1.rész:
A hírnök

Messze a középkori Japán bizonságos világától egy sötét és intrikákkal teli világban arra készül a vezető ház, hogy visszavigye elkóborolt lányát. Bajban volt az első ház, mert legjobb és legtehetségesebb tagja inkább a száműzést választotta, minthogy népe segítségére legyen s ez érezhető volt az egyre feszültebb légkörből. Minden ház sajnálta hogy Lloth a pók királynő elrendelte, hogy senkit nem végezhetnek ki az engedélye nélkül, bár ez nem akadályozta meg Mély sötét kapzsi népét abban hogy ellenfelüket különböző módokon el ne tegyék az útból. Az intrika egyre jobban elharapódzott a vezető házak között, s félő volt hogy hamarosan háború robban ki közöttük. Minden ház megpróbálta a legjobb formáját hozni és szövetségeseket szerezni, akikben ugyan nem bíztak. Mély sötét legnagyobb házának kápolnájában egy alacsony hosszú fehér hajú és bíbor vörös szemű nő ült egy márványból faragott trónon és az előtte álló férfi arany szemeibe nézett, majd lassan és méltóság teljesen megszólalt a jótékony félhomályban.

-Mit akarsz itt Gromph?-kérdezte a trónon üllő nő
-Te is nagyon jól tudod Triel. Szükségünk van Lirielre, hogy győztesen kerüljünk ki a hamarosan kitörő háborúból.-mondta hidegen a férfi
-Ha elfelejtetted volna fővarázslót Lirielt száműztük Mélysötétből, s még az se biztos hogy még életben van.-válaszolta hasonló hangnemben Triel anya a Baenre ház első asszonya
-Ugyan Triel, te is nagyon jól tudod hogy Liriel nem egyszerű varázsló, hanem a legjobb.-mondta Gromph
-Ha tényleg így gondolod Gromph, akkor menj és keresd meg.-parancsolta a nő
-Ha elfelejtetted volna Triel nem hagyhatom el a várost, mivel minden éjfélkor újra kell indítanom a Narbondel-i órát.-mondta gúnyosan a férfi
-Felmentelek a kötelességed alól, annak érdekében hogy visszahozd hozzánk Lirielt. S addig ne gyere vissza amig ő nincs veled.-zárta le a beszélgetést a nő, majd intett a férfinak hogy távozhat

Gromph dühös volt, de arcán semmi nem látszott. Nyugott léptekkel hagyta el a tróntermet, s felkészült arra hogy megkeresse lányát; de előtte még meg kellett tudnia hol is tartózkodik. Halkan mormolni kezdett és néhány perc múlva a szobájának sötét zuga felől halk nyikorgás szerű hang hallatszott; majd előlépett egy a férfihoz hasonló kőgólem.

-Mit parancsolsz uram?-kérdezte egy meghajlás közben
-Keresd meg a lányom Liriel nyomait.-mondta határozottan, mire a gólem eltűnt

A gólem gyorsan haladt hogy mielőbb teljesítse feladatát, s nem rettent vissza attól sem hogy végezzen az útjába állókkal. Közel egy hét telt el a gólem távozása után, s Gromph lassan kezdett ideges lenni. Hiába volt ő a legerősebb és legfortélyosabb varázsló, mégis kénytelen volt engedelmeskedni a házanyának ha életben akart maradni. Gyorsan teltek a napok s a fővarázsló jobbnak látta, ha útra kell míg nem találja szembe magát a Baenre ház papnőivel. Lassan útra kellt és elhagyta Menzoberranzan zord városát. Útja során egyre közelebb került a felszínhez s közben meg kellet küzdenie Mély sötét különös teremtményeivel. Már majdnem két napja úton volt mikor kezdte unni a gyaloglást, s a felszínhez közeli járatok egyikébe egy kékesen villódzó kaput nyitott. Egyre közelebb került a felszín kijáratához, mikor meghallotta a számára oly ismerős halk nyikorgás szerű hangot. A kő gólem csak pár perce lépett be a barlangba és egyből mesteréhez sietett, hogy elmondja azokat az informásiókat amiket megtudott.

-Uram.-kezdte egy meghajlással, majd letérdelve folytatta-Azt rebesgetik, hogy egy drow varázslónő elutazott egy különös helyre aminek a neve is furcsán cseng.
-Hm értem. Mégis mi a hely neve?-kérdezte rezzenéstelen arccal Gromph
-Azt hiszem Japánnak nevezték.-mondta, majd visszaolvadt a szikla falba

A fővarázsló megengedett magának egy elégedett mosolyt, s folytatta útját lánya felé. Eközben a középkori Japánban egyre kevesebb szellem támadt az emberekre, s a legtöbben inkább elrejtőztek, mintha sejtették volna hogy valami nagy és veszélyes dolog lenne készülőben. Épp ez volt a téma a nyugati palota egyik termében is, ahol összegyült a nyugati, déli és a határon élő társaság. A csapatból egyedül a fiatalokat nem aggasztotta a közeledő összecsapás lehetősége, sőt inkább élvezték hogy végre nem csak elméletben gyakorolhatnak.

-Nem gondoljátok, hogy elég érdekes hogy minden szellem eltűnt?-kérdezte Kagome
-Nagyon is aggasztó, mert még az egyébként erős szellemek is mind eltűntek.-tette hozzá a nő mellett álló Sesshoumaru
-Ugyan már ne legyetek ennyire borulátok.-mondta a társaságukban lévő hanyou
-Inuyasha ez nem borulátás ez tény.-mondta Liriel
-Mi van veletek hogy ennyire meg vagytok ilyedve?-kérdezte értetlenül Inuyasha
-Apa, még én is érzem hogy valami nincs rendben. Pedig én ritkán szoktam vészmadárkodni.-mondta Sayani
-Ahogy mondod nővérkém.-bólogatott Akihiro
-Mindeannyian ellenem vagytok?-kérdezte feszülten a hanyou
-Nem apa csak annyiról van szó, hogy olyan érzésem van mintha mágia lenne jelen a levegőben.-motyogta Sayani

Liriel és Akihiro csak bólogattak Sayani megjegyzésén, s Inuyasha ezt kicsit morcosan vette tudomásul. Ez a hír még Sesshoumaruékat is aggasztotta, nem hogy a társaságukban lévő halandóndókat, akik bár képzett szellem irtók voltak; de ez a hír még őket sem hagyta hidegen. Eközben Gromph felmerészkedett a felszínre, s lánya mágikus nyomait követve egyre közelebb került hozzájuk. Kivételesen nem átkozta Trielt a küldetése miatt, s most inkább örült az új feladatnak és hogy elhagyhatta Menzoberranzan komor városát. A fővarázsló ismét elmosolyodott és újra varázslásba kezdett, aminek következtében egy újabb szolgája jelent meg előtte.

-Igen, mester.-szólt síron túli hangon a lény
-Értesísd Baenre hercegnőt, arról hogy az apja úton van hozzá.-mondta egy gonosz mosoly kíséretében Gromph

A lény köddé vált, s meg sem állt a címzettig. A nyugati területen lévők egyre jobban érezték, amint valaki vagy valami közeledik hozzájuk. Sayani hirtelen felkapta a fejét és szimatolni kezdett.

-Ti nem éreztek semmit?-kérdezte feszülten a lány
-De igen.-vágta rá Akihiro
-Én nem.-mondta értetlenül Inuyasha
-Nem csodálom, ugyanis a vendégünk mágia használó.-mondta komoran Liriel

Az eddig feléjük tartó lény gyorsan felvette alakját a csapat alkotta kör közepén, s síri hangon megszólalt.

-Üzenetett hoztam a Baenre hercegnőnek.-mondta, s hangjától mindenkit kirázott a hideg
-Mit akarsz közölni velem?-lépett előre Liriel
-Az üzenet az hogy: Értesísd Baenre hercegnőt, arról hogy az apja úton van hozzá.-mondta vissza az egész üzenetett, majd köddé vált

Liriel dermedten nézett a lény hült helyére, s egyre jobban érezte a testén eluralkodó rettegést. Gondolatai pillanatok alatt visszatértek gyerekkorához. "Talán 5 éves lehettem mikor először találkoztam apámmal, s még azon az éjszakán elvesztettem anyámat. Már akkor sikerült néhány alapvető mágikus képességemről tanu bizonyságot tennem. Emlékszem ahogy apám megidézett egy tünde fényt és felém dobta néhányszor, s egyik alkalommal eltűntette még mielőtt elért volna hozzám. Ám a kezemben ott virított egy arany színű fény gömböcske amit felé dobtam és ő elkapta, majd a plafon felé dobta el. Én fellevitáltam és elkaptam a gömböt, majd puhán talajt értem. Ekkor apám megkérdezte hogy hívnak. Liriel Vandree válaszoltam gondolkodás nélkül, erre apám megrázta a fejét és közölte velem hogy el kell felejtenem a Vandree házat. S ezzel egy időben bonyolult jeleket rajzolt a levegőbe és a mozdulatt eredményeként halk moraj futott végig a szoba legtávolabbi falán. A kőfal megelevenedett és elkezdett beszivárogni a szobába, mintha csak füst lenne. Örvényleni kezdett, majd kiszakadt a falból és egy elf nagyságú kőgólemmé szilárdult. Az élő szobor letérdelt apám előtt és várta a parancsát. Ekkor változott meg végérvényesen az életem, s miután a gólem elvégezte a rábízott feladatát apám ismét felém fordult, s megszólalt. Te Liriel Baenre vagy a lányom, Menzoberranzan Első Házának nemes szülötte mondta ünnepélyesen, majd feszülten figyelte minden rezdülésem. Az összes vér kifutott az arcomból, s kénytelen voltam megkapaszkodni az asztala szélében. Megértettem hogy mi történt, s érzelem mentes hangon ismételtem el az új nevem; bár szememből sütött a gyűlölet."-gondolta, s arra tért magához hogy valaki óvatosan megrázza. Majd mintha a nevét hallotta volna.

-Liriel minden rendben?-tette fel már sokadjára a kérdést Inuyasha, s szeme tele volt aggodalommal
-Igen csak kicsit elgondolkodtam.-válaszolta egy megnyugtató mosoly kíséretében
-Igaz az amit az a valami mondott?-kérdezte kíváncsian Sayani
-Igen Gromph erre tart, csak egyet nem értek miért hozta a tudomásunkra?-kérdezte magától halkan

A körülötte lévők értetlenül figyelték a nő rezdüléseit, aki bár igyekezett titkolni de láthatóak voltak az idegesség és a félelem apró jelei. Mindannyian hamar megértették e jelekből, hogy ez a Gromph nem egy hétköznapi személy lehet. S kíváncsiságuk vetekedett túlélő ösztönükkel, ami azt súgta hogy mielőbb tűnjenek el a nyugati  palotából. Liriel egy keserű sóhaj kíséretében elvonult, s minden eddig megtanult varázslatát átnézte, mert úgy érezte nehéz csata vár rájuk. Eközben Gromph lassan elérte nyugat határát, s gonosz mosolyra húzva száját lassan közeledett a nyugati palota felé ahonnan lánya mágiáját érezte.

Folytatás következik...