|
Érzelmek viharában
Liriel 2007.06.04. 10:54
Íme itt a második és egyben utolsó része
vihar2
II. rész
Inuyasha elõször azt hitte rosszul lát,
de amint
meglátta bátyja hasonló
tekintetét
rádöbbent hogy tényleg
faképnél
hagyták õket. Sesshoumaru egy enyhe
vállrándítással elindult
Miharuék
után, míg Inuyasha még
néhány percig
hitetlenül nézett utánuk majd gyorsan
felzárkózott bátyja mellé.
A hanyou
kissé félve szólalt meg
miközben maga
elé nézett.
-Elhiszed hogy csak így itt hagytak
minket?-kérdezte
döbbent hangon a hanyou
Sesshoumaru válaszra sem méltatva folytatta
útját, míg Inuyasha kicsit lemaradva
követte
miközben az orra alatt motyogott. Sesshoumaru unottan
hallgatta
öccse motyogását, s már
közel
állt hozzá hogy ismét fejbe
vágja a
hanyout, de mégse tette inkább csak morrant egyet
hátha észhez tér. Inuyasha meghallotta
a
figyelmeztetést és további gondolatait
megtartotta
magának, miközben bátyja után
kullogott.
Hamarosan beérték az elmerülten
beszélgetõ
lányokat, s lassan meglátták a nem
messze
tõlük álló palotát
is. Miharu boldogan
és gyors léptekkel közeledett a
palotához,
miközben magával húzta a mikot is.
Sesshoumaru egy
pillanatra megtorpant, s a gondolataiba merült hanyou a
hátának sétált
és a földre
huppant. Miharu kopogás nélkül ment be a
palota
külsõ kapuján, de
néhány õr az útjukba
állt.
-A palotába nem léphetnek be
halandók.-mondta az
egyik szigorúan
-Velem van és már várnak
minket.-felelte
hasonló hangnemben a youkai lány
Míg Miharu az õrökkel
vitázott melléjük
ért Sesshoumaru és Inuyasha is, mire az
õr ismét
megszólalt, amit a hanyou nehezményezett. A
hanyou
erõteljesen tiltakozott a szerinte õt
ért sértés
miatt, mire az egész palota kisereglett a kapuhoz.
-Mi folyik itt?-kérdezte erõteljes hangon a
palota ura
-Elnézést nagyuram, de ez a
félvér be akar
lépni a palotába.-felelte tisztelettel az egyik
õr
-Idióta. Õk a barátnõm
testvérei és az
egyikük asszonya a halandó nõ.-mondta
dühösen Ryuu
-Elnézést hercegem nem tudtam.-felelte
alázatosan
az õr
Miután tisztázták a dolgokat
mindannyian
beléptek a palotába, ahol ugyan tisztelettel
bántak velük, de mindannyian
érezték a
megvetõ pillantásokat. Egy
feszültségekkel teli
óra múlva ismét útra
keltek, s elindultak
nyugat felé hogy visszaszerezzék Inu no Taishou
egykori
területét. Már egy ideje úton
voltak, s
Inuyasha egyre jobban eltávolodott
Kagométól amit
a lány egyáltalán nem vett zokon.
Idõ közben
Inuyasha és Sesshoumaru egyre jobban megértette
egymást, ami kicsit meglepte a
társaságot hisz
mindannyian tudták hogy a fivérek nem kedvelik
egymást. A nyugatra vezetõ út
aránylag nyugodtan
és eseménytelenül zajlott, de egy este
mikor a
lányok fürödni mentek
megtámadta õket egy
szellem. Kagomén kívül mindenki
idõben félre
tudott ugrani a támadás elõl, de a
várandós
mikot oldalba kapta a szellem támadása amivel
sikerült mérget juttatnia áldozata
szervezetébe. A szellem már
készült volna
bevinni a végzetes csapást mikor egy
sárga energia
ostor ketté szelte s egy másik sárga
fény
csík végleg elporlasztotta a
támadót. A
csapat minden tagja az ájult és
vérzõ miko
köré gyûlt, s Sango
segítségével
ellátták annak súlyos oldal
sebét.
Miután a tayia nagyjából
ellátta
barátnõje sebét Ryuu
segítségével
visszavitték táborhelyükre, s
immár rendesen
kimosták és
bekötözték a miko
oldalán tátongó sebet. Inuyasha
és
Sesshoumaru egész idõ alatt a lányok
lába alatt
voltak, s mindannyian látták a fivérek
aggodalmát. Végül Sango és a
velük
lévõ lányok ismét
elindultak a közeli
tóhoz, s gyors ütemben rendbe rakták
magukat majd
visszasétáltak az ájult miko mellett
üldögélõ fiúkhoz.
Szótlanul
vacsoráztak meg majd lassan mindannyian nyugovóra
tértek Inuyasha és Sesshoumaru
kivételével,
akik elõször hallgatagon ültek
egymás mellett majd
halkan beszélgetni kezdtek.
-Remélem túl éli.-suttogta Inuyasha
-Én is öcsi, én is.-felelte
hasonló
hangnemben Sesshoumaru
-Mihez kezdesz, ha még se marad
életben?-kérdezte
színtelen hangon a hanyou
-Ezen ráérek akkor gondolkodni, ha
bekövetkezik.-válaszolta a youkai
-Értem. Õszintén szólva nem
akarom megint
elveszíteni õt. Pedig tudom, hogy már
rég nem
hozzám tartozik, hanem hozzád. De
mégis õ volt az
elsõ aki elfogadott olyannak amilyen vagyok.-suttogta
elcsukló
hangon Inuyasha
-Tévedsz öcsi. Nem tartozik hozzám se.
Tudod az a
pár órás együttlét
volt minden amit
együtt töltöttünk, de az
után minden kezdett
elromlani.-mondta keserûséggel a
hangjában Sesshoumaru
-Azért annyira nem lehet rossz a helyzet. Ahogy
láttam
Kagome ad valamelyest a
véleményedre.-ütött meg
biztató hangot a hanyou
-Nem hinném öcsi, ha így lenne akkor nem
akarna
minden áron haza menni.-mondta szkeptikusan a youkai
-Azért õt is meg lehet érteni. Csak
biztonságban
akarja tudni a születendõ gyermekét, ami
itt nem
lehetséges.-mondta Inuyasha
-Meg tudom védeni õket.-mondta Sesshoumaru
-Tudom bátyó, de néha nem
elég ha
jót akarsz. Tudod sokan akkor bántják
a
másikat, mikor senki nem látja vagy csak olyanok
vannak
körülötte akik hasonlóan
gondolkodnak.-mondta
keserûen a hanyou
-Ennyire rossz gyerekkorod volt?-kérdezte halkan a youkai
-Igen. Az emberek megvetetek és le korcsoztak vagy ha
anyám nem látta kõvel
hajigáltak, de a tiszta
vérû szellemek sem voltak jobbak.-felelte
keserûen Inuyasha
Sesshoumaru meglepetten nézett öccsére,
aki mereven
nézett maga elé majd néhány
perccel
késõbb bátyjára emelte
könnyektõl
homályos arany barna szemeit. A youkait
megdöbbentette
öccse keserû tekintete, s kezdte
megérteni miért
akar mindenáron bizonyítani mások
elõtt.
Sóhajtva állt fel s vetett még egy
pillantást a sérült mikora, majd lassan
elindult
nyugat felé, de egy hang megállította.
-Hova mész Sesshoumaru?-kérdezte Inuyasha
-Körülnézek.-válaszolta
nyugodtan a youkai
-Veled megyek.-mondta a hanyou
-Maradj itt és vigyázz
Kagoméra.-mondta
határozottan a youkai
-Ezt Sango, Miroku és Miharu is meg tudja tenni.
Egyébként meg nem akarok még egy napot
egy helyben
maradni.-felelte hasonló hangnemben a hanyou
-Most mit vacakoltok ezen? Menjetek mindketten és
még
Ryuu is veletek tart én meg vigyázok a
papnõre.-motyogta
álmos hangon Miharu, miközben arany szemeit
dörzsölgette
-Ennyire útban lennék
édes?-hallatszott Ryuu
álmos hangja
-Nem csak szeretném, ha jobban megismerkednétek
egymással. A másik meg hogy mi se
hátráltatunk benneteket és
hárman
gyorsabban haladtok.-mondta bölcsen Miharu
-Igazad van Miharu.-mondta Inuyasha
-Rendben.-adta meg magát Sesshoumaru
Miharu boldogan ölelte át
bátyját, majd
öccsét és legvégül
kedvesétõl is
búcsút vett, bár az
utóbitól
elég nehezen akart elválni. Miután
elbúcsúztak a youkai
lánytól útra
keltek nyugat felé, de jóval gyorsabban haladtak,
mintha
a többiek is velük lettek volna. Inuyasha egy ideig
tudta
tartani a bátyja és a
sárkány szellem
által diktált gyors tempót, de lassan
kezdett
fáradni ami nem kerülte el a vele
lévõ youkaiok
figyelmét sem. Sesshoumaru lassított kicsit majd
könnyedén elkapta öccse karját
és
szorosan megfogta, majd fénygömbbé
alakult és
úgy száguldott nyugat
irányába,
miközben erõsen tartotta Inuyashát. Ryuu
is
hasonlóan cselekedett csak õ nem
fehér, hanem
vörös fénygömbként
száguldott a
fivérek után. Néhány
órával
késõbb megérkeztek nyugatra, s
Sesshoumaru
vezetésével elindultak arra amerre a palota
romjainak
és néhány épp
szárnyának
kellett lennie. Mikor odaértek az inuyoukai megtorpant s
hitetlenkedve nézett az elõtte
álló teljesen
épp nyugati palotára.
-Minden rendben Sesshoumaru?-kérdezte Inuyasha
bátyja
mellé lépve
-Nem tudom öcsi. Mikor utoljára erre
jártam a palota
még félig romokban hevert.-mondta Sesshoumaru
Inuyasha meglepetten nézett bátyjára,
majd tettek
néhány lépést a palota
felé mikor
kinyilt a kapu és kilépett rajta egy
lány
nyomában egy idõsebb férfival. Ryuu
dermedten
nézett a lányra, akinek világosbarna
haja volt ami
könnyedén lebegett utána
miközben
vidáman kiszaladt a palota kapun. A lány hirtelen
megtorpant s az idegenekre nézatt, majd egy könnyed
mozdulattal a sárkány szellem nyakába
ugrott
és vidáman tekintett rá
vörös szemeivel.
Ryuu alig tudott szóhoz jutni
döbbenetében, s
néhány percig eltartott amig
megtalálta a
hangját.
-Yume azt hittem meghaltál.-suttogta rekedten Ryuu
-Nem haltam meg.-felelte vidáman a lány
-Yume kérlek gyere ide.-hallatszott az idõsebb
youkai hangja
-Megyek már Yamato.-mondta mosolyogva a lány
A férfi nyugodtan megvárta amig a lány
odaér hozzá, majd elé
sétált
és megállt Sesshoumaruval szemben. A fiatalabb
youkai
kimérten végig mérte
idõsebb társát,
akinek hosszú fekete haja, sötét barna
szeme
és egy pár fekete
méregcsíkja volt. Yamato
is hasonlóan cselekedett csak õ
mindhármukat
végignézte, s végül nyugodtan
megszólalt.
-Kik vagytok és mit kerestek itt?-kérdezte Yamato
-Én Sesshoumaru vagyok, a félvér az
öcsém Inuyasha a közelében
álló
gyík Ryuu.-felelte hidegen Sesshoumaru
-Nem vagyok gyík, kutya.-sziszegte Ryuu
Sesshoumaru dühösen morogva fordult Ryuu
felé, aki
hasonlóan paprikás hangulatban volt.
Néhány
pillanat múlva a két youkai egymásnak
esett, majd
mindketten felvették eredeti alakjukat. Inuyasha
döbbenten
nézett rájuk, majd sóhajtva
megrázta a
fejét.
-És még rám mondják, hogy
meggondolatlan
vagyok.-dünnyögte az orra alatt a hanyou
-Mi bajuk van egymással?-kérdezte Yamato
-Õszintén szólva fogalmam sincs. Csak
annyit tudok hogy
Ryuu és a nõvérem Miharu
együtt vannak, s ez
felettébb zavarja a bátyámat.-felelte
a hanyou
elgondolkodva
-Értem. De miért jöttetek ide?-tette fel
következõ kérdését
a dai-youkai
-Mert ez a terület valamikor az apámé
volt.-mondta
Inuyasha
-Ki volt az apád?-jött a
kérdés
Yamatotól
-Inu no Taishou, de csak a bátyjám ismerte
apánk
arcát meg valószínûleg a
nõvérem.-felelte
enyhe keserûséggel Inuyasha
-Szóval ti Nyugat urának a fiai vagytok, akkor az
én feladatom véget is ért.-mondta
elgondolkodva a
dai-youkai
-Miért? Mi volt a feladata?-kérdezte
kíváncsian a hanyou
-Megõrizni nyugatot a jogos
örököseinek.-mondta Yamato
-Értem és
köszönjük-mondta Inuyasha
-Nincs mit, szívesen vigyáztam öreg
barátom
területére, de nem gondolod hogy
abbahagyhatnák
már a veszekedést?-kérdezte a
dai-youkai
fejével a veszekedõk felé
bökve
-Hát ideje lenne, de én biztos nem
szólok
nekik.-mondta a hanyou
Yamato elmosolyodott és tekintetét
visszafordította a két youkai felé.
Valahol
megértette a hanyou vonakodását a
közbe
avatkozás említése miatt, hisz a
két
fél elég erõs volt ahhoz hogy komoly
kárt tegyen a
másikban. Végül
döntött és a
veszekedõk közzé állt eredeti
alakjában, ami
miatt Sesshoumaru erõteljesen morogni kezdett. Yamato egy
hatalmas
fekete párduc képében állt
a fehér
kutya és a vörös
sárkány közt, akik
még mindig fújtak és morogtak
egymásra.
Még jó darabig sakkban tartotta a két
dühös és feszült youkait,
miközben Inuyasha
fejcsóválva sétált
közelebb
Yuméhoz.
-Szia!-köszönt a hanyou
-Szia! Hogy vagy?-kérdezte mosolyogva a lány
-Eddig jól voltam, de már kezdek
kételkedni
benne.-felelte irónikusan Inuyasha
-Ugyan miért?-kérdezte ismét Yume
-Elõször is a bátyjám kicsit
morcos hangulatban van
az utóbbi idõben, másodszor pedig nem
lehetek azzal akit
szeretek. Bár ehhez már hozzá szoktam
és
csak az számít hogy életben
legyen.-felelte a
hanyou
-Megértelek. Én is most láttam
újra a
bátyám. Tudod mikor utoljára
találkoztunk
épp meg akart menteni néhány
fiútól,
de azok többen voltak és nagyon
elláták a
baját. Engem elhurcoltak és azt
mondták a
családomnak hogy meghaltam, de szerencsémre
még
idõben rámtalált Yamato.-mondta
mosolyogva Yume
-Te is félszellem vagy, mint én.-mondta
döbenten
Inuyasha
-Igen, de rajtam nem igen látszik hogy az vagyok.-felelte
mosolyogva a hanyou lány
Még sok mindenrõl beszélgettek
egymással, mikor
végre Yamato elérte célját
és
sikeresen lenyugtatta a forrongó kedélyeket.
Szinte
mindhárman egyszerre vették vissza emberibb
alakjukat, s
közben Sesshoumaru és Ryuu még mindig
morgott a
másikra; de legalább már nem
akarták
kitekerni egymás nyakát. Miután
tekintetüket
elszakítoták a másiktól
szinte egyszerre
néztek Inuyasháék felé,
akik vígan
beszélgettek egymással. Sesshoumaru és
Ryuu
szóhoz se jutottak, s morogva néztek
testvéreik
felé míg Yamato halványan
elmosolyodott majd
megszólalt.
-Mi lenne ha bemennénk a
palotába.-kérdezte a
dai-youkai, mire a fiatalok bólintottak
A fekete párduc(leopárd) szellem bevezette
vendégeiket a palotába, majd lassan és
érthetõen megszólalt.
-Tudom, hogy azért jöttetek hogy
visszakapjátok a
nyugati területeket, s joggal kérdezhetitek hogy
miért rám bízta rám nyugat
védelmét Inu no Taishou.-kezdte a
magyarázatott
Yamato, majd folytatta-Tisztában vagyok vele hogy mint kutya
szellemek nam kedvelitek a fajtám, de apátokkal a
sok
csatározás ellenére barátok
lettünk.
Körülbelül 30 évvel
ezelõtt kerestem fel
Nyugatott, de csak a félig romokban
lévõ palotát
találtam. Mivel megigértem Inu no Taishounak,
hogy
míg fiai nem lesznek elég erõsek
és
felkészültek ahhoz hogy
átvegyék Nyugat
irányításást
vigyázok a
területre.
-Ez mind szép és jó, de
apám soha nem
szövetkezett volna egy párduccal.-felelte hidegen
Sesshoumaru
-Igazad van, de apád is változhatott az
évek alatt
mint ahogy te is.-válaszolta a dai-youkai
-Öhm Sesshoumaru nem kellene már a
lányokért
menni? Nem mintha aggódnék
értük csak
szeretném még viszont látni a
szerzetest, de ez ha
túl sokáig maradnak távol nem biztos
hogy
teljesül.-mondta elgondolkodva a hanyou
-Szóval a barátaitok a közelben
vannak?-kérdezte Yamato
-Hát a barát nem elég jó
kifejezés.
Tudja a társaink elég viccesek néha,
ami nem baj
ha mindegyik megússza néhány
karcolással,
de sajnos a társaságokban
lévõ szerzetes
imádja a csinos nõket és nem tud a
kezénak
parancsonli.-mondta Inuyasha egy félmosoly
kíséretében
-Értem, ha kell a rendelkezésetekre
bocsátom a
királyi hintót.-válaszolta a dai-youkai
-Köszönjük. Na akkor ki
menjen?-kérdezte a hanyou
-A kutya.-fújta Ryuu
Sesshoumaru enyhén morogva állt fel és
indult az
istálók felé, ahonnan a
királyi
hintóval távozott. Néhány
óra
múlva megérkezett a csapat hátra
maradt tagjaihoz,
s halvány mosollyal nyugtázta hogy öccse
aggodalma a
szerzetes iránt nem volt alaptalan. A youkai
óvatosan
felemelte az eszméletlen mikot és
miután
mindannyian elkészültek visszaindultak nyugatra.
Gyorsan
haldtak, de még így is csak
késõ este értek
vissza a palotához. Amint a hinto megállt a kapu
elõtt a
palotában lévõk kisiettek
üdvözölni õket,
de amint Yamato meglátta a sérült mikot
Sesshoumaru
ölében gyorsan intézkedett.
Pár perc
múlva a sérült lány
már egy
baldachinos ágyban feküdt, s mellette ott volt az
orvos is,
aki szintén a palotában lakott egy
távolabbi
szárnyban. Néhány óra
múlva az orvos
gondterhelten lépett ki a miko ajtaján.
-Minden rendben van doktor Haruka?-kérdezte nyugodtan Yamato
-Bár így lenne nagyuram, de attól
tartok a
lány nem biztos hogy túl éli a
szülést.-sóhajtotta gondterhelten
Dr.Haruka
-Mentse meg.-morogta feszülten Sesshoumaru
-Mindent megteszek érte uram, de ez a
hölgytõl is függ
hogy mennyire akar élni.-felelte a doktor
-Elnézést doktor úr, de Kagome
rosszabbul
van.-sietett feléjük rémülten
Sango
-Már is megyek.-mondta majd elsietett a tayiával
Ahogy belépett a szobába Haruka doktor
egybõl
látta, hogy a lánynál
megkezdõdött a
szülés. Gondterhelten nézett a
lányra s
remélte hogy csak téves riasztás, de
ahogy egyre
elõrébb haladt az idõ
világossá vált az
orvos számára hogy a miko szülni fog.
Alig
négy órával
késõbb Haruka doktor már
egy csepp kislány életéért
küzdött, s
erõfeszítését siker
kronázta igaz a baba élete még mindig
hajszálon fügött. Amint a baba
biztonságban
volt a doktor minden figyelmét a mikora
fordította,
akinek légzése leállt egy pillanatra
majd
ismét lélegezni kezdett. A doktor melett
még ott
volt Sango is aki immár a kislánnyal a
kezében
sétált ki a folyosóra, míg
az orvos
barátnõje
életéért küzdött.
Újabb órákkal
késõbb a doktor is
kilépett a szobából.
-Mi van vele?-kérdezte hidegen Sesshoumaru, de a
szemében
tükrözõdõ aggodalom
meghazudtolta fagyos hangját
-Nem biztos hogy túl éli, de még
lélegzik.-mondta gondterhelten az orvos
-Tegyen meg mindent annak érdekében hogy
köztünk maradjon.-felelte fagyosan a youkai
-Azt hiszem nem értett meg uram. A lány
élet
és halál közt lebeg. Még az
is szerencse hogy
a babát sikerült megmentenem.-válaszolta
dr.Haruka
-Nem érdekel a kifogása. Az a dolga hogy
megmentse
õket.-morogta fenyegetõen Sesshoumaru
-Nyugodj meg bátyó. Hidj abban hogy nem hagy itt
sem
téged, sem a lányotokat.-mondta
nyugtatólag Mina
Sesshoumaru morogva elsétált, s
szomorúan
lépett be a miko szobájába. A youkai
óvatosan leült a lány
ágyára, s
szomorúan nézett a békésen
szuszogó
lányra. "Nem hiszem el, hogy halandó
létedre
ennyire hozzám nõttél. Csak
azért vettelek
magamhoz, hogy az öcsémet idegesítsem s
észre
se vettem mennyire az életem
részévé
váltál Rinnel együtt. Nem akarlak
elveszíteni, de ha még is
megtörténik hogy
itt hagysz minket remélem boldog leszel ott ahová
kerülsz."-gondolta Sesshoumaru, miközben egy
könnycsepp
folyt le az arcán. Óvatosan a lány
mellé
feküdt, majd félkönyökre
támaszkodott s
úgy figyelte a lány minden mozdulatát.
Órákkal késõbb kinyilt a
miko
szobájának ajtaja, s belépett rajta
Yamata.
-Nem gondolod hogy ideje lenne enned valamit?-kérdezte
kedvesen
a dai-youkai
-Nem fogom itt hagyni.-mondta határozottan a fiatalabb youkai
-Megértelek. Tudod most úgy viselkedsz mint
apád,
mikor megismerte Izoyait.-felelte mosolyogva Yamata
Sesshoumaru fáradtan nézett az idõsebb
youkaira, aki
megnyugtatólag a vállára rakta a
kezét majd
kisétált. Néhány perc
múlva
visszatért némi élelemmel
és vele volt
még a tayia is aki a kezében tartotta az
újszülött kislányt, akit
átadott
apjának. Yamato miután lerakta az
ételt
kisétált a szobából, s nem
sokkal
késõbb Sango is követte a youkait. A
csapat
elégé le volt hangolva Kagome állapota
miatt, s
remélték hogy barátjuk még
jó
darabig velük marad. Lassan teltek a hetek, de Kagome
állapota még mindig nem igen javult ami egyre
jobban
aggasztotta a lány barátait. Sesshoumaru szinte
minden
idejét a mikonál töltötte, s
közben
néha-néha óvatosan a kezébe
vette a
lányát is. A youkai arcvonásai
meglágyultak
ahogy a kislányra nézett, kinek ezüst
hajacskája és borostyán
színû szemei voltak
valamint arca két oldalán egy-egy
halvány
vörös méreg csík.
Már majdnem egy
hónapja hogy a kislány megszületett, de
Sesshoumaru
még mindig nem adott neki nevet. A youkai nem akart
anélkül dönteni hogy meg ne
kérdezze
Kagomét a kicsi nevével kapcsolatban, de
egyenlõre
még mindig élet és halál
között
lebegett. A csapat minden nap meglátogatta a
lányt.
Yamato mosolyogva figyelte a fiatalokat akik élettel
töltötték meg az évekig kihalt
nyugati
palotát, s figyelmét nem kerülte el a
szeme elõtt
kibontakozó szerelem sem. Örült
hogy nevelt
lánya boldog nyugat hercegével, de az viszont
aggasztotta
hogy az idõsebb fiú nem akar kimozdulni a miko
szobájából. Ugyan
megértette Sesshoumarut,
de nem szerette volna ha a férfi tönkre teszi
magát.
A dai-youkai lassan a miko szobája felé
sétált, s elhatározta hogy ha kell
erõszakkal
viszi ki a friss levegõre a youkait. Már majdnem
a
szobához ért, amikor halk hangokat hallott
kiszûrõdni
onnan s megállt a szoba ajtajában.
-Ho-hol van a baba?-kérdezte rekedt hangon Kagome,
miután
magához tért
-Megijesztettél minket. A baba jól van.-mondta a
youkai
megkönnyebbülten
-Mi történt pontosan?-kérdezte suttogva
a miko
-Megtámadt benneteket egy démon, s
téged
sikerült megsebeznie és megmérgeznie.
Ennek
már egy hónapja, s azóta nem
tértél
magadhoz.-felelte Sesshoumaru
-Akkor elég sokat aludtam. A babának
adtál
már nevet?-kérdezte mosolyogva Kagome
-Nélküled nem akartam elnevezni. De
következõleg nem
ajánlom hogy így rám ijessz!-mondta
fenyegetõ
hangon a youkai, mire belépett Yamato
-Ejnye Sesshoumaru. Nem lenne szabad így beszélni
a
hölgyel, hisz még csak most ébredt
fel.-mondta
mosolyogva a dai-youkai, mire Kagome kissé ijedten
nézett
rá
-Yamato. Apámhoz is berontottál
kopogás
nélkül?-kérdezte gúnyosan a
youkai
-Elnézést, de ki maga?-kérdezte
remegõ hangon a
miko
-Jelenleg nyugat helytartója vagyok, mert az
örökös nem volt hajlandó
elmozdulni maga mellõl
kedvesem.-válaszolt Yamato
-Azt akarja mondani hogy Sesshoumaru végig mellettem
volt?-kérdezte döbbenten a lány
-Eltalálta kishölgy, de mit szólna
hozzá ha
kijönnének kicsit a friss levegõre
mindhárman?-kérdezte mosolyogva Yamato
-Miért ne, de tudja van egy kis gond. Nem igazán
tudom
hogy fel tudok-e állni.-felelte
bocsánatkérõ
tekintettel Kagome
Sesshoumaru elmosolyodott és óvatosan az
ölébe vette a lányt, míg
Yamato a
babával a karjában sétált
ki a
szobából. Ahogy kiértek a palota
kertjébe a
csapat tagjai köréjük gyûltek, s
boldogan
meséltek el mindent a mikonak ami kimaradt az
életébõl az elmúlt
hónapban. Kagome
mosolyogva nézte amint egykori kedvese boldog egy
másik
lány mellett, akit õ még nem ismer.
Lassan minden
visszatért a régi
kerékvágásba, s
végre a baba is megkapta az õt
megilletõ nevet. Bár a
miko balesete nem múlt el nyomtalanul, mivel a
lány nem
hozhatott világra több gyermeket ami nagyon
elszomorította. A kislány a Naomi nevet viselte.
A miko
elmosolyodott, majd az õt vivõ youkaihoz fordult.
-Sesshoumaru nem értem miért maradtál
mellettem,
mikor nem szereted a halandókat.-jegyezte meg elgondolkodva
Kagome
-Ez egszerû Kagome a bátyám...-kezdte
Inuyasha, de egy
oldalába fúródó
könyök
elhallgatatta
-Igen?-nézett rá kérdõn a
miko
-Az öcsém csak azt akarja mondani hogy
megkedveltelek.-mondta nyugottan a youkai
-Kedveled? Én inkább azt mondanám
szereted
bátyjó!-tette hozzá mosolyogva a hanyou
-Értem, tehát azért
virrasztottál mellettem
már egy hónapja mert
megkedveltél?-nézett a
youkaira kérdõn a miko
-Így is mondhatjuk.-válaszolta Sesshoumaru
-Értem. Ahhoz mit szólnál, ha azt
mondanám
hogy...-kezdte Kagome, majd a a youkai fülébe
súgta-Én is kedvellek.
A youkai elmosolyodott a válaszon, majd mindenki
elõtt egy
apró csókot lehelt a miko ajkára.
Inuyasha
elmosolyodott bátyjáék
láttán, majd
õ is követte fivére
példáját csak õ
Yumét csókolta meg. Miharu alig várta
hogy
kettesben legyen Ryuuval, s elbeszélgessenek
néhány fontos dologról s
végül
úgy döntöttek hogy visszatérnek
Ryuu
szüleinek területére. Sesshoumaru nem igen
örült húga
döntésének, de
végül még is
áldását adta
rá és a sárkány szellemre
amin
mindkét érintett meglepõdött.
Yume ismét
búcsút vett
testvérétõl, de
megigérte neki hogy amint tudja meglátogatja
õket
és szüleit aminek bátyja nagyon
örült.
Hosszas búcsúzkodás után a
sárkány szellem és kedvese elhagyta
nyugat
területét és visszatért a
fiú
szüleihez. Inuyasha egyre közelebb került
Yuméhoz, s a lánnyal együtt kezdett
új
életet. Sesshoumaru végül bevalotta
Kagoménak
érzéseit, s még azt sem
bánta hogy a
lány nem ajándékozhatja meg
több gyermekkel.
A miko kicsit bánatos volt amiatt hogy nem lehet
több
gyermeke, de hálás volt azért hogy az
elmúlt évek kalandjai után
végre
megtalálta azt aki mellett leélheti az
életét. Igaz eleinte nem pont Sesshoumarura
gondolt hanem
Inuyashára, de a hanyou nem igen közeledett
felé.
Végül Kagome örült hogy egykori
kedvese
megtalálta a boldogságot Yume oldalán,
s õ maga
szabadon megvalhatta érzéseit a youkainak. Egy
érzelmileg, testileg és lelkileg
megterhelõ utat
tudhatott maga mögött, ami tele volt
különbözõ
veszélyes helyzetekkel s nem egyszer közel
állt
ahhoz hogy végleg maga mögött hagyja a
középkori Japán ismerõs
és veszélyes
világát. De mégse tette meg s most
már nem
is fogja megtenni esetleg csak annyira megy haza hogy
meglátogassa a családját, s
megpróbálja kideríteni a modern
világ
orvosainak segítségével hogy
lányának lehet-e testvére. Sajnos
azonban
még a modern orvos tudomány sem tudott neki
segíteni, s kissé szomorúan vette
tudomásul
hogy egyedül csak Naomi van neki. Végre minadnnyian
megtalálták a boldogságot, s
még
utoljára együtt vacsorázott a csapat,
majd
végleg elváltak útjaik. Sango
és Miroku
visszatértek a tayia szülõ
falujába és
újra indították a
szellemirtók
képzését. Inuyasha nyugaton maradt
Yuméval
és a bátyjáéktól
nem messze
épített maguknak egy kis kunyhót, amit
bátyja segítségével egy
idõ után
kibõvítettek. Yamato félre vonult
és a
háttérbõl egyengette a fiatalok
útját, s a
terület védelmének
érdekében
néha fájó
döntéseket hozott, de mindig
a háttérben maradt.
Vége
| |