II. rész

Inuyasha elõször azt hitte rosszul lát, de amint meglátta bátyja hasonló tekintetét rádöbbent hogy tényleg faképnél hagyták õket. Sesshoumaru egy enyhe vállrándítással elindult Miharuék után, míg Inuyasha még néhány percig hitetlenül nézett utánuk majd gyorsan felzárkózott bátyja mellé. A hanyou kissé félve szólalt meg miközben maga elé nézett.

-Elhiszed hogy csak így itt hagytak minket?-kérdezte döbbent hangon a hanyou

Sesshoumaru válaszra sem méltatva folytatta útját, míg Inuyasha kicsit lemaradva követte miközben az orra alatt motyogott. Sesshoumaru unottan hallgatta öccse motyogását, s már közel állt hozzá hogy ismét fejbe vágja a hanyout, de mégse tette inkább csak morrant egyet hátha észhez tér. Inuyasha meghallotta a figyelmeztetést és további gondolatait megtartotta magának, miközben bátyja után kullogott. Hamarosan beérték az elmerülten beszélgetõ lányokat, s lassan meglátták a nem messze tõlük álló palotát is. Miharu boldogan és gyors léptekkel közeledett a palotához, miközben magával húzta a mikot is. Sesshoumaru egy pillanatra megtorpant, s a gondolataiba merült hanyou a hátának sétált és a földre huppant. Miharu kopogás nélkül ment be a palota külsõ kapuján, de néhány õr az útjukba állt.

-A palotába nem léphetnek be halandók.-mondta az egyik szigorúan
-Velem van és már várnak minket.-felelte hasonló hangnemben a youkai lány

Míg Miharu az õrökkel vitázott melléjük ért Sesshoumaru és Inuyasha is, mire az õr ismét megszólalt, amit a hanyou nehezményezett. A hanyou erõteljesen tiltakozott a szerinte õt ért sértés miatt, mire az egész palota kisereglett a kapuhoz.

-Mi folyik itt?-kérdezte erõteljes hangon a palota ura
-Elnézést nagyuram, de ez a félvér be akar lépni a palotába.-felelte tisztelettel az egyik õr
-Idióta. Õk a barátnõm testvérei és az egyikük asszonya a halandó nõ.-mondta dühösen Ryuu
-Elnézést hercegem nem tudtam.-felelte alázatosan az õr

Miután tisztázták a dolgokat mindannyian beléptek a palotába, ahol ugyan tisztelettel bántak velük, de mindannyian érezték a megvetõ pillantásokat. Egy feszültségekkel teli óra múlva ismét útra keltek, s elindultak nyugat felé hogy visszaszerezzék Inu no Taishou egykori területét. Már egy ideje úton voltak, s Inuyasha egyre jobban eltávolodott Kagométól amit a lány egyáltalán nem vett zokon. Idõ közben Inuyasha és Sesshoumaru egyre jobban megértette egymást, ami kicsit meglepte a társaságot hisz mindannyian tudták hogy a fivérek nem kedvelik egymást. A nyugatra vezetõ út aránylag nyugodtan és eseménytelenül zajlott, de egy este mikor a lányok fürödni mentek megtámadta õket egy szellem. Kagomén kívül mindenki idõben félre tudott ugrani a támadás elõl, de a várandós mikot oldalba kapta a szellem támadása amivel sikerült mérget juttatnia áldozata szervezetébe. A szellem már készült volna bevinni a végzetes csapást mikor egy sárga energia ostor ketté szelte s egy másik sárga fény csík végleg elporlasztotta a támadót. A csapat minden tagja az ájult és vérzõ miko köré gyûlt, s Sango segítségével ellátták annak súlyos oldal sebét. Miután a tayia nagyjából ellátta barátnõje sebét Ryuu segítségével visszavitték táborhelyükre, s immár rendesen kimosták és bekötözték a miko oldalán tátongó sebet. Inuyasha és Sesshoumaru egész idõ alatt a lányok lába alatt voltak, s mindannyian látták a fivérek aggodalmát. Végül Sango és a velük lévõ lányok ismét elindultak a közeli tóhoz, s gyors ütemben rendbe rakták magukat majd visszasétáltak az ájult miko mellett üldögélõ fiúkhoz. Szótlanul vacsoráztak meg majd lassan mindannyian nyugovóra tértek Inuyasha és Sesshoumaru kivételével, akik elõször hallgatagon ültek egymás mellett majd halkan beszélgetni kezdtek.

-Remélem túl éli.-suttogta Inuyasha
-Én is öcsi, én is.-felelte hasonló hangnemben Sesshoumaru
-Mihez kezdesz, ha még se marad életben?-kérdezte színtelen hangon a hanyou
-Ezen ráérek akkor gondolkodni, ha bekövetkezik.-válaszolta a youkai
-Értem. Õszintén szólva nem akarom megint elveszíteni õt. Pedig tudom, hogy már rég nem hozzám tartozik, hanem hozzád. De mégis õ volt az elsõ aki elfogadott olyannak amilyen vagyok.-suttogta elcsukló hangon Inuyasha
-Tévedsz öcsi. Nem tartozik hozzám se. Tudod az a pár órás együttlét volt minden amit együtt töltöttünk, de az után minden kezdett elromlani.-mondta keserûséggel a hangjában Sesshoumaru
-Azért annyira nem lehet rossz a helyzet. Ahogy láttam Kagome ad valamelyest a véleményedre.-ütött meg biztató hangot a hanyou
-Nem hinném öcsi, ha így lenne akkor nem akarna minden áron haza menni.-mondta szkeptikusan a youkai
-Azért õt is meg lehet érteni. Csak biztonságban akarja tudni a születendõ gyermekét, ami itt nem lehetséges.-mondta Inuyasha
-Meg tudom védeni õket.-mondta Sesshoumaru
-Tudom bátyó, de néha nem elég ha jót akarsz. Tudod sokan akkor bántják a másikat, mikor senki nem látja vagy csak olyanok vannak körülötte akik hasonlóan gondolkodnak.-mondta keserûen a hanyou
-Ennyire rossz gyerekkorod volt?-kérdezte halkan a youkai
-Igen. Az emberek megvetetek és le korcsoztak vagy ha anyám nem látta kõvel hajigáltak, de a tiszta vérû szellemek sem voltak jobbak.-felelte keserûen Inuyasha

Sesshoumaru meglepetten nézett öccsére, aki mereven nézett maga elé majd néhány perccel késõbb bátyjára emelte könnyektõl homályos arany barna szemeit. A youkait megdöbbentette öccse keserû tekintete, s kezdte megérteni miért akar mindenáron bizonyítani mások elõtt. Sóhajtva állt fel s vetett még egy pillantást a sérült mikora, majd lassan elindult nyugat felé, de egy hang megállította.

-Hova mész Sesshoumaru?-kérdezte Inuyasha
-Körülnézek.-válaszolta nyugodtan a youkai
-Veled megyek.-mondta a hanyou
-Maradj itt és vigyázz Kagoméra.-mondta határozottan a youkai
-Ezt Sango, Miroku és Miharu is meg tudja tenni. Egyébként meg nem akarok még egy napot egy helyben maradni.-felelte hasonló hangnemben a hanyou
-Most mit vacakoltok ezen? Menjetek mindketten és még Ryuu is veletek tart én meg vigyázok a papnõre.-motyogta álmos hangon Miharu, miközben arany szemeit dörzsölgette
-Ennyire útban lennék édes?-hallatszott Ryuu álmos hangja
-Nem csak szeretném, ha jobban megismerkednétek egymással. A másik meg hogy mi se hátráltatunk benneteket és hárman gyorsabban haladtok.-mondta bölcsen Miharu
-Igazad van Miharu.-mondta Inuyasha
-Rendben.-adta meg magát Sesshoumaru

Miharu boldogan ölelte át bátyját, majd öccsét és legvégül kedvesétõl is búcsút vett, bár az utóbitól elég nehezen akart elválni. Miután elbúcsúztak a youkai lánytól útra keltek nyugat felé, de jóval gyorsabban haladtak, mintha a többiek is velük lettek volna. Inuyasha egy ideig tudta tartani a bátyja és a sárkány szellem által diktált gyors tempót, de lassan kezdett fáradni ami nem kerülte el a vele lévõ youkaiok figyelmét sem. Sesshoumaru lassított kicsit majd könnyedén elkapta öccse karját és szorosan megfogta, majd fénygömbbé alakult és úgy száguldott nyugat irányába, miközben erõsen tartotta Inuyashát. Ryuu is hasonlóan cselekedett csak õ nem fehér, hanem vörös fénygömbként száguldott a fivérek után. Néhány órával késõbb megérkeztek nyugatra, s Sesshoumaru vezetésével elindultak arra amerre a palota romjainak és néhány épp szárnyának kellett lennie. Mikor odaértek az inuyoukai megtorpant s hitetlenkedve nézett az elõtte álló teljesen épp nyugati palotára.

-Minden rendben Sesshoumaru?-kérdezte Inuyasha bátyja mellé lépve
-Nem tudom öcsi. Mikor utoljára erre jártam a palota még félig romokban hevert.-mondta Sesshoumaru

Inuyasha meglepetten nézett bátyjára, majd tettek néhány lépést a palota felé mikor kinyilt a kapu és kilépett rajta egy lány nyomában egy idõsebb férfival. Ryuu dermedten nézett a lányra, akinek világosbarna haja volt ami könnyedén lebegett utána miközben vidáman kiszaladt a palota kapun. A lány hirtelen megtorpant s az idegenekre nézatt, majd egy könnyed mozdulattal a sárkány szellem nyakába ugrott és vidáman tekintett rá vörös szemeivel. Ryuu alig tudott szóhoz jutni döbbenetében, s néhány percig eltartott amig megtalálta a hangját.

-Yume azt hittem meghaltál.-suttogta rekedten Ryuu
-Nem haltam meg.-felelte vidáman a lány
-Yume kérlek gyere ide.-hallatszott az idõsebb youkai hangja
-Megyek már Yamato.-mondta mosolyogva a lány

A férfi nyugodtan megvárta amig a lány odaér hozzá, majd elé sétált és megállt Sesshoumaruval szemben. A fiatalabb youkai kimérten végig mérte idõsebb társát, akinek hosszú fekete haja, sötét barna szeme és egy pár fekete méregcsíkja volt. Yamato is hasonlóan cselekedett csak õ mindhármukat végignézte, s végül nyugodtan megszólalt.

-Kik vagytok és mit kerestek itt?-kérdezte Yamato
-Én Sesshoumaru vagyok, a félvér az öcsém Inuyasha a közelében álló gyík Ryuu.-felelte hidegen Sesshoumaru
-Nem vagyok gyík, kutya.-sziszegte Ryuu

Sesshoumaru dühösen morogva fordult Ryuu felé, aki hasonlóan paprikás hangulatban volt. Néhány pillanat múlva a két youkai egymásnak esett, majd mindketten felvették eredeti alakjukat. Inuyasha döbbenten nézett rájuk, majd sóhajtva megrázta a fejét.

-És még rám mondják, hogy meggondolatlan vagyok.-dünnyögte az orra alatt a hanyou
-Mi bajuk van egymással?-kérdezte Yamato
-Õszintén szólva fogalmam sincs. Csak annyit tudok hogy Ryuu és a nõvérem Miharu együtt vannak, s ez felettébb zavarja a bátyámat.-felelte a hanyou elgondolkodva
-Értem. De miért jöttetek ide?-tette fel következõ kérdését a dai-youkai
-Mert ez a terület valamikor az apámé volt.-mondta Inuyasha
-Ki volt az apád?-jött a kérdés Yamatotól
-Inu no Taishou, de csak a bátyjám ismerte apánk arcát meg valószínûleg a nõvérem.-felelte enyhe keserûséggel Inuyasha
-Szóval ti Nyugat urának a fiai vagytok, akkor az én feladatom véget is ért.-mondta elgondolkodva a dai-youkai
-Miért? Mi volt a feladata?-kérdezte kíváncsian a hanyou
-Megõrizni nyugatot a jogos örököseinek.-mondta Yamato
-Értem és köszönjük-mondta Inuyasha
-Nincs mit, szívesen vigyáztam öreg barátom területére, de nem gondolod hogy abbahagyhatnák már a veszekedést?-kérdezte a dai-youkai fejével a veszekedõk felé bökve
-Hát ideje lenne, de én biztos nem szólok nekik.-mondta a hanyou

Yamato elmosolyodott és tekintetét visszafordította a két youkai felé. Valahol megértette a hanyou vonakodását a közbe avatkozás említése miatt, hisz a két fél elég erõs volt ahhoz hogy komoly kárt tegyen a másikban. Végül döntött és a veszekedõk közzé állt eredeti alakjában, ami miatt Sesshoumaru erõteljesen morogni kezdett. Yamato egy hatalmas fekete párduc képében állt a fehér kutya és a vörös sárkány közt, akik még mindig fújtak és morogtak egymásra. Még jó darabig sakkban tartotta a két dühös és feszült youkait, miközben Inuyasha fejcsóválva sétált közelebb Yuméhoz.

-Szia!-köszönt a hanyou
-Szia! Hogy vagy?-kérdezte mosolyogva a lány
-Eddig jól voltam, de már kezdek kételkedni benne.-felelte irónikusan Inuyasha
-Ugyan miért?-kérdezte ismét Yume
-Elõször is a bátyjám kicsit morcos hangulatban van az utóbbi idõben, másodszor pedig nem lehetek azzal akit szeretek. Bár ehhez már hozzá szoktam és csak az számít hogy életben legyen.-felelte a hanyou
-Megértelek. Én is most láttam újra a bátyám. Tudod mikor utoljára találkoztunk épp meg akart menteni néhány fiútól, de azok többen voltak és nagyon elláták a baját. Engem elhurcoltak és azt mondták a családomnak hogy meghaltam, de szerencsémre még idõben rámtalált Yamato.-mondta mosolyogva Yume
-Te is félszellem vagy, mint én.-mondta döbenten Inuyasha
-Igen, de rajtam nem igen látszik hogy az vagyok.-felelte mosolyogva a hanyou lány

Még sok mindenrõl beszélgettek egymással, mikor végre Yamato elérte célját és sikeresen lenyugtatta a forrongó kedélyeket. Szinte mindhárman egyszerre vették vissza emberibb alakjukat, s közben Sesshoumaru és Ryuu még mindig morgott a másikra; de legalább már nem akarták kitekerni egymás nyakát. Miután tekintetüket elszakítoták a másiktól szinte egyszerre néztek Inuyasháék felé, akik vígan beszélgettek egymással. Sesshoumaru és Ryuu szóhoz se jutottak, s morogva néztek testvéreik felé míg Yamato halványan elmosolyodott majd megszólalt.

-Mi lenne ha bemennénk a palotába.-kérdezte a dai-youkai, mire a fiatalok bólintottak

A fekete párduc(leopárd) szellem bevezette vendégeiket a palotába, majd lassan és érthetõen megszólalt.

-Tudom, hogy azért jöttetek hogy visszakapjátok a nyugati területeket, s joggal kérdezhetitek hogy miért rám bízta rám nyugat védelmét Inu no Taishou.-kezdte a magyarázatott Yamato, majd folytatta-Tisztában vagyok vele hogy mint kutya szellemek nam kedvelitek a fajtám, de apátokkal a sok csatározás ellenére barátok lettünk. Körülbelül 30 évvel ezelõtt kerestem fel Nyugatott, de csak a félig romokban lévõ palotát találtam. Mivel megigértem Inu no Taishounak, hogy míg fiai nem lesznek elég erõsek és felkészültek ahhoz hogy átvegyék Nyugat irányításást vigyázok a területre.
-Ez mind szép és jó, de apám soha nem szövetkezett volna egy párduccal.-felelte hidegen Sesshoumaru
-Igazad van, de apád is változhatott az évek alatt mint ahogy te is.-válaszolta a dai-youkai
-Öhm Sesshoumaru nem kellene már a lányokért menni? Nem mintha aggódnék értük csak szeretném még viszont látni a szerzetest, de ez ha túl sokáig maradnak távol nem biztos hogy teljesül.-mondta elgondolkodva a hanyou
-Szóval a barátaitok a közelben vannak?-kérdezte Yamato
-Hát a barát nem elég jó kifejezés. Tudja a társaink elég viccesek néha, ami nem baj ha mindegyik megússza néhány karcolással, de sajnos a társaságokban lévõ szerzetes imádja a csinos nõket és nem tud a kezénak parancsonli.-mondta Inuyasha egy félmosoly kíséretében
-Értem, ha kell a rendelkezésetekre bocsátom a királyi hintót.-válaszolta a dai-youkai
-Köszönjük. Na akkor ki menjen?-kérdezte a hanyou
-A kutya.-fújta Ryuu

Sesshoumaru enyhén morogva állt fel és indult az istálók felé, ahonnan a királyi hintóval távozott. Néhány óra múlva megérkezett a csapat hátra maradt tagjaihoz, s halvány mosollyal nyugtázta hogy öccse aggodalma a szerzetes iránt nem volt alaptalan. A youkai óvatosan felemelte az eszméletlen mikot és miután mindannyian elkészültek visszaindultak nyugatra. Gyorsan haldtak, de még így is csak késõ este értek vissza a palotához. Amint a hinto megállt a kapu elõtt a palotában lévõk kisiettek üdvözölni õket, de amint Yamato meglátta a sérült mikot Sesshoumaru ölében gyorsan intézkedett. Pár perc múlva a sérült lány már egy baldachinos ágyban feküdt, s mellette ott volt az orvos is, aki szintén a palotában lakott egy távolabbi szárnyban. Néhány óra múlva az orvos gondterhelten lépett ki a miko ajtaján.

-Minden rendben van doktor Haruka?-kérdezte nyugodtan Yamato
-Bár így lenne nagyuram, de attól tartok a lány nem biztos hogy túl éli a szülést.-sóhajtotta gondterhelten Dr.Haruka
-Mentse meg.-morogta feszülten Sesshoumaru
-Mindent megteszek érte uram, de ez a hölgytõl is függ hogy mennyire akar élni.-felelte a doktor
-Elnézést doktor úr, de Kagome rosszabbul van.-sietett feléjük rémülten Sango
-Már is megyek.-mondta majd elsietett a tayiával

Ahogy belépett a szobába Haruka doktor egybõl látta, hogy a lánynál megkezdõdött a szülés. Gondterhelten nézett a lányra s remélte hogy csak téves riasztás, de ahogy egyre elõrébb haladt az idõ világossá vált az orvos számára hogy a miko szülni fog. Alig négy órával késõbb Haruka doktor már egy csepp kislány életéért küzdött, s erõfeszítését siker kronázta igaz a baba élete még mindig hajszálon fügött. Amint a baba biztonságban volt a doktor minden figyelmét a mikora fordította, akinek légzése leállt egy pillanatra majd ismét lélegezni kezdett. A doktor melett még ott volt Sango is aki immár a kislánnyal a kezében sétált ki a folyosóra, míg az orvos barátnõje életéért küzdött. Újabb órákkal késõbb a doktor is kilépett a szobából.

-Mi van vele?-kérdezte hidegen Sesshoumaru, de a szemében tükrözõdõ aggodalom meghazudtolta fagyos hangját
-Nem biztos hogy túl éli, de még lélegzik.-mondta gondterhelten az orvos
-Tegyen meg mindent annak érdekében hogy köztünk maradjon.-felelte fagyosan a youkai
-Azt hiszem nem értett meg uram. A lány élet és halál közt lebeg. Még az is szerencse hogy a babát sikerült megmentenem.-válaszolta dr.Haruka
-Nem érdekel a kifogása. Az a dolga hogy megmentse õket.-morogta fenyegetõen Sesshoumaru
-Nyugodj meg bátyó. Hidj abban hogy nem hagy itt sem téged, sem a lányotokat.-mondta nyugtatólag Mina

Sesshoumaru morogva elsétált, s szomorúan lépett be a miko szobájába. A youkai óvatosan leült a lány ágyára, s szomorúan nézett a békésen szuszogó lányra. "Nem hiszem el, hogy halandó létedre ennyire hozzám nõttél. Csak azért vettelek magamhoz, hogy az öcsémet idegesítsem s észre se vettem mennyire az életem részévé váltál Rinnel együtt. Nem akarlak elveszíteni, de ha még is megtörténik hogy itt hagysz minket remélem boldog leszel ott ahová kerülsz."-gondolta Sesshoumaru, miközben egy könnycsepp folyt le az arcán. Óvatosan a lány mellé feküdt, majd félkönyökre támaszkodott s úgy figyelte a lány minden mozdulatát. Órákkal késõbb kinyilt a miko szobájának ajtaja, s belépett rajta Yamata.

-Nem gondolod hogy ideje lenne enned valamit?-kérdezte kedvesen a dai-youkai
-Nem fogom itt hagyni.-mondta határozottan a fiatalabb youkai
-Megértelek. Tudod most úgy viselkedsz mint apád, mikor megismerte Izoyait.-felelte mosolyogva Yamata

Sesshoumaru fáradtan nézett az idõsebb youkaira, aki megnyugtatólag a vállára rakta a kezét majd kisétált. Néhány perc múlva visszatért némi élelemmel és vele volt még a tayia is aki a kezében tartotta az újszülött kislányt, akit átadott apjának. Yamato miután lerakta az ételt kisétált a szobából, s nem sokkal késõbb Sango is követte a youkait. A csapat elégé le volt hangolva Kagome állapota miatt, s remélték hogy barátjuk még jó darabig velük marad. Lassan teltek a hetek, de Kagome állapota még mindig nem igen javult ami egyre jobban aggasztotta a lány barátait. Sesshoumaru szinte minden idejét a mikonál töltötte, s közben néha-néha óvatosan a kezébe vette a lányát is. A youkai arcvonásai meglágyultak ahogy a kislányra nézett, kinek ezüst hajacskája és borostyán színû szemei voltak valamint arca két oldalán egy-egy halvány vörös méreg csík. Már majdnem egy hónapja hogy a kislány megszületett, de Sesshoumaru még mindig nem adott neki nevet. A youkai nem akart anélkül dönteni hogy meg ne kérdezze Kagomét a kicsi nevével kapcsolatban, de egyenlõre még mindig élet és halál között lebegett. A csapat minden nap meglátogatta a lányt. Yamato mosolyogva figyelte a fiatalokat akik élettel töltötték meg az évekig kihalt nyugati palotát, s figyelmét nem kerülte el a szeme elõtt kibontakozó szerelem sem. Örült  hogy nevelt lánya boldog nyugat hercegével, de az viszont aggasztotta hogy az idõsebb fiú nem akar kimozdulni a miko szobájából. Ugyan megértette Sesshoumarut, de nem szerette volna ha a férfi tönkre teszi magát. A dai-youkai lassan a miko szobája felé sétált, s elhatározta hogy ha kell erõszakkal viszi ki a friss levegõre a youkait. Már majdnem a szobához ért, amikor halk hangokat hallott kiszûrõdni onnan s megállt a szoba ajtajában.

-Ho-hol van a baba?-kérdezte rekedt hangon Kagome, miután magához tért
-Megijesztettél minket. A baba jól van.-mondta a youkai megkönnyebbülten
-Mi történt pontosan?-kérdezte suttogva a miko
-Megtámadt benneteket egy démon, s téged sikerült megsebeznie és megmérgeznie. Ennek már egy hónapja, s azóta nem tértél magadhoz.-felelte Sesshoumaru
-Akkor elég sokat aludtam. A babának adtál már nevet?-kérdezte mosolyogva Kagome
-Nélküled nem akartam elnevezni. De következõleg nem ajánlom hogy így rám ijessz!-mondta fenyegetõ hangon a youkai, mire belépett Yamato
-Ejnye Sesshoumaru. Nem lenne szabad így beszélni a hölgyel, hisz még csak most ébredt fel.-mondta mosolyogva a dai-youkai, mire Kagome kissé ijedten nézett rá
-Yamato. Apámhoz is berontottál kopogás nélkül?-kérdezte gúnyosan a youkai
-Elnézést, de ki maga?-kérdezte remegõ hangon a miko
-Jelenleg nyugat helytartója vagyok, mert az örökös nem volt hajlandó elmozdulni maga mellõl kedvesem.-válaszolt Yamato
-Azt akarja mondani hogy Sesshoumaru végig mellettem volt?-kérdezte döbbenten a lány
-Eltalálta kishölgy, de mit szólna hozzá ha kijönnének kicsit a friss levegõre mindhárman?-kérdezte mosolyogva Yamato
-Miért ne, de tudja van egy kis gond. Nem igazán tudom hogy fel tudok-e állni.-felelte bocsánatkérõ tekintettel Kagome

Sesshoumaru elmosolyodott és óvatosan az ölébe vette a lányt, míg Yamato a babával a karjában sétált ki a szobából. Ahogy kiértek a palota kertjébe a csapat tagjai köréjük gyûltek, s boldogan meséltek el mindent a mikonak ami kimaradt az életébõl az elmúlt hónapban. Kagome mosolyogva nézte amint egykori kedvese boldog egy másik lány mellett, akit õ még nem ismer. Lassan minden visszatért a régi kerékvágásba, s végre a baba is megkapta az õt megilletõ nevet. Bár a miko balesete nem múlt el nyomtalanul, mivel a lány nem hozhatott világra több gyermeket ami nagyon elszomorította. A kislány a Naomi nevet viselte. A miko elmosolyodott, majd az õt vivõ youkaihoz fordult.

-Sesshoumaru nem értem miért maradtál mellettem, mikor nem szereted a halandókat.-jegyezte meg elgondolkodva Kagome
-Ez egszerû Kagome a bátyám...-kezdte Inuyasha, de egy oldalába fúródó könyök elhallgatatta
-Igen?-nézett rá kérdõn a miko
-Az öcsém csak azt akarja mondani hogy megkedveltelek.-mondta nyugottan a youkai
-Kedveled? Én inkább azt mondanám szereted bátyjó!-tette hozzá mosolyogva a hanyou
-Értem, tehát azért virrasztottál mellettem már egy hónapja mert megkedveltél?-nézett a youkaira kérdõn a miko
-Így is mondhatjuk.-válaszolta Sesshoumaru
-Értem. Ahhoz mit szólnál, ha azt mondanám hogy...-kezdte Kagome, majd a a youkai fülébe súgta-Én is kedvellek.

A youkai elmosolyodott a válaszon, majd mindenki elõtt egy apró csókot lehelt a miko ajkára. Inuyasha elmosolyodott bátyjáék láttán, majd õ is követte fivére példáját csak õ Yumét csókolta meg. Miharu alig várta hogy kettesben legyen Ryuuval, s elbeszélgessenek néhány fontos dologról s végül úgy döntöttek hogy visszatérnek Ryuu szüleinek területére. Sesshoumaru nem igen örült húga döntésének, de végül még is áldását adta rá és a sárkány szellemre amin mindkét érintett meglepõdött. Yume ismét búcsút vett testvérétõl, de megigérte neki hogy amint tudja meglátogatja õket és szüleit aminek bátyja nagyon örült. Hosszas búcsúzkodás után a sárkány szellem és kedvese elhagyta nyugat  területét és visszatért a fiú szüleihez. Inuyasha egyre közelebb került Yuméhoz, s a lánnyal együtt kezdett új életet. Sesshoumaru végül bevalotta Kagoménak érzéseit, s még azt sem bánta hogy a lány nem ajándékozhatja meg több gyermekkel. A miko kicsit bánatos volt amiatt hogy nem lehet több gyermeke, de hálás volt azért hogy az elmúlt évek kalandjai után végre megtalálta azt aki mellett leélheti az életét. Igaz eleinte nem pont Sesshoumarura gondolt hanem Inuyashára, de a hanyou nem igen közeledett felé. Végül Kagome örült hogy egykori kedvese megtalálta a boldogságot Yume oldalán, s õ maga szabadon megvalhatta érzéseit a youkainak. Egy érzelmileg, testileg és lelkileg megterhelõ utat tudhatott maga mögött, ami tele volt különbözõ veszélyes helyzetekkel s nem egyszer közel állt ahhoz hogy végleg maga mögött hagyja a középkori Japán ismerõs és veszélyes világát. De mégse tette meg s most már nem is fogja megtenni esetleg csak annyira megy haza hogy meglátogassa a családját, s megpróbálja kideríteni a modern világ orvosainak segítségével hogy lányának lehet-e testvére. Sajnos azonban még a modern orvos tudomány sem tudott neki segíteni, s kissé szomorúan vette tudomásul hogy egyedül csak Naomi van neki. Végre minadnnyian megtalálták a boldogságot, s még utoljára együtt vacsorázott a csapat, majd végleg elváltak útjaik. Sango és Miroku visszatértek a tayia szülõ falujába és újra indították a szellemirtók képzését. Inuyasha nyugaton maradt Yuméval és a bátyjáéktól nem messze épített maguknak egy kis kunyhót, amit bátyja segítségével egy idõ után kibõvítettek. Yamato félre vonult és a háttérbõl egyengette a fiatalok útját, s a terület védelmének érdekében néha fájó döntéseket hozott, de mindig a háttérben maradt.

Vége