A két démon hátrébb lépett, de még mindig morogtak egymásra. Látszott már mind a kettőjükön, hogy nem sokáig fogják bírni. A fehér fény lassan alakot öltött. Egy nagyon szép nő jelent meg a két csatázó démon között. Kagome döbbenten ismerte fel a jövevényt, akit már nagyon rég ismert.

- Ayumi...- suttogta a miko döbbenten, mire a nő arra fordította a fejét.
- Suilad!- (üdvözöllek) bólintott a nő.- Örülök, hogy újra találkozunk Miko úrnő.- mosolyodott el a nő.

A nőnek hosszú derékig érő szőke haja volt, és tengerkék szeme. Egy vékony fehér ruhát viselt, ami a bokájáig ért. Vékony pántjai voltak, a lenge szoknya részt pedig egy átlátszó selyem borította.

- Eleni síla lumenn' omentielvo. (a csillagok ragyogjanak találkozásunk óráján) - köszönt a miko is, kicsit összeszedve magát.
- Mi folyik itt Kagome úrnő?- kérdezte a nő mikor a két sérült démonra nézett.
- Nos...- kezdte volna Kagome.
- Kagomét majdnem megerőszakolta Yarita, és Sesshomaru neki esett.- vágott közbe Inuyasha.
- Így már érthető.- mondta a nő.- Sesshomaru mindig is érzékeny volt arra, ha Kagomét akarták bántani.

De azonnal elhallgatott, mert a két démon újra egymásnak esett. Mind a ketten tiszta erőből mentek neki a másiknak. Kagome rémülten nézte, ahogy Sesshomaruból egy adag vér ömlik ki. De a youkai nem adta fel. A sárkány démon is elég szép sérülést kapott a másik mellé. Végül az inu- youkai a szívét találta el, így Yarita kénytelen volt elmenni, ha nem akar meghalni. Visszavette emberi formáját, és egy fekete fénygömb formájában elrepült, de előtte még ránézett Kagomére, majd végleg eltűnt. Mindenki Sesshomarura nézett, aki szintén visszavette emberi alakját. Kagome nézte a démont, aki felé indult el. A youkai tett pár lépést, de utána összeesett. Borzalmasan festett. Testét több helyen sebek borították, mélyek és kevésbé mélyek. De a legcsúnyább és a legsúlyosabb a mellkasén lévő hatalmas sérülés volt, amiből még mindig szivárgott a vér. A kimono felső sem volt rajta, így minden sérülést, látni lehetett.  Mindenki döbbenten figyelte a térdelő youkait. Sesshomaru felnézett, és már csak azt látta, ahogy Kagome felé szalad, és utána elsötétült minden számára. Kagome aggódva térdelt le a köhögő démon elé. Látta, hogy szerelmének nagy fájdalmai vannak. Sesshomaru tüdeje, súlyosan megsérült. A youkai köhögése miatt egy nagy adag vért köpött ki. Kagome lehunyta a szemét, hogy ne kelljen tovább néznie a démon szenvedését.

- Jól vagy?- kérdezte váratlanul Sesshomaru kicsit rekedten.- Ugye nem tette meg?
- Mi?- nézett bele a miko a démon arany szemeibe, mikben aggodalom csillogott, még most ilyen fájdalom mellett is.- Nem.- csordult ki egy könnycsepp a miko szeméből.
- Ne sírj szépség.- mondta egy erőtlen mosollyal az arcán, és letörölte a könnycseppet.- Bocsáss meg.- kérte komolyan.- Tudtam, hogy nem lennél képes rá, én mégis megkérdeztem tőled. Sajnálom.- Sesshomaru eldőlt a füvön.
- Sesshomaru!- nézett rá aggódva a miko, de a démon csak elmoslyodott, és megsimogatta a lány arcát, majd lehunyta csillogó arany szemeit.- SESSHOMARU!!- kiáltott fel a lány.

Inuyasha döbbenten állt, Sawadával együtt. Mintha földbe gyökereztek volna. Inutaishou lépett egyet fia felé, de ő is megtorpant.  Kikyou odaszaladt a húgához, letérdelt mellé és szorosan átölelte, miközben a miko tovább kiabálta a youkai nevét. Ráborult a démon mozdulatlan testére, és csak nézte Sesshomaru arcát. Mayu könnyezve fordult el, míg Karen és Sango egyszerre kezdtek el sírni, őket pedig Miroku vígasztalta.

- Elég legyen!- szólt rájuk Ayumi.- Azt akarjátok, hogy elvérezzen?
- Mi?- reagált rögtön Kikyou.- Nem halt meg?
- Nem hát.- mondta kicsit türelmetlenül a nő.- Vigyük be és lássuk el!- adta ki a parancsot, mire Sawada és Inuyasha egyszerre fogták meg a démont, és már vitték is a kastélyba. Szinte suhantak, nem volt vesztegetni való idejük.

Lassan Kagome és a lányok is utánuk indultak, Inutaishou kíséretével. Mikor beértek, a miko azonnal felrohant a youkai szobájába. Ayumi, már ott ült Sesshomaru mellett, és próbálta meggyógyítani a youkait.

- Ayumi?- lépett be Kagome.- Miért nem megy?
- Nem tudom Kagome.- mondta egy szomorú sóhajjal a nő.- Valamiért teste visszalöki, a gyógyító fényt.
- De akkor...- kezdte Kagome.
- Nem. Itt most nem hatnak a gyógyfüvek, kenőcsök. A sérülés nagyon súlyos.- mondta komolyan Ayumi.- De ha te megpróbálnád...- állt fel.
- Nem tudom, hogy sikerülne- e.- fordította el a lány a fejét.- Tudod, mielőtt megjöttek a többiek, Yarita elvette az összes erőmet. Nem vagyok benne biztos, hogy sikerülne.
- Azért csak próbáld meg.- mosolygott bíztatóan a lányra, majd kisétált.

Miután Ayumi kiment, Kagome ránézett Sesshomarura. A youkai az ágyon feküdt. A mikonak elszorult a szíve a látványtól. A mindig oly erős és higgadt démon, most gyengén és kiszolgáltatottan feküdt. Kagome közelebb ment, és letérdelt a youkai ágya mellé. Gyengéden végig simított az arcán. Látva mozdulatlanságát, a miko kis híján sírva fakadt. Sesshomaru erre a mozdulatra már rég felébredt volna, ha aludna... Csakhogy ő most nem alszik; haldoklik. Futott át a lány agyán.
''- Miért kell ennek így lennie?- gondolkozott, könnyeit nyelve a lány.- Istenem, ha csak egy kicsit vagyok figyelmesebb ez most nem történt volna meg. Az én hibám az egész. De megmentelek. Ha akkor nem is tudtalak, de most megteszem. Akár az életem árán is!- kiáltott fel magában." A youkai teste felé emelte mind a két kezét, és koncentrálni kezdett. Kezeiből halvány fehéres kékes fény áradt a youkai sebeibe. Ezt az energiát befogadta a démon szervezete, de mivel gyenge volt, ezért csak a kisebb horzsolásokat tüntette el. Kagome megíjedt a fény színétől; ennek a gyógyító varázslatnak halványkéknek kellett volna lenni, ha kisebb a sérülés, és fehérnek ha nagyon komoly. De ez a kettő összemosódott, ami azt jelentette, hogy a hordozó nincs olyan állapotban valami miatt, hogy rendesen használni tudja az erejét. Jelen esetben a lányt megfosztották, szinte a teljes erejétől. Kagome egyre kétségbeesettebben próbálta kihozni magából a gyógyító varázslatot. Ahogy egyre csak görcsölt, hogy nagyobb erőt tudjon kibocsátani, a fény egyre csak csökkent, egy idő után pedig meg is szűnt. Kagome dühösen, és fájdalmasan maga mellett a padlóba csapott, de olyan erősen hogy biztos volt benne, hogy eltört a karja; nem érdekelte. Tovább ütötte a földet, és érezte ahogy tovább törik a keze. Dühösen felkiáltott, és olyat tett amit régen nem: Sírt. Igen, Kagome úrnő sírt. Nem bírta tovább magában tartani azt a fájdalmat ami benne volt. Félt, hogy elveszíti azt akit a világon a legjobban szeret. Könnyei megállíthatatlanul folytak gyönyörű arcán. Mintha ezer éves fájdalom lett volna benne. De ez igazából még csak most kezdődött. Nem tudta elképzelni az életet Sesshomaru nélkül; nem is akarta. Arra vágyott, hogy a démon ismét vele legyen, ahogy mindig is tette. Hogy újra lássa arcán a mosolyt, ami sokszor bosszantotta, de imádta. Hogy édes szavakat suttogjon a fülébe. Hogy újra lássa a szemében azt a merészséget, amivel mindig magához akarta csalogatni. Csak annyit akart, hogy vele legyen. Olyan nagy kérés ez? Önző dolog? Hisz Sesshomaru érte harcolt.

- MIÉRT????- ordított fel.- MIÉRT???- üvöltött az ég felé, mintha onnan várna tanácsot.

De nem kapott. Mintha nem akart volna senki válaszolni neki. Egy hatalmas és erős démon, fekszik az ágyon, pont egy olyan személy akiről mindenki azt hitte, hogy legyőzhetetlen. Itt volt a bizonyítéka annak, hogy nem volt az. Azt mondják, ha más valakiért harcolsz és szereted az erőt ad; így is van. Sesshomaru legyőzte az ellenfelét. De erre a saját életét kellett feltennie, és megtette. Bebizonyította azokat az érzéseket, amik benne éltek mindig.
  Kagome felemelte a fejét. Könnyei eláztatták az arcát, hogy utána a padlóra essenek, és végleg meghaljanak. ''- Születünk és halunk. Oly kevés az idő ami rendelkezésünkre áll. Mindenki saját maga dönti el hogy hogyan akar meghalni, és hol. Én is tudom, hol akarok örökre megszűnni.- mosolyodott el könnyein keresztül, és megérintette az eszméletlen youkai ajkait.- Könnycsepp. Szeretnék könnycsepp lenni, a szemedben megszületni. Végig folyni az arcodon.- simított végig a démon arcán.- Meghalni az ajkadon.- majd megcsókolta." Úgy érezte, mitha valami idegen érzés lenne a testében. Mintha Sesshomaru ereje átszállt volna belé. Döbbenten emelte fel a fejét. A youkai még mindig mozdulatlan volt. Kagome újra a démon teste fölé emelte a kezeit; érezte. Érezte mire kell koncentrálnia. A szerelmére, arra hogy mi lesz ha életben marad a démon. Hirtelen kezéből vörös fény robbant elő, egyenesen Sesshomaru testébe. Pár pillanattal később a sebek kezdtek összezáródni. Kagome boldogságában kis híján felnevetett. Mikor érezte, hogy teljesen kész van, fokozatosan csökkentette a varázst. Mikor a fény eltűnt, felült az ágyra a youkaival szemben, és várta a hatást. Nem is maradt el. Sesshomaru szeme megrebbent, majd lassan felnyitotta ragyogó szemeit, hogy kedvese könnytől csillogó szemeibe nézzen. Halványan elmosolyodott Kagomén, aki még sírás után is gyönyörű volt. Felemelte a kezét és letörölte a könnyeppet ami kicsordult a miko szeméből.  Ott tartotta kezét, Kagome pedig rátette a sajátját.

- A legfényesebb csillag sem tudja túlragyogni a szemeidet, ebben a pillanatban.- mondta kicsit nehézkesen, de mosolyogva.
- Hannon le.( köszönöm )- suttogta rekedten.
- Én köszönöm neked. Tudtam, hogy képes leszel rá, angyal.- suttogta, majd keze elernyedt, és szemei lecsukódtak.
- Igen. Képes. De nélküled nem sikerült volna.- lehelt egy csókot a démon szájára.

Eközben odakint a hangulat nagyon feszült volt. Mindenki aggódott. Hallották, hogy Kagome kiabál, és ezért nagyon aggódtak. Izayoi Inutaishou karjaiban zokogott, Karen Inuyasha egyik Kikyou a másik oldalán könnyezett. De a hanyou nem igazán tudott oda figyelni. Ő is eléggé magába volt fordulva, szemei derengtek, de büszkesége miatt nem sírt. Inutaishou is büszkén állt. Sawada Mayu mellett állt, és fél kézzel átkarolta a könnyező lányt. Ő maga pedig, kicsit fájdalmas tekintettel állt.

- Miért nem csinálunk valamit?- kérdezte csendesen, majd kiabálva folytatta.- Hol van a Tensaiga?
- Inuyasha, a Tensaiga Totosainál van. Egy csatában eltört, és Sesshomaru elvitte, hogy Totosai megcsinálja.- válaszolt keserűen Inu no Taishou
- Csak Kagoméban bízhatunk.- szólalt meg Ayumi.
- Hogy mondod?- kiabált Inuyasha.- Nem hallottad, hogy kiabált, meg püfölt valamit? Ez szerinted siker?
- Igen.- mosolyodott el váratlanul, és az ajtó felé nézett, ahonnan Kagome lépett ki.
- Kagome!- szaladt oda Inuyasha.- Mit történt?
- Semmi. Azt hiszem legalább egy hétig fog aludni még.- mosolygott fáradtan.- Én pedig rendbehozom a karomat.
- Mi történt, vele?- kérdezte Kikyou.
- Azt hiszem eltörtem. Elég szépen.- nevetett fel, ami mindenkit megdöbbentett, hisz az előbb még sírt.- Kikyou segítenél?- kérdezte.
- Igen. De közben elmesélsz mindent.- mosolygott halványan.
- Persze.- majd átmentek a miko szobájába.

Minden lány utána ment, kivéve Izayoi és Ayumi. Mikor beértek a lány szobájába, Kikyou utasította húgát, hogy fürödjön le, és öltözzön át. A miko így is tett, majd mikor már egy halvány kék színű ruhában kilépett, a nővére rögtön megnézte a karját. Kicsit mérgesen nézett Kagoméra amit az nem nagyon értett.

- Mi van.- kérdezte értetlenül, miközben egyik karját, Kikyou alaposan megvizsgálta.
- Hogy mi?- kérdezte mérgesen, és felállt.- Az drága hugicám, hogy eltörted a karod.
- Igen ezt gondoltam.- mondta Kagome nyugodtan.
- De nem csak egyszerűen eltörted!- kezdett kiabálni.- Szilánkosra törted te bolond!
- Na igen.- mondta még még mindig nyugodtan, majd egy incselkedő mosollyal nővérére nézett.- Ellátod, vagy menjek Izayoihoz?- kérdezte.
- Nagyon vicces.- mérgelődött.- Mayu, hozzatok fel kötszert és azt a kenőcsöt, ami lehűti a drága húgom kezét.
- Rendben Kikyou.- nevetett Mayu, majd a három lány kiment.
- Mesélj! Mi történt?- követelt kíváncsian a papnő, amikor már ketten maradtak.
- De kíváncsi vagy.- nevetett fel Kagome.
- Most komolyan. Az egyik pillanatban még azt halljuk, hogy ordítasz és püfölsz valamit, a következőben csend van. Megint a következőben, mosolyogva lépsz ki a szobából.
- Hát igen. Azt te is hallottad, hogy kiabáltam, és láthatod, hogy szétvertem a kezem.- mosolygott sejtelmesen.- Nos, Yarita majdnem az összes erőmet elvette, és ezért nem igazán tudtam semmit csinálni. Akkor kezdtem el kiabálni. Utána megcsókoltam Sesshomarut, és mintha az ereje átszállt volna belém. De nem is igazán az ő ereje volt.- mondta zavartan.- Mintha a sajátomat éreztem volna.
- Ezt, hogy érted?- kérdezte Kikyou kicsit értetlenül.
- Hát tudod ezt én magam sem tudom.- csóválta a fejét a lány.
- De én igen.- lépett be a szobába Ayumi.- Kagome te elolvastad már azt a jóslatot ami rólatok szól?
- Igen.- válaszolt.- De soha nem értette.
- Nos a jóslat elég bonyolultan fogalmaz, de elmondom neked a lényegét.- ült le a lány mellé.- Egyek vagytok. Akaratlanul is erőt tudtok adni a másiknak. Használni tudjátok a másik erejét. És olyan kötelék van köztetek, amit senki és semmi nem tud szétszakítani. Érzitek egymás minden érzelmét.
- És mi ennek a magyarázata?- kérdezte szkeptikusan a miko.- A jóslat? Vagy a legenda?
- Nem. Ennek nagyon egyszerű magyarázata van.- mondta kedvesen.- Melesse. (szerelem)- suttogta mosolyogva.
- Szerelem?- kérdezte meghökkenve.- De mások is szerelemesek, mégsem tudnak olyanokat, mint amiket elsoroltál.
- Azt hiszed, hogy az szerelem?- nevetett fel.- Tudod mi a szerelem?- nézett Kagoméra mosolyogva.- Két lélek... egy gondolat. Két szív... egy dobbanás.- suttogta.

Kagome döbbenten ült, és mélyen gondolataiba merült. Közben észre sem vette, hogy Mayu visszatért a kötszerekkel, és Kikyou éppen a karjait kötözi, miután bekente valami kenőccsel. ''- Ha tényleg igaz, amit Ayumi mond, akkor, közöttünk valami olyan van, ami különlegesebb és nemesebb akármilyen érzésnél. Akkor azért tapasztalok magamban sokszor oly hatalmas erőt.- gondolta" Mikor újra visszatért a valóságba, már mind a két karja be volt kötve. Felállt és már éppen indulni, akart vissza Sesshomaruhoz, de akkor Kikyou és Mayu egyszerre fogták meg és ültették vissza az ágyra. A miko mérgelődve nézett két rokonára.

- Most mi van?- kérdezte morogva.
- Nem mégy innen sehova, édesem.- mondta kicsit gúnyolódva Mayu.- Kimerültél, a karodat szilánkosra törted. Pihenni fogsz. Nem akarunk még egy beteget.- majd mosolyogva közelebb hajolt.- Ne aggódj, bekötözzük Sesshomaru sérüléseit. És miután kipihented magad, felőlem reggeltől reggelig lehetsz mellette. De most alszol.- majd mind a hárman magára hagyták a mikot.

Kagome bár nem szívesen, de lehunyta szemeit, és abban a pillanatban el is aludt. Mayu és Kikyou ígretükhöz híven ellátták és bekötözték Sesshomaru sérüléseit. A youkai egyszer sem tért magához ez idő alatt, pedig többen is voltak bent nála. Kagome olyan éjfél körül ébredt. Körül nézett, majd elment átöltözni. Felvett egy halvány sárga hálóinget, egy ugyan olyan színű köntössel. Haját kiengedte, és lassan átment Sesshomaru szobájába. Bent elég hűvös volt mivel, valamelyik eszes nyitva hagyta az erkély ajtaját. Kagome megborzongott, és bezárta az ajtót. Sesshomarura nézett aki ugyan olyan mozdulatlan volt, mint amikor kiment innen. A miko oda ment, levette a köntösét, és a szófára rakta. Óvatosan felemelte a takarót, és bebújt a youkai mellé. Fejét ráhajtotta a démon mellkasára. Megnyugtatta az egyenletes szívdobogás hangja. Ahogy a youkai mellkasa fel- le emelkedik, ahogy lélegzik. Bőre puha volt és forró. Kagome pedig örömmel bújt oda hozzá, és mosolyogva hunyta le ragyogó geszetnye szemeit. Végig aludta az éjszakát. Édes álmokat látva; együtt a mellette fekvő férfival. Hajnalban Kagome arra ébredt, hogy ki van takarva viszont a csípőjén forróságot érzett. Mikor oda nézett látta, hogy a youkai pihenteti rajta a kezét. Halványan elmosolyodott, és felnézett a démonra. Az ugyan úgy aludt, mint amikor mellé feküdt. A miko lágy csókot lehelt Sesshomaru arcára, majd óvatosan leemelte a kezét. Felvette a köntösét, majd átment a saját szobájába, és visszament a youkai szobájába felöltözve, hogy kicserélje a kötést. Ez így ment egy hétig. Kagome tudta, hogy a youkai sokáig fog majd aludni, de azt nem gondolta, hogy ennyire. Egy nap a miko épp a faluban volt, egy szülésnél, mikor berobbant a kunyhóba Rin.

- Kagome úrnő! Kagome úrnő!- kiabált a kicsi.
- Mi a baj Rin?- fordult oda kicsit izzadtan.
- Úrnő. Sesshomaru nagyúr felébredt!- örvendezett a kislány.
- Hogy?- döbbent le.- Mikor?
- Néhány perce. És látni akar téged.- mosolygott boldogan.
- Menj csak Kagome.- mosolygott bíztatóan Mayu.- Majd én átveszem. Már biztosan vár. Menj.
- Arigatou.- szaladt ki a kunyhóból.

Nem állt meg, bár pár falusit majdnem elgázolt, de azok gyorsan kitértek az útjából. Rövid időn belül felért a legfelső emeletre. Sesshomaru szobájában beszélgetést hallott, amiben felismerte Sawada hangját, majd az Inuyasáét is. Később pedig meghallotta Sesshomaru hangját. Mosolyogva nyitott be a szobába, mikor minden szempár egyszerre fordult felé. Sesshomaru a hátát a párnáknak vetette, úgy ült. Mikor meglátta a megérkező mikot, lágyan elmosolyodott és a lány felé nyújtotta a kezét. Kagome csak nehezen tudta magát tütőztetni, hogy nyugodtan sétáljon oda, és ne rohanjon egyenesen szerelme karjaiba. Végül kicsit nehézkesen de visszafogta magát, és sétálva ment az ágy mellé. Megfogta Sesshomaru kezét és hagyta, hogy a youkai maga elé húzza őt, és hogy hátulról lágyan átölelje.

- Hogy vagy?- kérdezte kicsit rekedt hangon a miko, miközben a sírás folytogatta.
- Jobban. Hála neked.- hajolt le hozzá, és csókolta meg a lány arcát.- Köszönöm.
- Ne kezdjétek már.- mondta élcelődve Sawada.- Olyan gonosz vagy Sesshomaru.- játszotta a sértődöttet, miközben a karját homlokára tette.- Nem elég, hogy amikor felébredsz rögtön Kagomét akarod látni, pedig én voltam bent veled. Most meg őt öleled, és itt érzelgősködtök, én meg kimaradok. Ez olyan igazságtalan.- "sírta"- Akkor ha te vagy Kagome mögött, akkor én megyek elé jó?- vigyorgott és már indult is.
- Ha nem állsz meg ott ahol vagy, nem soká te is ágyba kerülsz.- fenyegette meg Sesshomaru.
- Még most ébredtél fel és máris veszekedtek?- kérdezte jókedvűen Inuyasha.- Sawada, gyere hagyd őket békén.- indult el a youkai felé Inuyasha.
- Nem megyek sehova.- jelentette ki és tette tüntetőleg keresztbe a karjait.
- Sawada!- szólt egy erélyes hang.- Beszédem van veled, gyere!- mondta Inutaishou, majd amikor Inuyasha és Sawada már mellette állt, akkor még beköszönt a fiának- Örülök hogy jobban vagy Sesshomaru.- mosolyodott el, majd elment.
- Nos. - fordult az előtte ülő mikohoz a youkai.- Amikor magamhoz tértem, mondtam neked valamit?- kérdezte zavartan, mert úgy rémlett neki mintha valami bókot mondott volna a mikonak, olyat amit ez előtt még soha.
- Hát...- gondolkodott el."- A legfényesebb csillag sem tudja túlragyogni a szemeidet ebben a pillanataban.- hallotta Sesshomaru hangját.- Én köszönöm neked. Tudtam, hogy sikerülni fog angyal."
- Kagome!- szólította meg a gondolataiba merült lány a démon.- Kagome!
- Hmm?- sóhajtott a lány, majd mosolyogva szerelme felé fordult.- Semmit különöset nem mondtál.- majd hozzá bújt a démonhoz.
- Aha.- ölelte át mosolyogva.- Mi lett Yaritával?- tette fel a kérdést.
- Nos Yarita elmenekült, mikor megsebesítetted. Ha nem tesz így, megölöd. És ezt tudta.
- Aha. És ugye nem ért hozzád?- kérdezte feszülten.
- Nos nem erőszakolt meg, de hozzám ért. Ha érted mire gonolok.- mondta zavarban Kagome.
- Igen. Tudom.- morgott a démon.- De ha még egyszer találkozok vele azt nem éli túl.
- Sesshomaru...- kezdte Kagome, de egy hatalmas földrengés miatt nem tudta befejezni.

Az erkélyhez szaladt, és megnézte hogy mi történt. Nem hitt a szemének. Ilyen lény csak egy helyen látott eddig még: Az Alvilágban.

Folytatása következik...