|
Egyek vagyunk
Mesi 2007.03.26. 10:47
egyek
Amikor beléptek a sírba mindenki
megdöbbent. A sír hatalmas volt. Egy nagy terem,
és két tábla ellátva
két névvel, de ennyi volt összesen.
Mikor beljebb mentek, egy fehér fényt
láttak. Azt hitte mindenki, hogy sikerült
feltámasztani az úrnőt és a nagyurat.
- Ez hihetetlen.- mondta tátott szájjal
Inuyasha.- Hihetetlen, hogy sikerült.- majd már
indult is volna a fény felé, de ebben
megakadályozta Kagome íja.
- Maradj.- mondta parancsoló hangon.- Nem sikerült
még semmi. Ez nem segítség. Pont
ellenkezőleg. Hátráltatni akar minket. Meg akar
állítani.- majd leeresztette a kezét
és az íjat maga mellé.- Nem igaz,
Tyara?- kérdezte kicsit gúnyosan Kagome.
A kérdés elhangzása után a
fehér fényből egy női alak kezdett kibontakozni.
És mikor a fény eloszlott, egy szőke
hajú lányt láttak, fehér
szárnyakkal, amik egy idő után eltűntek. Ott
állt előttük egy szőke hajú,
zöld szemű lány. Egy szép
kétrészes ezüst- fehér
kimonot viselt, ami hasonló volt a
Kagomééhoz. Mindenkinek el kellett ismernie, hogy
a lány nagyon szép, volt sőt még az
alakja is gyönyörű volt. De Kagome sokkal
fenségesebb látványt
nyújtott. A lány végig
nézett a csapaton majd gúnyosan elmosolyodott.
- Nahát- nahát Kagome úrnő.- majd
meghajolt a miko előtt, de csak nagyon röviden és
nem is nagyon erőltette meg magát, ami már-
már sértő volt, főleg egy olyan rangú
személynek mint Kagome.- És Sesshomaru
nagyúr.- itt már sokkal mélyebben
és alázatosabban hajolt meg.
- Tyara.- mondta ridegen a démon.- Hogy kerülsz ide?
- Nem is örülsz, hogy itt vagyok,Sesshomaru?-
kérdezte kicsit elszomorodva Tyara.-
Egyébként hogy válaszoljak a
kérdésedre, azért jöttem,
hogy megállítsam az úrnőt.
- Igen?- kérdzte gúnyosan Kagome.- Na
és mond csak, Ayumi tud erről.- lépett
közelebb.
- Ayumi úrnőnek nem kell tudnia a
visszatérésedről, mert akkor biztos, hogy
téged támogatna.- Tyara.- Velem kell megkűzdened.
- Még egy utolsó kérdés.-
mondta Kagome.- Te honnan tudtad meg?- húzta össze
a szemét.
- Rendben elmondom, hogy nehogy tudatlanul halj meg.- nevetett.- A
drága unokatestvéred volt. Norie.- mosolygott.
- Remek.- forgatta a szemét a miko.- A saját
rokonom akar megöletni.
- Tudtad ugye?- kérdezte kicsit döbbenten Tyara.
- Igen tudtam.- mondta mosolyogva. - Csak éppen azt nem
tudtam, hogy kivel akarja majd elvégeztetni megint.
- Mostmár elég. -kiáltotta Tyara-
Innen nem jutsz el élve.- és Kagome
felé kezdett szaladni.
- Fejezd be.- tért ki egy villámgyors
mozdulattal.- Nem akarlak megölni.- tért ki
újra.
- Te megölni engem?- nevetett Tyara.- Annyira nem vagy erős,
hogy legyőzz egy angyalt!- kiáltotta, majd egy gyors
mozdulattal meg akarta sebezni Kagomét de az egy
ugrással méterekkel messzebb ért
földet.
Tyara újra próbálkozott, és
kardjával indult neki, mikor hirtelen Rin ugrott
elé. De az angyal nem állt meg, így
Kagome egy gyors mozdulattal Rin előtt termett, és a kard
pengéje keresztül szúrta a
hasát. Mindenki teljesen ledöbbent, nem
bírtak megmozdulni. Sesshomaru is földbe
gyökerezett. Csak nézte, majd mikor
feleszmélt meg akarta támadni Tyarat, de Kagome
ránézett és jelezte hogy meg ne
próbálja. Majd a miko
hátrébb ugrott. Tyara megdöbbenve
nézte, hogy Kagome még most is tud mozogni.
Eltette kardját, felemelte kezét, amiből
fehér fény tört elő egyenesen Kagome
felé. A miko elővette íját
és maga elé rántotta, kicsit
ferdén, hogy teljesen takarja és
egészen közel húzta magához.
A papnő eltűnt a fehérségben. Mindenki azt
várta, hogy a miko majd mikor a fény eltűnik
holtan esik össze, de nem így
történt. Kagome íja felszívta
a támadást amit az angyal a miko felé
küldött. A fehér fény most az
íjat vette körül, Kagome suhintott fele
egyet, úgy mint amikor egy kardból hoznak elő egy
támadást, és az
íjból fehér fény
újra kitört, de most sokkal nagyobb erővel
száguldott az angyal felé. És el is
találta. Tyara méterekkel odébb
ért földet a nagy
támadástól, majd mikor
látta hogy nincs eséje az úrnő ellen,
el akart menni, de még előtte odaszólt
Kagomének.
- Még látjuk egymást úrnő.-
mondta.- És ne feledd soha nem lehet nyugtod mert rajtam
kívül még vannak akik meg akarnak
ölni.- majd emelkedni kezdett.- Jobb ha vigyázol
magadra Miko úrnő.- mondta ki utólsó
szavait gúnyosan, majd a jól ismert
fehér fény
kíséretében eltűt.
- Ó. Hát nem remek?- kérdezte
gúnyolódva Kagome.- Meg akarnak ölni.-
nevetett, majd felszisszent és térdre esett.
- Kagome!- szaladt oda Sesshomaru.- Jól vagy?-
kérdezte aggódva, miközben a miko
kezét szorongatta.
- Mindjárt jól leszek.- mosolygott
erőtlenül a lány.- Csak menj egy kicsit
hátrébb.
Mikor Sesshomaru arrébb ment, Kagome a kezét a
sebe fölé emelte, és kék
balzsamos fény tört elő belőle. Egy idő
után a seb kezdett
összehúzódni, majd teljesen eltűnt. A
miko felállt rámosolygott Sesshomarura, felvette
az íját és elindult a két
kőtábla felé. A többiek is mentek volna
utána, de a miko nem hagyta.
- Ajánlom, hogy inkább maradjatok
távol.- fordult hozzájuk.- Nem
szeretném ha megsérülnétek.-
majd a sírok felé fordult.
- Mond mivel akarod feltámasztani őket, úrnő?-
kérdezte Miroku.- Ha jól tudom erre nem vagy
képes.- okoskodott.- Az ékkövet akarod
használni?- kérdezte ámulva.
- Igen azt, Miroku.- mondta hárta sem nézve.- De
nem a Négy lélek
ékkövét.- társaság
értetlenül nézett kivéve
Sesshomarut, Kikyout és Mayut.
- Akkor mit?- értetlenkedett tovább a szerzetes.
- Halgass és figyelj!- mondta szigorúan
Sesshomaru amitől Miroku összerezzent.- Akkor majd megtudod.-
mondta valamivel lágyabb hangon.
Kagome lehunyta a szemét és
koncentrálni kezdett. Arra koncentrált amit meg
akart valósítani. De ez nagyon nehéz
volt. Olyan valamit akrt előhívni
magából amit, már sok ideje nem
használt. És amit mindig csak akkor tudott
előhívni amikor a legnagyobb szüksége
volt rá. Eddig csak egyszer használta, de akkor
az élete függött tőle. Nem a
saját léte, hanem valaki olyan aki
nélkül nem tudta elképzelni az
életét, és nem is akarta. Valaki olyat
akart megmenteni akit a világon a legjobban szeretett,
és még most is szereti. És most is
érte teszi, és azokért akiket szeret
és akik fontosak a számára. De volt
még egy oka hogy vissza akarta hozni Inutaishout
és Izayoit. Mégpedig az, hogy mindig
úgy tekintett rájuk mintha ők is a
szülei lettek volna. Sokat köszönhetett Inu
no Taishounak és Izayounak is. És ha
már a szüleit nem tudja visszahozni, akkor
visszahozza azokat akik pont olyanok számára.
Hirtelen emlék képek villantak be az
agyába. Amikor kicsi volt, talán négy
éves Inuyashával és Sesshomaruval
játszott, mikor megérkezett Izayoi.
Rögtön oda szaladt hozzá
átölelte és nagy hévvel
kezdte mesélni, hogy Sesshomaru és Inuyasha
megint összeverekedett, és Izayoi jót
nevetett azon ahogy elmesélte. A kép
változott és újra magát
látta, de most tíz éves volt. Egy
bandita aki sokkal idősebb volt nála elrabolta,
és meg akarta erőszakolni, de ekkor megérkezett
Inutaishou és megmentette. Szikla szilárd
tartással állt és büszke
arcal nézett a semmibe amíg a kicsi
Kagomét ölelte aki hozzá
bújva zokogott. De Kagome tudta a démon vele
együtt sírt, csak nem mutatta. Kagom még
mindig erősen koncentrált és hirtelen
érzete, sikerült. A magasba emelte mind a
két kezét és megjelent
közöttük egy ékkő.
Hasonló volt a Négy lélek
ékkövéhez, de ez nagyobb volt valamivel
és vörös fénnyel ragyogta be a
sírboltot. Majd maga elé emelte és
növelte a fényt és a kő
erejét amit kibocsátott. Már egy ideje
így állt, de nem akart sikerülni.
Hirtelen megérezte, hogy valaki mögötte
áll, tudta hogy ki az. Sesshomaru szorosan
mögé állt, adott egy puszit a miko
arcára, majd Kagome keze mellé emelte a
sajátját, így még nagyobb
erőt adva a kőnek és a lánynak is. A
vörös fény körbe vette a
két sírt, majd két alak
körvonlát lehtett kivenni a fényen
keresztül. A miko és a démon
is megérezte, sikerült. Sesshomaru leengedte a
kezét és hátrébb
lépett, míg Kagome fokozatosan
csökkentette a fényt és a kő
erejét, majd a kő visszaszállt a mikoba. A
fény eloszlott, Kagome térdre esett. Egy kicsit
kimerítette, hisz nagy erőt kellett kifjetenie.
Felnézett Sesshomarura aki egy pontot figyelt. Kagome is
arra nézett. Egy magas jóképű,
hosszú ezüst hajú férfit
pillantott meg, fehér kimonoba, és egy
szép, hosszú fekete hajú nőt, piros-
fehér miko kimonoba. Rögtön felismerte
őket. Szemei derengeni kezdtek, és a következő
pillanatban már csak egy kiáltást
hallott és azt látta, hogy Inuyasha a
szülei felé kezd el szaladni, hogy mind a ketőtt
megölelje. Mikor mind a kettőt megölelte,
Sesshomarura nézett aki még mindig nem mozdult,
hanem Kagomére nézett
tanácsért.
- Mire vársz még?- kérdezte
lágyan a miko.- Menj már.- nevetett. Sesshomaru
bólintott és az apja és Izayoi
felé fordult, majd a következő pillanatban
már ölelte őket, bár nem annyira
érzelgősen mint Inuyasha. Dehát nem tehetett
róla. Sokkal komolyabb és férfiasabb
volt mint öccse, de öleléséből
így is érződött a szeretet. Kagome
még mindig ott térdelt, amikor valaki
elé lépett. A miko felnézett,
és megdöbbenve vette észre Inutaishout
aki mosolyogva a kezét nyújtotta felé.
Kagome is elmosolyodott és elfogadta a
segítséget. Azzal a lendülettel amivel
felállította, a démon
magához rántotta és szorosan
átölelte. Kagome pedig teljesen
hozzábújt.
- Jó téged újra látni,
kicsi lány.- mondta mély, de lágy
hangon Inutaishou.- Ugye akkor neked nem történt
bajod?- nézett aggódva a papnőre.
- Ugyan. Hisz itt vagyok nem?- kérdezte könnyes
szemmel de nevetve. Nem sírt. Nem engedhette meg
magának, hisz egszer fogadalmat tett, hogy nem fog
sírni többé.
- De igen. Itt vagy.- mosolygott, majd átadta
helyét Izayoinak aki szintén szorosan
átölelte a lányt, viszont az Izayoi
sírt. A miko nagyon fontos volt neki mindig, és
örült hogy nincs baja.
- Örülök hogy jól vagy Kagome.-
mosolyodott el végre a nő is.
- Én is hogy itt vagy Izayoi.-majd Kagome a
többiekre nézett akik még mindig
döbbenten álltak.- Oh... ne haragudjatok. Had
mutassam be Izayoi úrnőt és Inu no Taishou
nagyurat. Kikyou, Mayu gondolom nektek nem kell bemutatni őket.- mire
az említett két személy mosolyogva
ölelte át az érkezőket. És a
többiek is mind sorba
köszöntötték a démont
és a mikot.
- Gondolom a nyugati palotába megyünk vissza ugye,
Kagome?- kérdezte Inutaishou, de úgy mintha ez
parancs is lenne.
- Igen, oda.- mondta kicsit megszeppenve a lány.
Mikor a csapat minden tagja összeszedte magát
elindultak Nyugatra. Minden nyugodtan és vidáman
ment. A gyerekek elől rohangáltak, Yaken pedig
próbálta megállítani őket,
hogy ilyen magas rangú társaságban nem
csinálhatnak ilyet, de ők nem is figyeltek rá,
helyette tele rakták virágokkal, amin mindenki
jót nevetett. Karen Izyoival beszélgetett, Sango
Mayuval és Kiyouval, Inuyasha Mirokunak mesélt a
régi időkről, Sesshomaru pedig Inutaishouval
beszélgetett.Kagome zárta a sort. Nagyon rosszul
volt, de nem szólt senkinek, inkább csenben tűrt.
Minden megtett lépés után
érezte, hogy egyre gyengébb és fogy az
ereje. Ahogy telt az idő mindig meg kellett állnia egy
kicsit, vagy neki kellett támaszkodnia egy- egy
fának. Pár óra elteltével
már csak azt érezte, hogy a lába
összecsuklik, és még látta
hogy Sesshomaru felé fordult majd minden
sötét lett körülötte.
Sesshomaru egy tompa puffanást hallott és
rögtön hátra kapta a fejét, a
többiekkel együtt, és már csak
azt látta, hogy Kagome eldől a földön.
Rögtön oda szaladt hozzá. Félt.
Igen Sesshomaru félt, hogy megint elveszítheti
őt, és most végleg. Annyira ideges volt, hogy nem
gondolkodott hanem érzett. Kétségbe
esetten beszélni kezdett az ájult
lányhoz.
- Kagome.- kezdte már szinte könyörgő
hangon.- Kagome, ébredj. Hallod, ébredj. Ne
csináld ezt velem.- a hangja elcsuklott, és a
szeme is derengett.
- Sesshomaru!- szólt az apja.- Hagyd ezt Sesshomaru. Kagome
nem halt meg, de ha nem visszük gyorsan valami
normális helyre és nem
gyógyítják meg akkor meghal.- mondta
keményen, bár ő is nagyon aggódott.
Sesshomaru bólintott majd felállt és
fénygömbbé alakulva elvitte
Kagomét Relyahoz. Aki amint megvizsgálta, nagyon
megijedt, és ezt a démon is látta.
- Mi az Relya?- kérdezte aggódva Sesshomaru.-
Ennyire súlyos?
- Vidd a szobájába.- mondta válasz
helyett.- Azonnal megyek én is.
- Rendben, de nem válaszoltál.- a youkai kezdett
ideges lenni.
- Majd megtudod, Sesshomaru.- mondta azzal elment
gyógynövényekért
és vízért.
Sesshomaru felvitte Kagomét, a lány
szobájába, letette és ő is ott maradt
vele.
- Ugye nem akarsz megint itt hagyni? Nem élném
túl megint. Láttad mi történt
akkor.- gondolta a youkai.- Megígérted.
És te mindig betartottad az
ígéretedet. Maradj velem!- majd Kagome
arcát kezdte el simogatni, mire a lány
felébredt.
- Sesshomaru.- nyögte gyengén.
- Kagome.- Sesshomaru szeme felcsillant
örömében.- Jobban vagy? Nagyon
megíjesztettél.
- Igen jobban.- mosolyodott el a lány.- Sajnálom,
hogy aggódtál.- modta lágyan.
- Sajnálhatod is.- mondta kicsit morcosan.- Mindenki
idegbetegnek nézett a faluban, hogy úgy
száguldoztam mint aki megőrült,
ráadásul Kagome úrnő a karjaimba
fekszik. Remek mondthatom. Ha az emberek eddig nem néztek
őrültnek mostmár annak néznek.- mondta
duzzogva, majd elmosolyodott azon, hogy Kagome nevetett Mindig
imádta a nevetését. De a
nevetés hamar köhögésbe
váltott, majd vérköpésbe.
Sesshomaru pedig ijedten nézett az előtte szenvedő mikora.-
Kagome ne erőltesd meg magad. Figyelj szépség.
Meg kell gyógyulnod. Érted?- kérdezte
aggódva.
- Megígérem.- mosolyodott el
halványan, majd megérkezett Relya, Kikyou
és Mayu.
- Sesshomaru, légy szíves menj ki.- adta ki az
utasítást Relya.
- Addig nem amíg meg nem mondod, hogy mi baja van
Kagomének.- állt fel a miko
ágyáról és nagyon komolyan
és hidegen beszélt.
- Legyen.- mondta ugyan olyan keményen Relya.- Nem akartam
hogy ne aggódj, de akkor megteszem. Kagomének
belső vérzése van.
- Mi?- Sesshomaru teljesen leddöbbent, nem gondolta, hogy a
helyzet ennyire súlyos...
Folytatása következik...
| |