|
Egyek vagyunk
Mesi 2007.06.04. 10:59
egyek18
Kagome pár óra múlva
felébredt. Sóhajtott egyet és elment
átöltözni, hogy indulhassanak. Felvett egy
fekete- fehér kimonot, a haját pedig
felkötötte a fején. Majd elindult
lefelé. Inutaishou már lent várta. Ott
volt Inuyasha, Karen, Sango, Miroku és Mayu is. Kagome
teljesen ledöbbent.
- Mi van itt?- kérdezte.
- Jönni akartak.- mondta egy
vállrándítás
kíséretében Inutaishou.
- Aha. És azt is tudjátok, hogy hova
megyünk?- kérdezte a miko.
- Igen. A Mearákhoz.- mondta nemes egyszerűséggel
Miroku.- Már régen szeretettem volna
látni őket.
- Hu..- sóhajtott a lány.- Akkor menjünk.
A kis csapat szépen felszerelkezett és
elindultak, a Mearák földjére.
Már jó ideje mehettek, amikor Kagome feltette a
kérdést.
- Inutaishou, minek megyünk oda?- kérdezte, amin
mindenki megdöbbent, mert azt hitték ő tudja.
- Nem tudod?- egyedül Inutaishou nem volt meglepve.
- Nem.- rázta a fejét a lány.
- Akkor majd meglátod.- inudult el.- Ja és
Kagome. Ha megérkeztünk ösztönből
cselekedj.- majd sejtelmesen elmosolyodott.
A miko nem értett semmit, de azért
követte a dai- youkait. A csapat többi tagja pedig
ment utánuk. Nem soká megérkeztek. A
hely varázslatos volt. A zöldnél is
zöldebb fű, hatalmas fák, és rengeteg
virág. Kicsit később megjelent egy csapat Meara.
Gyönyörűek voltak. Szebbnél szebbek:
barnák, fehérek tarkák.
Igazából a csapat minden tagja azon a
véleményen volt, hogy egyik sem olyan
szép, mint amilyen Yume volt. Kagome
ránézett Inutaishoura aki tüntetőleg
megállt, jelezve, hogy innentől egyedül menjen. A
miko sóhajtott egyet, majd a lovak felé fordult.
Mintha megbabonázták volna, elindult
feléjük. A Mearák hirtelen
felkapták a fejüket, és a
lány irányába fordultak. Elkezdtek
Kagome felé vágtatni, és teljesen
körbevették. Senki nem tudta volna megmondani, hogy
hányan vannak. Talán több
százan lehettek. Kagome megállt egy helyen
és hagyta, hogy teljesen bekerítsék.
Halványan elmosolyodott és körbe
nézett. A lovak méregették őt.
Így ment ez egy ideig. Kagome állt, a lovak pedig
csak nézték. Majd egy kis idő múlva a
miko észre vett valamit. Mintha nem is érdekelte
volna, hogy körbevette egy csapat megtermett, erős
ló, elindult egy cseresznyefa
irányába. A Mearák
észrevették azt a hatalmat, ami a
lányban volt, ráadásul
külsőleg sem volt semmi. Utat engedtek Kagoménak
és mélyen meghajoltak előtte.
Látták és
érezték, a miko jóval
fölöttük áll. A papnő ment előre,
majd 20 méterre megáltt a
cseresznyefától. Megbabonázva
nézett egy lovat. A többiek is lassan
közelebb mentek, Inutaishou vezetésével.
A ló sokkal csodálatosabb volt, mint
akármelyik másik. Kicsit
szégyelték magukat, amiért ezt
gonodlták, de ez a ló sokkal
káprázatosabb volt, mint Yume. A Meara a
cseresznyefa alatt állt.
Körülötte a zöld fűben
rózsaszín virágok hevertek,
míg a hátán a virág szirmai
voltak. Az egész állat fekete volt. Szőre
csillogott, sörénye enyhén
hullámos volt, és a farka is, mi a
földig ért. Lassan Kagome felé
fordította gyönyörű fejét,
és barna szemeivel belenézett a miko
szintén barna szemeibe. A lány
óvatosan közeledni kezdett hozzá,
és bölcsen nem nyújtotta ki
felé a kezét. Karen és Sango is
utána akart indulni, de Inuyasha és Mayu
visszafogta őket.
- Ezek nem olyan szeíldek mint
amilyen Yume volt.- suttogta Mayu.- Maradjatok nyugton.
Ez után már nem akartak semmi
meggondolatlanságot tenni. Kagome már csak 1
méterre volt az állattól, mire a
ló felé fordult egész
tetstével.
- Tudod jól, hogy ki vagyok
ugye?- kérdezte elmosolyodva a miko, majd mikor a
ló bólintott, még jobban
elmosolyodott.- Soha nem hajtottál fejet előttem,
és úgy látom, hogy nem is fogsz.- majd
a lány kinyúlt és megsimogatta a
ló nyakát.
Hirtelen az égre emlték mind a ketten a
tekintetüket, ahol már meg is jelent Hakudoshi
és lova: Entei.
- Nocsak.- mosolyodott el a
lány gúnyosan.- Naraku egyik
talpnyalója.
- Ez túlzás.-
szállt le a gyerek kinézetű démon a
hatalmas lóról.- Én Naraku
inkarnációja vagyok, úrnő. A nevem
Hakudoshi, ő pedig a lovam…- kezdte.
- Tudom, Entei.- majd a
démonlóra nézett.- Volt már
szerencsénk egymáshoz.
- Remek. Nos nem harcolni
jöttem.- emelte fel a kezét.- Azért hogy
átadjak Narakutól egy üzenetet: Kagome
úrnő csak szólok, hogy nem soká teljes
lesz az ékkő, az én birtokomban. És
akkor te is az enyém leszel.
-
Óóóó.-
mosolyodott el gúnyosan.- Én meg azt
üzenem neki, hogy álmodni szép dolog, de
van olyan álom, ami nem válik valóra.
- Rendeben átadhatom.- majd
felült Enteire és elment.
- Na végre.- majd a miko
újra a fekete szépséghez fordult.-
Velem jössz?- kérdezte, mire a ló
bólintott.- Ugye tudod mi történt a
testvéreddel?- kérdezte szomorúan,
mire a válasz egy újabb
bólintás volt.- Menjünk.- majd a csapat
felé fordut.- Nos új
jövevénnyel bővültünk.
- Hogy hívják ezt a
szépséget?- kérdezte
elbűvölve Karen majd a ló felé kezdett
közeledni.
- Hát a helyedben
inkább megállnék.- mosolyodott el
Kagome.- Még nem igazán szelíd.
Egyébként a neve: Sora.
- Sora?- ámélkodott
Miroku.- A Sora nem azt jelenti, hogy…
- Mennyország.-
bólintott Kagome majd megsimogatta a ló
nyakát.- De igen.
- Azt mondod, hogy nem
szelíd?- közeledett Sora felé Inuyasha.-
Hát majd meglátjuk.- vigyorgott
öntelten, ám amikor meg akarta érinteni,
ló rugott egyet a hanyou pedig pár
méterrel arrébb ért földet.
- Sora!- kapott a Meara után
Kagome.- Nyugi. Inuyasha én szóltam.
- Kagome!!- kiáltott a hanyou
és újra talpon volt bár
elég nehezen.- Neveld meg ezt az állatot, de
sürgősen.
- Jó, nyugi.- majd elindult
vissza a kastélyba.
Inutaishou jót mosolygott fia
ügyetlenségén, majd ő is a miko
után indult. Mikor megérkeztek, mindenki bement a
palotába, kivéve Kagome. Ő kint maradt egy nagy
tisztáson Sorával. Meg akarta nevelni a lovat.
Először is szeretett volna a hátára
ülni. Során egy gyönyörű a
szőréhez illő, fekete nyereg volt. Kagome
óvatosan tette a át a lábát
a ló háta felett, és amikor
ült már kicsit biztosabbnak érezte a
helyét, de az állat felágaskodott, a
miko pedig elég nagyot esett. Ezt még
eljátszották egy párszor, majd Kagome
megunta és ott akarta hagyni, de ekkor rossz
érzése támadt. Pár pillanat
múlva megjelent körülötte szinte
mindenki a kastélyból. Karen, Mayu, Kikyou, Sango
és Miroku a miko mögött állt,
Inuyasha és Inutaishou a két oldalán.
De legnagyobb megdöbbenésére, aki előtte
állt nem volt más, mint Sesshomaru harcra
készen.
- Kagome.- szólt Inuyasha majd
átnyújtotta a mikonak az
íját.
- Hannon le.
(köszönöm)- bólintott, de abban a
pillanatban megjelent több ezer démon. Erősek
és kevésbé erősek. Rondák
és kevésbé, de nagyon sokan voltak,
ami hátrány lehetett. Pár percel
később, pedig Sesshomaru és Inuyasha egyszerre
kezdtek el morogni, és már meg is jelent a fekete
füstfelhő, miből előbukkant, Naraku, Kagura és
Kanna.
- Üdv.-
köszönt a jól ismert gúnyos
mosoly kíséretében.- Kagome
úrnő, a válaszod nem volt épp a
kedvemre való.- mondta tetetett
szomorúsággal.
- Hé ez jobban
csinálja mint én.- jelent meg Sawada.-
Igazán élethű vagy
barátocskám.- mondta vigyorogva.
- Sawada te idióta, tudod
kivel, beszélsz?- majd fejbe vágta a fiatalabb
youkait.- Vele nem barátkozni kell, hanem meg kell
ölni, te barom.- kiabálta Sesshomaru.
- Miért kellene
megölni, amikor legalább olyan jó
színész, mint én?- kérdezte
ártatlanul.
- Tudod mit?- morgott Sesshomaru.- Menj
innen.
- Drága
unokabátyám.- csóválta a
feját mindentudóan Sawada.- Mondtam
már neked, hogy túlságosan ideges vagy
és…- nem tudta befejezni, mert Naraku
támadása telibe találta.
- Elég a
fecsegésből.- mondta majd útnak,
indította a démonsereget.
Sesshomaru próbált Kagome mellett maradni, hisz
nagyon féltette a lányt, de valahogy
elsodródott tőle. A youkai Narakuval kezdett harcolni,
míg a többiek a démonokat
írtották. Sesshomaru kicsit megnyugodott mikor
észrevette, hogy apja folyamatosan a miko mellett marad.
Kagome mint mindig most is tökéletes
formában volt. A nyílvesszők, amiket kilőtt
hatalmas pusztítást végeztek. Ekkor a
harc hirtelen leállt, mintha minden megfagyott volna. Naraku
gúnyosan Sesshomarura mosolygott, aki pár
pillanat múlva megértette miért. A
démonok utat nyitottak, Kagomével és
Inutaishouval szemben pedig megjelent 9 fekete csukjába
öltözött személy. Az arcukat
ugyan nem látták, de csak úgy
sütött belőlük a gonoszság,
és a bosszú. Mellesleg az erejük is
többszörösen meghaladta azoknak a
démonoknak az erejét, akikkel eddig harcoltak.
Inutaishou döbbenten ismerte fel, a démonokat,
és mielőtt bármit is tehetett volna a
vezér, aki a legerősebb volt, máris Kagome előtt
termett. Bár a miko nem látta a
szemét, és semmit az
arcából, érezte, ahogy felé
árad a vérfagyasztó
gonoszság. A youkainak rohadt hullaszagú volt a
lehellete, olyannyira hányinger keltő hogy a mikonak el
kellett fordítania a fejét. A démon
kb. olyan magas volt, mint Sesshomaru és Inutaishou,
így Kagoménél nem sokkal volt
magasabb, talán 10 centivel. A lánynak annyira
megfájdult a feje a bűzös lehelettől, ami az
arcába csapott, hogy hátrébb kellett
ugrania. A többiek, akik eddig döbbenten figyeltek,
értetlenül néztek a mikora. Ekkor
Inutaishou jelent meg Kagome előtt elállva a
démon útját a lányhoz.
- Kagome! Hagyd őket rám. Te
menj és segíts a többieknek.- mondta a
dai- youkai a lánynak, aki teljesítette a
kérést. És a youkai máris a
másiknak támadt.
- Inutaishou nagyúr.
Miért távolítottad el a
lányt?- kérdezte suttogó,
hörgő hangján, amikor kardjuk összeakadt.
- Semmi közöd
hozzá.- morogta.- Hagyd őt békén,
Shura.- szólt dühösen a nagyúr.
- Békén hagyni?-
mondta gyűlölködő hangon.- Soha. Nem lehet nyugtom,
míg él Rio lánya.
Ráadásul, ha nem ölném meg
akkor valami sokkal rosszabbat, tennék vele.- majd
eltaszította magától Inutaishout,
és végignézett a harcoló
mikon.- Mostmár megértem, hogy miért
rejtegettétek előlem mindig a lányt. Ő a Miko
úrnő ugye? Sokkal szebb, mint amilyennek
akármilyen jóslat vagy legenda
leírja.- majd újra a dühös
youkai felé nézett.- Mit gonodolsz mi lenne a
jobb? Ha megölném? Vagy ha az asszonyom lenne?-
kérdezte gúnyosan.
- Halgass!!!- Inutaishou teljesen kikelt
önmagából, és
átváltotozott az inu- youkai alakjába,
és úgy támadt a másik
démonra. Féktelen dühében nem
vette észre, hogy Shura odaintett a társainak,
akik lassan Kagome közelébe merészkedtek.
- Nem.- morgott Sesshomaru, kinek a szeme
már vörösben úszott, mivel az
előbb mindent hallott. Már indult volna Shurához,
hogy saját kezűleg végezzen vele, de Naraku
útját állta.
Kagomét körbevette a másik 8
démon. A miko rájuk lőtt, de a
nyílvessző visszapattant róluk, s egyenesen a
lányt vette célba. Mindenkinek
földbegyökerezett a lába és
csak döbbenten nézték. Sesshomaru
mozdult, de abban a pillanatban, a lányt
eltalálta a saját támadása.
Kagomét körbevette a hatalmas
rózsaszín fény, majd egy
óriási robbanás követte.
Végre láthatóvá
vált a miko alakja. Sértetlen volt.
Hajából a szalag kiesett, így
hosszú ébenfekete hajzuhataga végig
omlott a hátán. Még épp
időben rántotta maga elé az íjat.
Már látta, hogy a démonok
rá pályáznak. Csak rá.
Tudta, hogy nem támadhat olyan erővel, ahogy kellene, mert
nagyon közel voltak a faluhoz, ráadásul,
ha elengedne egy olyan támadást, amihez
hozzászokott, akkor mindenki meghalna, vagy
legalábbis súlyosan
megsérülne a közelében.
Döntött. Eldobta az íjját,
és Sora felé kezdett szaladni. Mindenki
döbbenten nézte, hogy mit művel a lány.
Kagome egy mozdulattal a ló hátára
ugrott. Mikor már ült hátra
nézett. Jól sejtette mind a 9 démon
saját lovának a nyergében ült
már. Kagome szeme elkerekedett a lovak
láttán. Ugyan úgy feketék
voltak, mint Sora, de nem értek fel hozzá. Ez nem
volt meglepő, viszont a lovak kinézete igen. Szemeik
vérben úsztak, és az
állatokat több helyen is sebek, és
alvadt vér borította. Patájuk
szintén sebes és véres volt. A miko
sajnálta az állatokat, de most nem volt ideje
erre. Megindította Sorát, először
ügetve, majd vágtára fogta a lovat.
Hátra akart nézni, hogy követik- e, de
ekkor eszébe jutott amit egyszer az apja mondott.
’’ – Ha rád
vadásznak követni fognak. Soha ne nézz
hátra.” Nem is tette. Vágtatott
keresztül erdőn. Egy fa ága elől nem tudott
elhajolni, ahogy a lóval manőverezett, és
megpróbált nem a démonok
közzé menni, így az elég
szépen megkarcolta. De nem érdekelete.
Keresztül vágtatott egy pusztán,
és csak hálálkodni tudott,
amiért Sora ennyire gyors. De a démonok sem
voltak lemaradva nagyon. Kagome átvágtatott egy
kisebb folyón. A víz nagyon sekély
volt, alig ért fel a ló
patájának a feléig, viszont a medre
nagyon széles volt. Kagome a túlparton
megfordult, és kicsit megdöbbent azon, hogy a
démonok nem mennek be utána. A lovaik
felágaskodtak és nem voltak hajlandóak
vízbe lépni.
- Add meg magad, papnő.-
hörögte Shura.
- Miért tenném?-
kérdezte a miko.- Nem szoktam feladni a harcot.
- Sokkal könnyebb lesz neked
és nekünk is.- mondta.- Ne
kényszeríts, hogy bemenjünk.- majd mind
kardot rántottak, és a magasba emelték.
Közben a többiek még mindig harcoltak, de
a démonok nem akartak fogyni. Sesshomaru nagyon ideges volt,
és féltette Kagomét. Egy hatalmas
csapással hátrálásra
kényszerítette Narakut és
megölte a több ezer démont is. Naraku a
védőpajzsába burkolózva a magasba
szállt Kagurával és Kannaval
együtt. Sesshomaru már nem foglalkozott
velük, hanem Kagome után indult. Inutaishou
halványan elmosolyodott, majd tekintetét
visszafordította a gonosz hanyoura. Inuyasha még
egy utolsó szélbordát
indított ellene, ami el is találta, de
már elmenekült. Inutaishou,
büszkén nézett kisebbik
fiára, de annak most nagyon sok
kérdése volt, ahogy a többieknek is.
Leültek hát, és a dai- youkai
belekezdett a történetbe.
Közben Kagome még mindig a démonokkal
beszélt.
- Miért akartok
megölni?- kérdezte.-
Egyáltalán kik vagytok?
- Egykor párduc
démonok voltunk. Hatalmas erőnk volt, ami vetekedett Inu no
Taishou és Rio erejével. De be kell ismernem,
hogy ők erősebbek voltak.- majd valamivel leljebb engedte a
kardját.- Fekete párducok voltunk, és
egyszer harcoltunk az apáddal. Rio akkor legyőzött
minket. Akkor megfogadtuk, hogy bosszút fogunk
állni, de megölt minket. Mi már nem
élünk. Lidércek vagyunk. Naraku
felajánlotta, hogy segít életre kelni,
hogy bosszút állhassunk Rio
lányán, mivel ő maga már nem
él. Visszajöttünk.- majd a magasba emelte
a kardját.- Add nekem az életed.
Kagome lehunyta a szemét, és kezében
megjelent a kardja; a Narya. Ő is magasba emelte. Ekkor
érkezett meg Sesshomaru, aki a lidércektől
jó pár méterre állt,
és döbbenten figyelte a mikot.
- Az életemet?-
kérdezte gúnyosan a lány.- Gyere
és vedd el!- majd Sora két lábra
állt, Kagome pedig büszkén és
szilárdan ült a nyeregben.
Sesshomaru nem győzte csodálni a mikot.
Haláványan elmosolyodott, de ekkor a
lidércek neki indultak, és
belevágtattak a vízbe. Kagome tudta, hogy most
nem lehet esélye közel harcban. Lenézett
és eszébe jutott valami. Nem volt benne biztos,
hogy sikerül, de meg kellett próbálnia.
Egy idegen nyelven kezdett beszélni, majd egy pillanatra
lehunyta a szemét, és újra kiniyotta.
Sesshomaru felismerte a nyelvet és azt, hogy mire
készül a lámy. A youkai is ugyan azon a
nyelven kezdett beszélni, ugyan azt a
varázsigét, mint a miko. Kagome bátran
szembenézett a lidércekkel, mert
érezte, hogy valaki segít neki. A víz
szintje hirtelen emelkedni kezdett, majd a lidércek
megálltak, pont a folyó
közepén. A folyás
irányába kapták a fejüket,
ahogy a miko is. A folyó széles
kanyarulatában megjelent egy hatalmas áradat,
és ahogy közeledett,
láthatóvá vált, hogy olyan
mintha sok száz lovas vágtatna. Kagome
még utoljára belenézett Shura
szemébe, majd a lidérceket elsodorta az
áradat. A miko a túlpart felé
fordította a fejét, ahol Sesshomaru
állt. A lány döbbenten nézte
a youkait, aki lassan elmosolyodott, szemei pedig csillogtak a
büszkeségtől. A miko ajkai elváltak
egymástól döbbenetében, de
pár pillanat múlva, a másik
irányba kapta a fejét. Hirtelen
démonok egész hada jelent meg. Kagome
leeresztette a kezét, amiből eltűnt a Narya. Sesshomaru is
arra fordította a fejét, majd eszébe
jutottak Izayoi szavai. ’’ – Egyek
vagytok! A te életed az ő élete. És az
ő élete a te életed!” A youkai
elállta a démonok útját
Kagome felé, és szembe fordult velük.
Kagome csak nézte Sesshomarut aki érte
küzdött, aki Értük
küzdött. Ő pedig eltaszította
magától. A szemeit égették
a könnyek, így lehunyta azokat. Megjelent előtte a
youkai először szomorú és
fájdalmas szeme, majd látta ahogy egyre
hidegebbé válik, és újra
jég borítja azt. Kinyitotta szemeit,
és látta, hogy Sesshomaru minden
démont megölt, pár másodperc
alatt. A youkai már előtte állt. Kagome
lenézett rá, majd leugrott a nyeregből,
így már szemtől szemben álltak.
Sesshomaru kb. 10 centivel volt magasabb, mint a miko. A
lány a démon reménykedő
gyönyörű arany szemeibe nézett,
míg a youkai a miko melegbarna szemeibe, mik most
ellágyultak. Kagome tudta mit kell tennie. Van valami, amit
már régen meg kellett volna tennie
Sesshomaruért. Sesshomarunak. Lassan szemeit leszegezte
és fejet hajtott a démon előtt…
Folytatása következik…
| |