Eső novemberben
Eszti 2007.02.04. 10:29
1.rész
Eső
Novemberben
Szörnyű
idő volt a középkori
Japánban. Az idő már tél fele
járt, de
hó nem takarta be a földeket, a nap, pedig nem
bújt
el"o rejtekéből. Az eget hatalmas felhők takarták
el a szem elöl. Süvített a szél
és
hideg volt. Mintha el akarta volna fújni a
gyűlöletet,
hogy soha többé ne kelljen látnia a
gonoszságot,
mely az emberek és a szellemek
szívében él.
Egy
tisztáson hatalmas csata
dúlt két férfi
között.
Körülöttük
mindenfele kidőltek a fák, mert nem
bírták a
kardok hatalmas erejét tovább.
Hirtelen
az egyik férfi, ki
prémet viselt fölénybe került,
s a másikat
a földhöz vágta. Egy lány
sikolya hallatszott
a távolba. A fiú elvesztette az
eszméletét.
A szellem egy utolsó csapásra emelte
kardját. S
halálos csapásra indította
fegyverét.
-Neee!
- kiáltotta a lány,
s a hanyou elé vetette magát.
-Kagome
- kiáltották
egyszerre a lány barátai.
A
lány időben ugrott, s így
a fiú sértetlen maradt. Kagomén
mély
sebek lettek, de nem halt meg. A lány
fölállt, s
elindult a szellem felé. Lassan és kecsesen
suhant a
férfi felé, szeméből nem lehetett
kiolvasni
semmit. Csak ment célja felé, majd a
férfi
el"ott megállt.
-Soha
többé ne merd ezt
tenni! - mondta halkan.
-Mert?
-kérdezett vissza semmibe
véve a lányt.
-Kagome,
ne tégy őrültséget!
-kiáltotta Sango, a lány legjobb
barátnője.
-Mert
nagyon megbánod! -mondta
még mindig nyugodtan Kagome.
-Majd
pont egy ember fog megállítani!?
- s meg eresztett egy gonosz vigyort a szellem. Kardját
ismét
felemelte. Lecsapni készült.
"-Képes
lennék érte
akár meghalni is!" -gondolta a lány
-Nem
félek tőled! -mondta.
A
férfi lesújtott nehéz
kardjával. De a lányt nem érte el a
csapás.
Kb.
5 cm-re a lánytól
megállt, s a szellem akárhogy
próbálta
nem tudta megvágni. Kagoméból
kék fény
áradt mindenfele. Sesshoumaru meglepődött, de
kardját
nem engedte el, s a lány felé suhintott
újra. De
most sem ért célba a penge. Kagome
körül
eloszlott a fény. Rezzenéstelen arccal
állt a
szellemmel szembe. Kék kimonóban volt, melyet
cseresznye virágok díszítettek,
kezében
egy szépen megmunkált kard,
vállán íjak
és nyilak voltak. Kagome állta a férfi
pillantását. Szemeiben olyan tűz
égett, amelyet
eddig nem látott még senki. Kagome
végig nézett
magán: körmei megnőttek, s mintha
kékszínű
körömlakk fedné őket. Ő maga is
elámult.
Csodálatosan nézett ki.
-Nahát,
mi történt
veled? -kérdezte Sesshoumaru
megrökönyödöttségét
legyőzve.
-Ahhoz
neked semmi közöd,
most pedig Kopj le! -mondta higgadtan.
"-Meg
akarom nézni
Inuyashát, de ameddig ez itt van, nem fordíthatok
hátat." -gondolta.
-Na
gyerünk, mutass valamit!-
mondta kíváncsian a szellem.
-Rendben-
s felemelte kardját.
Sesshoumaru
támadott először.
Kagome könnyen kitért a csapás
elöl. Reflexei
jobbak lettek, s sokkal gyorsabban mozgott, mint eddig.
Tudása
vetekedett Seshoumaruéval. Sesshoumaru újabb
csapásra
készülődött, de Kagome megelőzte.
Megsebezte a
mellkasán. Sesshoumaru ezt nem hagyta annyiba, s megkarcolta
a
lányt. Kagome arcán egy vékony
csíkban
kibuggyant a vér. Sesshoumaru megeresztett egy
kárörvend"o
vigyort. Egyenlő ellenfelek voltak. Ez így ment volna estig.
De ekkor egy kislány lépett ki a
bokorból.
"-Egy
kislány"
-gondolta Kagome - "De mit keres itt?"
-Rin,
nem meg mondtam, hogy ne gyere
ide? -kérdezte Sesshoumaru.
-De,
Sesshoumaru nagyúr.
-Rin
menny el, most! -mondta, de nem
emelte fel a hangját.
-Igen
is. - válaszolta, s már
el is t"unt a bokrok sűrűjén.
"-Nahát,
csak nem hozzá
tartozik? Sesshoumaru, csak nem meglágyult a
szíved"
-gondolta Kagome.
-Akkor
nem folytatjuk? -kérdezte
hidegen a szellem. A melegség teljesen eltűnt
hangjából,
s most ismét a régi önmaga volt. Kaogme
gondolt
egyet, leeresztette a kardját.
-Nem,
nincs kedvem veled harcolni!-
mondta, s hátat fordított.
Sesshoumaru
meglepődött, de
arcára ez nem ült ki. "O is hátat
fordított,
s elindult arra, amerre az előbb eltűnt a kislány.
-Majd
máskor folytatjuk -mondta,
s "o is eltűnt a rengetegben.
Kagome
oda szaladt Inuyashához,
letérdelt mellé. A fiút
közben kezelésbe
vette Miroku és Sango.
-Hogy
van? -kérdezte aggódva
a lány.
-Rendbe
fog jönni, csak
elvesztette az eszméletét. De jobb lesz, hogyha
most
elvisszük Kaede anyóhoz. -mondta Sango, s
kezét a
lány vállára tette.- Minden rendbe
lesz.
-Tudom
-s Kagome elmosolyodott.
-A
te sebeid hogy vannak? -kérdezte
Miroku.
-Áh,
csak egy kis karcolás
-legyintett.
Inuyasha
még mindig nem tért
magához. Gyorsan felrakták őt
Kirarára, s már
indultak is Kaede anyó falujába.
A
szél még mindig erősen
fújt. Az ég teljesen beborult
óriási
vihar közeledett, mely elöl ember, s állat
egyaránt
behúzódott vackába.
Kaede
anyónál:
-Már
vártalak benneteket
kedveseim -köszöntötte "oket az
anyó.
-Jó
napot! -köszöntek
illedelmesen.
-Ez
nem igazán szép nap.
Szörny"u az idő. -jegyezte meg az anyó.
Kaede
anyó még csak most
vette észre Kagomén a
változást, de nem
szólt egy szót se.
-Gyertek
be! Ellátom Inuyasha
sebeit, ti addig készítsetek magatoknak egy
teát.
-mondta kedves hangon az anyó.
-Köszönjük
-mondták.
Kagome már forralta is a vizet. A csapat többi
tagja,
pedig leült. Mikor kész lett a tea Kaede
anyó is
kész lett Inuyasha sebeinek
ellátásával.
-Már
jobban van? -kérdezte
Kagome. Hangjából kihallatszott, hogy mennyire
félti
a fiút.
-Igen,
lassan felébred, nagyon
kimerült-mondta, s "o is leült.
-De
mondjátok csak mi történt?
-kérdezte.
-Nos
-kezdte a szerzetes s belekortyolt
forró teájába - Ismét
ékköveket
kerestünk, amikor Sesshoumaru keresztezte utunkat. Inuyasha
és
a bátyja szórták egymásra a
sértéseket,
majd egymásnak estek. - s újra belekortyolt az
italbába.
-Aztán
Inuyasha a földre
került-folytatta Shippo - s elvesztette az
eszméletét.
Sesshoumaru ismét rátámadt, de Kagome
a kard elé
ugrott. Ő is megsérült. Aztán azt mondta
Sesshoumarunak, hogy hagyja békén!
-Sesshoumaru
meg akarta ölni
Kagomét, -folytatta Sango- de a testéből
kék
fény áradt, s akkor már így
nézett
ki. Aztán csatába szállt
Sesshoumaruval, de
egyikük se győzött. Aztán megjelent egy
kislány,
aki valószínűleg vele utazik. Aztán
Sesshoumaru
megkérdezte Kagométól, hogy
folyatják-e a
harcot, de azt mondta, hogy nem. Ennyi. -fejezte be a
szellemirtó.
Kagome
csak ült, s a csészéjét
szorongatta. Gondolataiba merülve bámulta
csészéje
tartalmát.
"-
Mi történt velem?
Mi volt ez? Most minden meg fog változni? Minden?"
-gondolta.
-Kagome
- szólította meg
Kaede anyó.
-Hm?
-eszmélt fel a lány.
-Tudod
mi történt veled?
-kérdezte.
A
lány csak a fejét
rázta.
-Tudod,
vannak a vízi tündérek,
"ok is egyfajta szellemek. -kezdte.
-De
én nem vagyok szellem -
mondott ellent Kagome felháborodott hangon.
-Nem,
"ok sem azok. - folytatta az
anyó -csak olyanok a képességeik. Van
egy
legenda egy ilyen tündérről, aki bele szeretett egy
félszellembe, de az nem szerette viszont, azt hitte, nem tud
soha többé szeretni. De beleszeretett egy
másik
férfibe. Született egy gyermekük,
szintén
csodás képességekkel, de voltak, akik
ezt nem
nézték jó szemmel.
Összefogtak ellenük,
csapdába csalták a férfit, majd
megölték.
A tündért is meg akarták ölni,
de még
mielőtt ezt megtették volna, egy családnak adta
gyermekét és mondott egy
varázsigét, hogy
senki se tudjon a gyermek adottságairól. Mikor
megtudta, hogy szerelme meghalt, a szíve darabokra
tört,
s ezek a darabok megölték azokat, akik
ellenük
voltak. A gyermek hollétéről senki se tudott
semmit.
Ez egy több száz éves monda,
valószínűleg
te az ő leszármazottjuk vagy. De ha jól gondolom
az a
gyermek se tudta, hogy ilyen ereje van. -fejezte be.
Kagome
ránézett az
anyóra.
-És
ez eddig miért nem
jött el"o belőlem? -kérdezte.
-Mert
nem volt rá szükség,
ez az erő évszázadok óta lapult a
családod
nő tagjaiban, s most végre benned előtört. Te
elég
különleges és erős vagy ahhoz, hogy ezt az
erőt
használni tudd.
-De
miért?
-Mert
veszélyben volt az, akit
tiszta szerelemből szeretsz.
Sango
és a többiek csak
ámultak.
-És
ez mikor fog elmúlni?
-Most
már soha. Te nem csak
Kikyo reinkarnációja vagy, hanem annál
sokkal
több, egy vizitündér
leszármazottja. Sokféle
erőd van, tudod irányítani az
álló-, és
folyóvizeket, kivéve az esőt. Tudsz
repülni és
most már akár annyi ideig is élhetsz,
mint egy
szellem.
Mindenki
csak nézett maga elé
és bámulta a tüzet. Ekkor egy hatalmas
mennydörgés
zavarta meg a csöndet. Sango a rémülettől
odabújt
Mirokuhoz, persze ezt ki is használta a szerzetes.
Sangotól
már meg is kapta a büntetést. Shippo,
pedig Kaede
anyó ölébe ugrott
rémületében.
De Kagoménak nem volt kihez bújnia,
magányos
volt. Szerette volna átölelni Inuyashát,
de ő nem
szerette úgy Kagomét.
"-
Akárcsak a mondában-
gondolta, s egy könnycsepp csurgott végig az
arcán,
melyet senki nem vett észre. Egy titkos könnycsepp,
melyet senki nem vehet el tőle. Ebbe benne volt a lány
minden
bánata.
(Ki
akar örökké élni,
ha nem szeretik viszont?
Mi
az a szerelem? Egy kémiai
folyamat csupán, mely a testben megy végbe? Vagy
valami, ami a szívünkből származik? Vagy
csak azt
hisszük, hogy valakit tisztán szeretünk,
de közben
nem? Csak szeretnénk azt hinni, hogy szeretünk?
Csak
elhitetjük magunkkal? Egyáltalán minek a
szerelem?
Hiszen mindig csak fájdalmat okoz számunkra.
De
azok a pillanatok, melyet azzal
töltünk, akit szeretünk, az
megfizethetetlen!
De
mi van akkor, ha ez csupán
csak színjáték, ha közben
másra
gondol? Szeretném azt hinni, hogy a szerelem az, ami tiszta
érzelem, semmi több. És azt szeretni,
aki viszont
szeret, úgy ahogy én őt.
Azt
kívánom, mindenki
találja meg azt, akit igazán szerethet!)
Az
eső csapkodta a tetőt, szörny"u
vihar tombolt odakint. Kagome oda ült Inuyasha
mellé
várta, hogy mikor ébred fel. A ház
többi
lakója már rég legédesebb
álmát
aludta. A lány ott virrasztott mellette egész
éjszaka.
-Kagome-
mondta alig hallhatóan
Inuyasha.
-Jól
vagy? -kérdezte
Kagome.
-Már
jobban. Mi történt?
-Majd
holnap elmondom, de most aludj.
-Rendben-
s már le is csukta
szemeit.
-Kagome
-ment oda hozzá Sango
-most már te is menny aludni!
Kagome
bólintott, s ő is
lefeküdt. Sango visszament a helyére, de
még
mielőtt lefeküdt volna még nyomott egy puszit
Miroku
arcára. Sose vallotta volna be másoknak,
még
saját magának se, hogy szereti a szerzetest. Ez
valódi
szerelem volt. Miroku még suttogott valamit: Sango. A
lány
piros arccal ment aludni. S szerelméről álmodott.
Más
nap:
Kivételesen
Kagome ébredt
elsőnek. Az eső már elállt, de a nappal
még
mindig olyan sötét volt, mint az
éjszaka. A felhők
még mindig nem engedték el"o a napot. A poros
utakból sártenger lett. Szörnyen
nyomasztó
idő volt. A többiek még aludtak. Úgy
döntött
elmegy sétálni. Most nem csiripeltek a madarak,
mint
máskor. Nem zümmögtek a
fülébe méhek.
Nem kergetőztek mókusok a fákon. Az
úton nem
talált semmit, ami mozogna. Ekkor egy bokor megmozdult, majd
egy kislány lépett ki mögüle.
Kagome
meglepődött, majd elmosolyodott.
"-Ez
ugyan az a kislány"-
gondolta.
-Szia
- köszönt Kagome -Én
Kagome vagyok. És téged, hogy hívnak?
-Szia,
engem Rinnek. Te vagy az a lány,
akivel Sesshoumaru nagyúr tegnap harcolt, igaz?
-Igen
-válaszolt Kagome - Mit
gyűjtesz?
-Virágot.
-De
akkor miért a bokorból
jöttél ki? -kérdezte nevetve Kagome.
-Mert
sehol se találok virágot,
gondolom elbújtak előlem - mondta durcásan.
-Figyelj,
tudok egy helyet, ahol vannak
virágok. Velem jössz?
-Mehetünk!
-kiáltott
vidáman Rin. Rin kézen fogta Kagomét
és
már mentek is.
Miközben
mentek egyre hűlt az idő
Kagome látta a kislányon, hogy vacog.
-Gyere
ide. -mondta Kagome, és
az ölébe vette -Hogy te milyen könny"u
vagy
-mondta nevetve.- Lassan oda érünk.
-Nagyon
szép a ruhád,
honnan szerezted?- kérdezte ártatlanul Rin.
-Nem
tudom, csak úgy lett.
-válaszolt Kagome.
Egy
hatalmas vízeséshez
értek.
-Itt
vagyunk.
-De
hát itt csak víz van.
-mondta Rin.
-Ez
nem teljesen igaz. - mondta egy
csintalan mosollyal az arcán Kagome- A zuhatag
mögött
van egy barlang, ha oda bejutunk, csodálatos
virágokat
láthatsz majd.
-De,
hogy jutunk oda be?
-Mindjárt
meglátod
-mondta - most kipróbálom az új erőmet.
"-Gyerünk,
sikerülnie
kell! Koncentrálj Kagome, gyerünk!" -gondolta.
Lehunyta
szemeit. Lassan ki-, és
belélegzett. Imára tette kezeit, majd
fölemelte, s
szétnyitotta. Ezzel egy időben a víz
függöny
szétnyílt.
-
Sikerült! -kiáltotta öröm
ittasan Kagome. A kicsi Rin csak ámuldozott.
-Na
gyere -fogta meg a kislány
kezét Kagome - Mehetünk.
Rin
bólintott, s elindultak.
Mikor félúton jártak a víz
hirtelen
megindult nyakon öntve a két lányt.
-Ilyen
nincs -mondta csurom vizesen
Kagome -Akkor most mi van? Hiszen tudom
irányítani a
vizeket, vagy még se?
-Az
nem lehet, hogy még nem
tanultál bele az erőd be? -kérdezte
óvatosan
Rin.
-De,
valószínüleg-
mondta, s megsimogatta a lány arcát.
"Inuyashának
is időbe
telt, mire beletanult a kard használatába, csak
ne
siettessük." -mondta magának
megnyugtatás
képen.
Mikor
beértek egy csodálatos
kis Világ tárult Kagome és Rin
elé. A
barlangban novemberhez képest minden virágba volt
borulva, minden.
-Ez
varázslatos -ámuldozott
Rin.
|