|
Egyek vagyunk
Mesi 2007.07.10. 12:18
A két démon hátrébb
lépett, de még mindig morogtak
egymásra. Látszott már mind a
kettőjükön, hogy nem sokáig
fogják bírni. A fehér fény
lassan alakot öltött. Egy nagyon szép nő
jelent meg a két csatázó
démon között. Kagome döbbenten
ismerte fel a jövevényt, akit már nagyon
rég ismert.
- Ayumi...- suttogta a miko döbbenten, mire a nő arra
fordította a fejét.
- Suilad!- (üdvözöllek) bólintott
a nő.- Örülök, hogy újra
találkozunk Miko úrnő.- mosolyodott el a nő.
A nőnek hosszú derékig érő szőke haja
volt, és tengerkék szeme. Egy vékony
fehér ruhát viselt, ami a
bokájáig ért. Vékony
pántjai voltak, a lenge szoknya részt pedig egy
átlátszó selyem borította.
- Eleni síla lumenn' omentielvo. (a csillagok ragyogjanak
találkozásunk
óráján) - köszönt a
miko is, kicsit összeszedve magát.
- Mi folyik itt Kagome úrnő?- kérdezte a nő mikor
a két sérült démonra
nézett.
- Nos...- kezdte volna Kagome.
- Kagomét majdnem megerőszakolta Yarita, és
Sesshomaru neki esett.- vágott közbe Inuyasha.
- Így már érthető.- mondta a nő.-
Sesshomaru mindig is érzékeny volt arra, ha
Kagomét akarták bántani.
De azonnal elhallgatott, mert a két démon
újra egymásnak esett. Mind a ketten tiszta erőből
mentek neki a másiknak. Kagome rémülten
nézte, ahogy Sesshomaruból egy adag
vér ömlik ki. De a youkai nem adta fel. A
sárkány démon is elég
szép sérülést kapott a
másik mellé. Végül az inu-
youkai a szívét találta el,
így Yarita kénytelen volt elmenni, ha nem akar
meghalni. Visszavette emberi formáját,
és egy fekete fénygömb
formájában elrepült, de előtte
még ránézett Kagomére, majd
végleg eltűnt. Mindenki Sesshomarura nézett, aki
szintén visszavette emberi alakját. Kagome
nézte a démont, aki felé indult el. A
youkai tett pár lépést, de
utána összeesett. Borzalmasan festett.
Testét több helyen sebek
borították, mélyek és
kevésbé mélyek. De a
legcsúnyább és a
legsúlyosabb a mellkasén lévő hatalmas
sérülés volt, amiből még
mindig szivárgott a vér. A kimono felső sem volt
rajta, így minden sérülést,
látni lehetett. Mindenki döbbenten
figyelte a térdelő youkait. Sesshomaru felnézett,
és már csak azt látta, ahogy Kagome
felé szalad, és utána
elsötétült minden
számára. Kagome aggódva
térdelt le a köhögő démon
elé. Látta, hogy szerelmének nagy
fájdalmai vannak. Sesshomaru tüdeje,
súlyosan megsérült. A youkai
köhögése miatt egy nagy adag
vért köpött ki. Kagome lehunyta a
szemét, hogy ne kelljen tovább néznie
a démon szenvedését.
- Jól vagy?- kérdezte váratlanul
Sesshomaru kicsit rekedten.- Ugye nem tette meg?
- Mi?- nézett bele a miko a démon arany szemeibe,
mikben aggodalom csillogott, még most ilyen
fájdalom mellett is.- Nem.- csordult ki egy
könnycsepp a miko szeméből.
- Ne sírj szépség.- mondta egy erőtlen
mosollyal az arcán, és
letörölte a könnycseppet.-
Bocsáss meg.- kérte komolyan.- Tudtam, hogy nem
lennél képes rá, én
mégis megkérdeztem tőled. Sajnálom.-
Sesshomaru eldőlt a füvön.
- Sesshomaru!- nézett rá aggódva a
miko, de a démon csak elmoslyodott, és
megsimogatta a lány arcát, majd lehunyta
csillogó arany szemeit.- SESSHOMARU!!- kiáltott
fel a lány.
Inuyasha döbbenten állt, Sawadával
együtt. Mintha földbe gyökereztek volna.
Inutaishou lépett egyet fia felé, de ő is
megtorpant. Kikyou odaszaladt a
húgához, letérdelt mellé
és szorosan átölelte, miközben
a miko tovább kiabálta a youkai nevét.
Ráborult a démon mozdulatlan testére,
és csak nézte Sesshomaru arcát. Mayu
könnyezve fordult el, míg Karen és Sango
egyszerre kezdtek el sírni, őket pedig Miroku
vígasztalta.
- Elég legyen!- szólt rájuk Ayumi.-
Azt akarjátok, hogy elvérezzen?
- Mi?- reagált rögtön Kikyou.- Nem halt
meg?
- Nem hát.- mondta kicsit türelmetlenül a
nő.- Vigyük be és lássuk el!- adta ki a
parancsot, mire Sawada és Inuyasha egyszerre
fogták meg a démont, és már
vitték is a kastélyba. Szinte suhantak, nem volt
vesztegetni való idejük.
Lassan Kagome és a lányok is utánuk
indultak, Inutaishou kíséretével.
Mikor beértek, a miko azonnal felrohant a youkai
szobájába. Ayumi, már ott ült
Sesshomaru mellett, és próbálta
meggyógyítani a youkait.
- Ayumi?- lépett be Kagome.- Miért nem megy?
- Nem tudom Kagome.- mondta egy szomorú sóhajjal
a nő.- Valamiért teste visszalöki, a
gyógyító fényt.
- De akkor...- kezdte Kagome.
- Nem. Itt most nem hatnak a gyógyfüvek,
kenőcsök. A sérülés nagyon
súlyos.- mondta komolyan Ayumi.- De ha te
megpróbálnád...- állt fel.
- Nem tudom, hogy sikerülne- e.- fordította el a
lány a fejét.- Tudod, mielőtt megjöttek
a többiek, Yarita elvette az összes erőmet. Nem
vagyok benne biztos, hogy sikerülne.
- Azért csak próbáld meg.- mosolygott
bíztatóan a lányra, majd
kisétált.
Miután Ayumi kiment, Kagome ránézett
Sesshomarura. A youkai az ágyon feküdt. A mikonak
elszorult a szíve a
látványtól. A mindig oly erős
és higgadt démon, most gyengén
és kiszolgáltatottan feküdt. Kagome
közelebb ment, és letérdelt a youkai
ágya mellé. Gyengéden végig
simított az arcán. Látva
mozdulatlanságát, a miko kis
híján sírva fakadt. Sesshomaru erre a
mozdulatra már rég felébredt volna, ha
aludna... Csakhogy ő most nem alszik; haldoklik. Futott át a
lány agyán.
''- Miért kell ennek így lennie?- gondolkozott,
könnyeit nyelve a lány.- Istenem, ha csak egy
kicsit vagyok figyelmesebb ez most nem történt
volna meg. Az én hibám az egész. De
megmentelek. Ha akkor nem is tudtalak, de most megteszem.
Akár az életem árán is!-
kiáltott fel magában." A youkai teste
felé emelte mind a két kezét,
és koncentrálni kezdett. Kezeiből
halvány fehéres kékes fény
áradt a youkai sebeibe. Ezt az energiát befogadta
a démon szervezete, de mivel gyenge volt, ezért
csak a kisebb horzsolásokat tüntette el. Kagome
megíjedt a fény színétől;
ennek a gyógyító
varázslatnak halványkéknek kellett
volna lenni, ha kisebb a sérülés,
és fehérnek ha nagyon komoly. De ez a kettő
összemosódott, ami azt jelentette, hogy a
hordozó nincs olyan állapotban valami miatt, hogy
rendesen használni tudja az erejét. Jelen esetben
a lányt megfosztották, szinte a teljes
erejétől. Kagome egyre
kétségbeesettebben próbálta
kihozni magából a
gyógyító varázslatot. Ahogy
egyre csak görcsölt, hogy nagyobb erőt tudjon
kibocsátani, a fény egyre csak csökkent,
egy idő után pedig meg is szűnt. Kagome
dühösen, és fájdalmasan maga
mellett a padlóba csapott, de olyan erősen hogy biztos volt
benne, hogy eltört a karja; nem érdekelte.
Tovább ütötte a földet,
és érezte ahogy tovább törik
a keze. Dühösen felkiáltott, és
olyat tett amit régen nem: Sírt. Igen, Kagome
úrnő sírt. Nem bírta tovább
magában tartani azt a fájdalmat ami benne volt.
Félt, hogy elveszíti azt akit a
világon a legjobban szeret. Könnyei
megállíthatatlanul folytak
gyönyörű arcán. Mintha ezer
éves fájdalom lett volna benne. De ez
igazából még csak most
kezdődött. Nem tudta elképzelni az
életet Sesshomaru nélkül; nem is akarta.
Arra vágyott, hogy a démon ismét vele
legyen, ahogy mindig is tette. Hogy újra lássa
arcán a mosolyt, ami sokszor bosszantotta, de
imádta. Hogy édes szavakat suttogjon a
fülébe. Hogy újra lássa a
szemében azt a merészséget, amivel
mindig magához akarta csalogatni. Csak annyit akart, hogy
vele legyen. Olyan nagy kérés ez? Önző
dolog? Hisz Sesshomaru érte harcolt.
- MIÉRT????- ordított fel.- MIÉRT???-
üvöltött az ég felé,
mintha onnan várna tanácsot.
De nem kapott. Mintha nem akart volna senki válaszolni neki.
Egy hatalmas és erős démon, fekszik az
ágyon, pont egy olyan személy akiről mindenki azt
hitte, hogy legyőzhetetlen. Itt volt a
bizonyítéka annak, hogy nem volt az. Azt
mondják, ha más valakiért harcolsz
és szereted az erőt ad; így is van. Sesshomaru
legyőzte az ellenfelét. De erre a saját
életét kellett feltennie, és megtette.
Bebizonyította azokat az érzéseket,
amik benne éltek mindig.
Kagome felemelte a fejét. Könnyei
eláztatták az arcát, hogy
utána a padlóra essenek, és
végleg meghaljanak. ''- Születünk
és halunk. Oly kevés az idő ami
rendelkezésünkre áll. Mindenki
saját maga dönti el hogy hogyan akar meghalni,
és hol. Én is tudom, hol akarok
örökre megszűnni.- mosolyodott el könnyein
keresztül, és megérintette az
eszméletlen youkai ajkait.- Könnycsepp.
Szeretnék könnycsepp lenni, a szemedben
megszületni. Végig folyni az arcodon.-
simított végig a démon
arcán.- Meghalni az ajkadon.- majd megcsókolta."
Úgy érezte, mitha valami idegen
érzés lenne a testében. Mintha
Sesshomaru ereje átszállt volna belé.
Döbbenten emelte fel a fejét. A youkai
még mindig mozdulatlan volt. Kagome újra a
démon teste fölé emelte a kezeit;
érezte. Érezte mire kell
koncentrálnia. A szerelmére, arra hogy mi lesz ha
életben marad a démon. Hirtelen
kezéből vörös fény robbant elő,
egyenesen Sesshomaru testébe. Pár pillanattal
később a sebek kezdtek
összezáródni. Kagome
boldogságában kis híján
felnevetett. Mikor érezte, hogy teljesen kész
van, fokozatosan csökkentette a varázst. Mikor a
fény eltűnt, felült az ágyra a youkaival
szemben, és várta a hatást. Nem is
maradt el. Sesshomaru szeme megrebbent, majd lassan felnyitotta
ragyogó szemeit, hogy kedvese könnytől
csillogó szemeibe nézzen. Halványan
elmosolyodott Kagomén, aki még
sírás után is
gyönyörű volt. Felemelte a kezét
és letörölte a könnyeppet ami
kicsordult a miko szeméből. Ott tartotta
kezét, Kagome pedig rátette a
sajátját.
- A legfényesebb csillag sem tudja túlragyogni a
szemeidet, ebben a pillanatban.- mondta kicsit nehézkesen,
de mosolyogva.
- Hannon le.( köszönöm )- suttogta rekedten.
- Én köszönöm neked. Tudtam, hogy
képes leszel rá, angyal.- suttogta, majd keze
elernyedt, és szemei lecsukódtak.
- Igen. Képes. De nélküled nem
sikerült volna.- lehelt egy csókot a
démon szájára.
Eközben odakint a hangulat nagyon feszült volt.
Mindenki aggódott. Hallották, hogy Kagome
kiabál, és ezért nagyon
aggódtak. Izayoi Inutaishou karjaiban zokogott, Karen
Inuyasha egyik Kikyou a másik oldalán
könnyezett. De a hanyou nem igazán tudott oda
figyelni. Ő is eléggé magába volt
fordulva, szemei derengtek, de büszkesége miatt nem
sírt. Inutaishou is büszkén
állt. Sawada Mayu mellett állt, és
fél kézzel átkarolta a
könnyező lányt. Ő maga pedig, kicsit
fájdalmas tekintettel állt.
- Miért nem csinálunk valamit?-
kérdezte csendesen, majd kiabálva folytatta.- Hol
van a Tensaiga?
- Inuyasha, a Tensaiga Totosainál van. Egy
csatában eltört, és Sesshomaru elvitte,
hogy Totosai megcsinálja.- válaszolt keserűen Inu
no Taishou
- Csak Kagoméban bízhatunk.- szólalt
meg Ayumi.
- Hogy mondod?- kiabált Inuyasha.- Nem hallottad, hogy
kiabált, meg püfölt valamit? Ez szerinted
siker?
- Igen.- mosolyodott el váratlanul, és az
ajtó felé nézett, ahonnan Kagome
lépett ki.
- Kagome!- szaladt oda Inuyasha.- Mit történt?
- Semmi. Azt hiszem legalább egy hétig fog aludni
még.- mosolygott fáradtan.- Én pedig
rendbehozom a karomat.
- Mi történt, vele?- kérdezte Kikyou.
- Azt hiszem eltörtem. Elég szépen.-
nevetett fel, ami mindenkit megdöbbentett, hisz az előbb
még sírt.- Kikyou
segítenél?- kérdezte.
- Igen. De közben elmesélsz mindent.- mosolygott
halványan.
- Persze.- majd átmentek a miko
szobájába.
Minden lány utána ment, kivéve Izayoi
és Ayumi. Mikor beértek a lány
szobájába, Kikyou utasította
húgát, hogy fürödjön
le, és öltözzön át. A
miko így is tett, majd mikor már egy
halvány kék színű ruhában
kilépett, a nővére rögtön
megnézte a karját. Kicsit mérgesen
nézett Kagoméra amit az nem nagyon
értett.
- Mi van.- kérdezte értetlenül,
miközben egyik karját, Kikyou alaposan
megvizsgálta.
- Hogy mi?- kérdezte mérgesen, és
felállt.- Az drága hugicám, hogy
eltörted a karod.
- Igen ezt gondoltam.- mondta Kagome nyugodtan.
- De nem csak egyszerűen eltörted!- kezdett
kiabálni.- Szilánkosra törted te bolond!
- Na igen.- mondta még még mindig nyugodtan, majd
egy incselkedő mosollyal nővérére
nézett.- Ellátod, vagy menjek Izayoihoz?-
kérdezte.
- Nagyon vicces.- mérgelődött.- Mayu, hozzatok fel
kötszert és azt a kenőcsöt, ami lehűti a
drága húgom kezét.
- Rendben Kikyou.- nevetett Mayu, majd a három
lány kiment.
- Mesélj! Mi történt?- követelt
kíváncsian a papnő, amikor már ketten
maradtak.
- De kíváncsi vagy.- nevetett fel Kagome.
- Most komolyan. Az egyik pillanatban még azt halljuk, hogy
ordítasz és püfölsz valamit, a
következőben csend van. Megint a következőben,
mosolyogva lépsz ki a szobából.
- Hát igen. Azt te is hallottad, hogy kiabáltam,
és láthatod, hogy szétvertem a kezem.-
mosolygott sejtelmesen.- Nos, Yarita majdnem az összes erőmet
elvette, és ezért nem igazán tudtam
semmit csinálni. Akkor kezdtem el kiabálni.
Utána megcsókoltam Sesshomarut, és
mintha az ereje átszállt volna belém.
De nem is igazán az ő ereje volt.- mondta zavartan.- Mintha
a sajátomat éreztem volna.
- Ezt, hogy érted?- kérdezte Kikyou kicsit
értetlenül.
- Hát tudod ezt én magam sem tudom.-
csóválta a fejét a lány.
- De én igen.- lépett be a szobába
Ayumi.- Kagome te elolvastad már azt a jóslatot
ami rólatok szól?
- Igen.- válaszolt.- De soha nem értette.
- Nos a jóslat elég bonyolultan fogalmaz, de
elmondom neked a lényegét.- ült le a
lány mellé.- Egyek vagytok. Akaratlanul is erőt
tudtok adni a másiknak. Használni
tudjátok a másik erejét. És
olyan kötelék van köztetek, amit senki
és semmi nem tud szétszakítani.
Érzitek egymás minden
érzelmét.
- És mi ennek a magyarázata?- kérdezte
szkeptikusan a miko.- A jóslat? Vagy a legenda?
- Nem. Ennek nagyon egyszerű magyarázata van.- mondta
kedvesen.- Melesse. (szerelem)- suttogta mosolyogva.
- Szerelem?- kérdezte meghökkenve.- De
mások is szerelemesek, mégsem tudnak olyanokat,
mint amiket elsoroltál.
- Azt hiszed, hogy az szerelem?- nevetett fel.- Tudod mi a szerelem?-
nézett Kagoméra mosolyogva.- Két
lélek... egy gondolat. Két szív... egy
dobbanás.- suttogta.
Kagome döbbenten ült, és mélyen
gondolataiba merült. Közben észre sem
vette, hogy Mayu visszatért a kötszerekkel,
és Kikyou éppen a karjait
kötözi, miután bekente valami kenőccsel.
''- Ha tényleg igaz, amit Ayumi mond, akkor,
közöttünk valami olyan van, ami
különlegesebb és nemesebb
akármilyen érzésnél. Akkor
azért tapasztalok magamban sokszor oly hatalmas erőt.-
gondolta" Mikor újra visszatért a
valóságba, már mind a két
karja be volt kötve. Felállt és
már éppen indulni, akart vissza Sesshomaruhoz, de
akkor Kikyou és Mayu egyszerre fogták meg
és ültették vissza az ágyra.
A miko mérgelődve nézett két
rokonára.
- Most mi van?- kérdezte morogva.
- Nem mégy innen sehova, édesem.- mondta kicsit
gúnyolódva Mayu.- Kimerültél,
a karodat szilánkosra törted. Pihenni fogsz. Nem
akarunk még egy beteget.- majd mosolyogva közelebb
hajolt.- Ne aggódj, bekötözzük
Sesshomaru sérüléseit. És
miután kipihented magad, felőlem reggeltől reggelig lehetsz
mellette. De most alszol.- majd mind a hárman
magára hagyták a mikot.
Kagome bár nem szívesen, de lehunyta szemeit,
és abban a pillanatban el is aludt. Mayu és
Kikyou ígretükhöz híven
ellátták és
bekötözték Sesshomaru
sérüléseit. A youkai egyszer sem
tért magához ez idő alatt, pedig többen
is voltak bent nála. Kagome olyan
éjfél körül ébredt.
Körül nézett, majd elment
átöltözni. Felvett egy halvány
sárga hálóinget, egy ugyan olyan
színű köntössel. Haját
kiengedte, és lassan átment Sesshomaru
szobájába. Bent elég hűvös
volt mivel, valamelyik eszes nyitva hagyta az erkély
ajtaját. Kagome megborzongott, és
bezárta az ajtót. Sesshomarura nézett
aki ugyan olyan mozdulatlan volt, mint amikor kiment innen. A miko oda
ment, levette a köntösét, és a
szófára rakta. Óvatosan felemelte a
takarót, és bebújt a youkai
mellé. Fejét ráhajtotta a
démon mellkasára. Megnyugtatta az egyenletes
szívdobogás hangja. Ahogy a youkai mellkasa fel-
le emelkedik, ahogy lélegzik. Bőre puha volt és
forró. Kagome pedig örömmel
bújt oda hozzá, és mosolyogva hunyta
le ragyogó geszetnye szemeit. Végig aludta az
éjszakát. Édes álmokat
látva; együtt a mellette fekvő férfival.
Hajnalban Kagome arra ébredt, hogy ki van takarva viszont a
csípőjén forróságot
érzett. Mikor oda nézett látta, hogy a
youkai pihenteti rajta a kezét. Halványan
elmosolyodott, és felnézett a démonra.
Az ugyan úgy aludt, mint amikor mellé
feküdt. A miko lágy csókot lehelt
Sesshomaru arcára, majd óvatosan leemelte a
kezét. Felvette a köntösét,
majd átment a saját
szobájába, és visszament a youkai
szobájába felöltözve, hogy
kicserélje a kötést. Ez így
ment egy hétig. Kagome tudta, hogy a youkai
sokáig fog majd aludni, de azt nem gondolta, hogy ennyire.
Egy nap a miko épp a faluban volt, egy
szülésnél, mikor berobbant a
kunyhóba Rin.
- Kagome úrnő! Kagome úrnő!- kiabált a
kicsi.
- Mi a baj Rin?- fordult oda kicsit izzadtan.
- Úrnő. Sesshomaru nagyúr felébredt!-
örvendezett a kislány.
- Hogy?- döbbent le.- Mikor?
- Néhány perce. És látni
akar téged.- mosolygott boldogan.
- Menj csak Kagome.- mosolygott bíztatóan Mayu.-
Majd én átveszem. Már biztosan
vár. Menj.
- Arigatou.- szaladt ki a kunyhóból.
Nem állt meg, bár pár falusit majdnem
elgázolt, de azok gyorsan kitértek az
útjából. Rövid időn
belül felért a legfelső emeletre. Sesshomaru
szobájában beszélgetést
hallott, amiben felismerte Sawada hangját, majd az
Inuyasáét is. Később pedig meghallotta
Sesshomaru hangját. Mosolyogva nyitott be a
szobába, mikor minden szempár egyszerre fordult
felé. Sesshomaru a hátát a
párnáknak vetette, úgy ült.
Mikor meglátta a megérkező mikot,
lágyan elmosolyodott és a lány
felé nyújtotta a kezét. Kagome csak
nehezen tudta magát tütőztetni, hogy nyugodtan
sétáljon oda, és ne rohanjon egyenesen
szerelme karjaiba. Végül kicsit
nehézkesen de visszafogta magát, és
sétálva ment az ágy mellé.
Megfogta Sesshomaru kezét és hagyta, hogy a
youkai maga elé húzza őt, és hogy
hátulról lágyan
átölelje.
- Hogy vagy?- kérdezte kicsit rekedt hangon a miko,
miközben a sírás folytogatta.
- Jobban. Hála neked.- hajolt le hozzá,
és csókolta meg a lány
arcát.- Köszönöm.
- Ne kezdjétek már.- mondta élcelődve
Sawada.- Olyan gonosz vagy Sesshomaru.- játszotta a
sértődöttet, miközben a karját
homlokára tette.- Nem elég, hogy amikor
felébredsz rögtön Kagomét
akarod látni, pedig én voltam bent veled. Most
meg őt öleled, és itt
érzelgősködtök, én meg
kimaradok. Ez olyan igazságtalan.- "sírta"- Akkor
ha te vagy Kagome mögött, akkor én megyek
elé jó?- vigyorgott és már
indult is.
- Ha nem állsz meg ott ahol vagy, nem soká te is
ágyba kerülsz.- fenyegette meg Sesshomaru.
- Még most ébredtél fel és
máris veszekedtek?- kérdezte jókedvűen
Inuyasha.- Sawada, gyere hagyd őket békén.-
indult el a youkai felé Inuyasha.
- Nem megyek sehova.- jelentette ki és tette
tüntetőleg keresztbe a karjait.
- Sawada!- szólt egy erélyes hang.-
Beszédem van veled, gyere!- mondta Inutaishou, majd amikor
Inuyasha és Sawada már mellette állt,
akkor még beköszönt a fiának-
Örülök hogy jobban vagy Sesshomaru.-
mosolyodott el, majd elment.
- Nos. - fordult az előtte ülő mikohoz a youkai.- Amikor
magamhoz tértem, mondtam neked valamit?- kérdezte
zavartan, mert úgy rémlett neki mintha valami
bókot mondott volna a mikonak, olyat amit ez előtt
még soha.
- Hát...- gondolkodott el."- A legfényesebb
csillag sem tudja túlragyogni a szemeidet ebben a
pillanataban.- hallotta Sesshomaru hangját.- Én
köszönöm neked. Tudtam, hogy
sikerülni fog angyal."
- Kagome!- szólította meg a gondolataiba
merült lány a démon.- Kagome!
- Hmm?- sóhajtott a lány, majd mosolyogva
szerelme felé fordult.- Semmit
különöset nem mondtál.- majd
hozzá bújt a démonhoz.
- Aha.- ölelte át mosolyogva.- Mi lett
Yaritával?- tette fel a kérdést.
- Nos Yarita elmenekült, mikor megsebesítetted. Ha
nem tesz így, megölöd. És ezt
tudta.
- Aha. És ugye nem ért hozzád?-
kérdezte feszülten.
- Nos nem erőszakolt meg, de hozzám ért. Ha
érted mire gonolok.- mondta zavarban Kagome.
- Igen. Tudom.- morgott a démon.- De ha még
egyszer találkozok vele azt nem éli
túl.
- Sesshomaru...- kezdte Kagome, de egy hatalmas
földrengés miatt nem tudta befejezni.
Az erkélyhez szaladt, és megnézte hogy
mi történt. Nem hitt a szemének. Ilyen
lény csak egy helyen látott eddig még:
Az Alvilágban.
Folytatása következik...
| |