Sesshomaru belépett Kagome szobájába, aki épp akkor lépett ki az öltözőből, egy fehér ruhában. Haja össze volt fogva, és érdeklődve nézte a mosolygó youkait.

- Hogy jöttél be?- kérdezte a miko.
- Szereinted hogy?- incselkedett a démon.- A lábamon.
- Na állj.- majd hitetlenkedve nézett Sesshomarura.- Átugrottál az erkélyen?
- Valahogy úgy.- sétált még mindig mosolyogva a miko háta mögé, majd egyik kezével átölelte, és szorosan magához húzta.- De tettem egy kis kitérőt.- majd elővette háta mögül a kezét, és a benne tartott bársonyos rózsával végig simított a miko arcán.
- Ahh...- sóhajtott Kagome.- Édes vagy.- vette el a virágot.- A kedvencem. Hannon le. (köszönöm)- szívta be mélyen a rózsa bódító illatát.
- Tudom.- ölelte át immár mind a két kezével.- Mindig a vörös rózsa volt a kedvenced.- majd egy csókot adott a miko arcára.
- Aha.- nevetett fel, megfordult és megcsókolta Sesshomarut, miközben átölelte a nyakát, de a rózsa még mindig a kezében volt.- Mond csak nem akarsz felöltözni?- simított végig a youkai mellkasán, mikor véget ért a csók.
- Nem. Úgy gondoltam, hogy...- majdölbe kapta a mikot, aki felnevetett.
- Sesshomaru ne csináld már.- nevetett, de a démon nem az ágy felé vitte, hanem kifelé.

Végig ölben vitte le a lányt, egészen a lépcső aljáig, de ott végre sziveskedett letenni őt. Ekkor jelentek meg a többiek, akik kicsit megdöbbenve nézték a csókolózó párt.

- Khm.- köhögött Inuyasha.- Örülök, hogy ilyen boldogok vagytok, de azért ne vigyétek túlzásba. És Sesshomaru...- nézett végig bátyján.- Miért nem vagy felöltözve?- kérdezte.
- Nos úgy gondoltam, hogy elmehetnénk kicsit edzeni öcsi.- majd kicsit gúnyosan elmosolyodott.- Kicsit puhány lettél mostanában. Nem tesz jót neked ez a túl sok enyelgés.
- Miii?- nézett a youkaira hitetlenkedve.- Te mondod? Amikor te állandóan Kagomével vagy, ráadásul, biztos, hogy naponta legalább háromszor teszed a magadévá.- hergelte bátyját.
- Attól vagyok jó kondiban, te viszont nem.- gúnyolódott.
- Te megöllek Sesshomaru.- és már ment volna a bátyjához, de ekkor Kikyou rohant be úgy, mint aki az ördöggel találkozott.
- Kagome.- állt meg húga előtt és úgy nézett rá, mint aki halni készült.- Sajnálom Kagome az én hibám. Nem vigyáztam rá eléggé. Csak én vagyok a hibás. Nem tudtam őrízni. Sajnálom.- hajtotta le a fejét a papnő.
- Kikyou, miről beszélsz?- nézett rá értetlenül a húga.
- Naraku.- nézett fel.- Összegyűjtötte a teljes ékkövet.- mondta kétségbeesve.
- De akkor ez az én hibám.- mondta Karen szomorúan.- Én törtem össze. Te nem vagy hibás Kikyou.
- Szóval megtette.- majd gúnyosan elmosolyodott.- Istenem az idóta.
- Mi van ezen annyira jó dolog?- nézett rá mindenki.
- Ah... Azt hiszem el kell mondanom nektek valamit, amit már régen meg kellett volna tennem.- mondta majd Mayura nézett.
- Mi van?- nézett rá Inuyasha majd Karen mellé sétál, és a derekára csúsztatta a kezét.
- Nincs Narakunál az ékkő.- mondta nyugodtan.- Legalábbis nem az igazi.- nézett végig a döbbent társaságon.
- Te miről beszélsz?- kérdezte a nővére.
- Igazából nálad sem az igazi volt- tért ki a miko.- Az igazi Shikon no Tama csak nálam volt. Ez az után volt, hogy megkaptam az ékkövet, hogy vigyázzak rá. Túl sok démon támadott meg érte. Amikor nem voltatok ott akkor jöttek az erősebbek minidig.- nézett Sesshomarura és Inutaishoura.- Ez is egy olyan eset volt. Elvittem a démont a falutól, viszont már sérült voltam. Végül fehasználtam minden erőmet és megöltem. Térdre estem a fájdalomtól. Akkor jött meg anya. Letérdelt elém, és aggódva azt mondta: ez nem mehet így tovább. Azt mondta, hogy készítsünk egy másik ékkövet, közösen az ő és az én erőmből, ami közel sem olyan hatalmas, mint a Szent ékkő, viszont egy kis varázslat miatt a démonokat tökéletesen megtéveszti. Így is lett.- majd sóhajtott és folytatta.- Amikor én elmentem a Shikon no Tama itt maradt; az tartotta a védőfalat amit felhúztam. A démon írtók elvitték hozzád a másikat.- nézett nővérére.
- Micsoda?- kiáltott fel.- Szóval nem bíztál bennem annyira, hogy átadd az igazit?- kelt ki magából.- Ezt nem hiszem el! Hogy voltál képes ezt tenni? Te csak azt birtoklod, amihez igazából nekem lenne jogom, de Midoriko neked adott mindent. Én mindig csak a második voltam. A férfiak körülrajongtak, amikor megjelentél, engem pedig hagytak. Ezt eddig eltűrtem, de ezt.. Ezt nem bocsátom meg. Tudod jól, hogy tudtam volna rá vigyázni!
- Sajnálom, Kikyou.- suttogta csendesen Kagome, amit mindenki döbbenten nézett, hogy nem állítja le a nővérét.
- Ala.(nem)- sziszegte.- Ni yelta tye!! (gyűlöllek)- ordította. Kagome pedig teljesen ledöbbent. Kikyou kiszaladt és utána mindenki, kivéve Sesshomarut és Inutaishout.
- Kagome… - kezdte Sesshomaru.- Ezt csak dühében mondta.
- Nem igaz.- rázta a fejét a miko- Tudtam, hogy így fog reagálni. Gyűlöl, és igaza van.- majd ő is kisétált.
- Kikyou nem lehet ennyire önző, hisz Kagome csak azt tette ami helyes volt abban a pillanatban.- nézett apjára a youkai- Igaza volt.
- Te csak azért mondod ezt, mert szereted.- mosolygott a dai- youkai.- De ha minden érzelem nélkül végig gondolod, akkor is be kell látnod, hogy helyesen döntött. Menj, beszélj vele. Vígasztald meg.- kacsintott.- Én pedig Kikyouval beszélek.
- Megyek.- mosolygott.

Sesshomaru követte Kagome illatát. Majd végül egy szikla szirten talált rá, ahogy ott ült a bársonyos fűben, fehér ruhájában, haja ki bontva, és térdét átölelve nézett a messzeségbe. A youkai lassan mögé sétált, majd leült, és előrébb húzódott, úgy hogy a miko a két lába között üljön, és épp annyira közel, hogy magához tudja húzni. Átölelte a lányt és hátra húzta, hogy az kénytelen volt elengedni a térdét, és hátra dőlt Sesshomaru mellkasának. A démon nem szólt semmit, csak ölelte a lányt. Tudta, hogy Kagoménak most nem szavakra, hanem tettekre van szüksége. Ha a lány már kellő képpen megnyugodott, akkor ő maga fog beszélgetést kezdeni. Sesshomarunak volt elég ideje kiismerni a miko természetét, és tudta hogy most mélyen elgondolkodott, de örül, annak hogy ott van vele. Kagome csak ült, és hagyta hogy a youkai ölelje, és örömmel dőlt a démon mellkasára. ’’- Tudtam, hogy így fog reagálni. De nincs igaza. Ő is veszélybe került volna, ha az igazi ékkő lett volna nála. Akármilyen erős is nem tudta volna sokáig tartani. Engem azért támadtak sokan, mert a démonok már mérföldekről megérezték a Shikon no Tamát, és tudták hogy nálam van. Amikkel Kikyou harcolt azok csak véletlenül tudták, meg hogy ott van abban a faluban. De még csak meg sem érezték. Viszont aki a kezébe veszi, összetéveszti az igazival. De ez csak egy kis varázslat, akik nagy hatalommal rendelkeznek, azok rögtön észre veszik. Ezen a téren csalódtam Kikyouban.- gondolta magában, majd sóhajtva lehunyta a szemeit.- Köszönöm hogy velem vagy Sesshomaru.- majd elmosolyodott.”

- Jó hogy itt vagy velem.- suttogta immár hangosan a youkainak.
- Tudom.- majd állát a lány fejére hajtotta.

Kagome elnevette magát, majd még közelebb bújt a démonhoz és úgy ültek. Már sötétedett de még akkor is ott voltak ölelték egymást, de nem szóltak semmit. Lassan feljöttek az első csillagok. Két csillag, ami fényesen ragyogott egymás mellett. Kagome felnézett és elmosolyodott.

- Látod azt a két csillagot?- kérdzte a youkait.
- Igen.- nézett ő is fel.- Mi van velük?
- Az a két csillag, ami ragyog az égen. Tudod ők már nagyon régen egyek.- majd feltérdelt és szembe fordult Sesshomaruval.- Szeretlek, ezt suttogják váltig.- majd lágyan megcsókolta a démont.- Az egyik Te vagy és Én a másik.- majd újra megcsókolta; édesen, lágyan.
- Hmm… ez az a fajta csók, amiből olyan keveset kapok.- mosolygott és magához húzta a lányt.- Honnan vetted ezt?
- Hát csak úgy jött.- mondta majd olyan közel hajolt a démonhoz, hogy csak pár milliméter választotta el az ajkaikat.- Figyelj jól rám.- nézett mélyen a youkai szemébe, és elmosolyodott.- Ketten vagyunk. Csak te meg én.- majd még közelebb hajolt.- Szeretlek!

Sesshomaru kicsit kétségbe esett. Tudta, hogy nem tudja még kimondani a szót. Végülis miért ne? Ha nem is tudja kimondani, azért valamit meg tud tenni. És ezzel is előkészíti a vallomást. Nagy levegőt vett, majd elmosolyodott, és a miko gesztenyeszínű szemeibe nézett, és látta nincs félni valója.

- Én is…- mondta ki, majd várta a lány reakcióját.
- Sesshomaru…- Kagome csak ennyit tudott kinyögni, és a youkai már azt hitte, hogy megbántotta a lányt, de ekkor az elmosolyodott, szeméből pedig egy könnycsepp csordult ki, mielőtt lezárta.- Köszönöm.- hajolt oda a démonhoz.
- Mit?- nézett rá értetlenül a youkai.- Nem is mondtam ki.
- De azt kimondtad, hogy te is.- nevetett a lány.- Úgy látom haladunk. Méghozzá nagyon jól.
- Na igen.- majd közel hajolt a lányhoz.- De nekem valami más jár a fejemben.- mosolyodott el.
- Neked mindig az jár a fejedben.- mosolygott, majd felállt.- Menjünk.
- De előbb beszélsz a nővéreddel.- állt fel ő is, és magához rántotta a mikot.
- Nem.- tiltakozott a lány.- Nem fogok könyörögni.
- Nem is kell. Csak magyarázd meg neki. Hidd el, ha egy kicsit átgondolja, akkor megérti.- mondta lágyan.
- Jó beszélek vele.- sóhajtott.- De csak a te kedvedért.- nézett szerelmére.
- Helyes.- ragyogott fel a youkai arca.- De utána csak az enyém vagy.- majd átölelte a derekát miközben vissza indultak.- Ha már egyszer eljátszottam a békítő szerepét, akkor már legyen valami jutalmam is.
- Igaz.- nevetett fel Kagome, és ő is átölelte a youkai derekát.

Eközben Inutaishou megmagyarázta Kikyounak, hogy Kagome nem tönkre tette, hanem megmentette az életét.

- De az még mindig fáj, hogy ő vette át azt, ami engem illetne.- mondta még mindig kételyeit Kikyou.
- Ez nem igaz, te is tudod.- magyarázott tovább a dai- youkai.- Ha Kagome nem született meg volna akkor a tied lett, volna, de ő megszületett. Az igazi. Akiről a legendák szólnak. Ezt te is látod. Nem Midoriko és nem is az apád és nem is én döntöttünk így. Ez így lett és kész. El kell fogadnod. Ne légy rá féltékeny inkább segíts neki. Nehéz erősnek maradnia, miközben folyamatosan meg akarják törni.
- Akkor én vagyok a hibás?- nézett hitetlenkedve Inutaishoura.
- Nem. Te csupán ugyan azt érezted, mint rajtad kívűl rengeteg nő; féltékenységet.- mosolygott elnézően.- Ez nem baj, de te a nővére vagy. Ne légy rá féltékeny segíts neki. Te vagy az idősebb.
- Én vagyok a nagy nővér, aki mindig megvédi a kicsi hugocskáját.- nevetett.
- Valahogy úgy.- majd Inutaishou felállt, és kifelé indult.- Itt van. Mond ezt el neki is.
- Rendben.- bólintott.
- Kagome gyere.- szólt a mikonak Inutaishou.

Kagome belépett és csak nézett a nővérére. Inutaishou magukra hagyta őket. Kikyou mint már annyiszor, most sem tudott olvasni húga tekintetében. Kagome büszkén állt nővérével szemben, aki mint mindig a miko közelében, sokkal kisebb személynek érezte magát. De tudta most ő hibázott, és neki kell bocsánatot kérnie. Lassan felállt az ágyról, vett egy mély levegőt, és miko szemébe nézett.

- Sajnálom, Kagome.- mondta lehajtott fejjel a papnő.- Nem kellett volna így viselkednem. Végig kelltett volna gondolnom teljesen tiszta fejjel. Most megtettem, és rájöttem, hogy megmentetted az életemet. És ezt köszönöm.
- Nos Kikyou. Igazából én sem gondoltam végig azt, amit tettem. Akkor az volt a legészerűbb amit, anya mondott. De sajnálom, hogy nem szóltam.- lépett nővére felé.- Én is hibás vagyok. De amit mondtál, az igaz?
- Hogy gyűlöllek?- kérdezte, majd elmosolyodott.- Nem. Te vagy a kicsi húgom és nem gyűlöllek. Szeretlek téged Kagome, akármilyen butuska is vagy sokszor, és mindig melletted leszek, mindenben.- majd Kagome elé lépett, és átölelte.
- Én is szeretlek.- mosolyodott el a miko.

Folytatása következik…