Amikor beléptek a sírba mindenki megdöbbent. A sír hatalmas volt. Egy nagy terem, és két tábla ellátva két névvel, de ennyi volt összesen. Mikor beljebb mentek, egy fehér fényt láttak. Azt hitte mindenki, hogy sikerült feltámasztani az úrnőt és a nagyurat.

- Ez hihetetlen.- mondta tátott szájjal Inuyasha.- Hihetetlen, hogy sikerült.- majd már indult is volna a fény felé, de ebben megakadályozta Kagome íja.
- Maradj.- mondta parancsoló hangon.- Nem sikerült még semmi. Ez nem segítség. Pont ellenkezőleg. Hátráltatni akar minket. Meg akar állítani.- majd leeresztette a kezét és az íjat maga mellé.- Nem igaz, Tyara?- kérdezte kicsit gúnyosan Kagome.

A kérdés elhangzása után a fehér fényből egy női alak kezdett kibontakozni. És mikor a fény eloszlott, egy szőke hajú lányt láttak, fehér szárnyakkal, amik egy idő után eltűntek. Ott állt előttük egy szőke hajú, zöld szemű lány. Egy szép kétrészes ezüst- fehér kimonot viselt, ami hasonló volt a Kagomééhoz. Mindenkinek el kellett ismernie, hogy a lány nagyon szép, volt sőt még az alakja is gyönyörű volt. De Kagome sokkal fenségesebb látványt nyújtott. A lány végig nézett a csapaton majd gúnyosan elmosolyodott.

- Nahát- nahát Kagome úrnő.- majd meghajolt a miko előtt, de csak nagyon röviden és nem is nagyon erőltette meg magát, ami már- már sértő volt, főleg egy olyan rangú személynek mint Kagome.- És Sesshomaru nagyúr.- itt már sokkal mélyebben és alázatosabban hajolt meg.
- Tyara.- mondta ridegen a démon.- Hogy kerülsz ide?
- Nem is örülsz, hogy itt vagyok,Sesshomaru?- kérdezte kicsit elszomorodva Tyara.- Egyébként hogy válaszoljak a kérdésedre, azért jöttem, hogy megállítsam az úrnőt.
- Igen?- kérdzte gúnyosan Kagome.- Na és mond csak, Ayumi tud erről.- lépett közelebb.
- Ayumi úrnőnek nem kell tudnia a visszatérésedről, mert akkor biztos, hogy téged támogatna.- Tyara.- Velem kell megkűzdened.
- Még egy utolsó kérdés.- mondta Kagome.- Te honnan tudtad meg?- húzta össze a szemét.
- Rendben elmondom, hogy nehogy tudatlanul halj meg.- nevetett.- A drága unokatestvéred volt. Norie.- mosolygott.
- Remek.- forgatta a szemét a miko.- A saját rokonom akar megöletni.
- Tudtad ugye?- kérdezte kicsit döbbenten Tyara.
- Igen tudtam.- mondta mosolyogva. - Csak éppen azt nem tudtam, hogy kivel akarja majd elvégeztetni megint.
- Mostmár elég. -kiáltotta Tyara- Innen nem jutsz el élve.- és Kagome felé kezdett szaladni.
- Fejezd be.- tért ki egy villámgyors mozdulattal.- Nem akarlak megölni.- tért ki újra.
- Te megölni engem?- nevetett Tyara.- Annyira nem vagy erős, hogy legyőzz egy angyalt!- kiáltotta, majd egy gyors mozdulattal meg akarta sebezni Kagomét de az egy ugrással méterekkel messzebb ért földet.

Tyara újra próbálkozott, és kardjával indult neki, mikor hirtelen Rin ugrott elé. De az angyal nem állt meg, így Kagome egy gyors mozdulattal Rin előtt termett, és a kard pengéje keresztül szúrta a hasát. Mindenki teljesen ledöbbent, nem bírtak megmozdulni. Sesshomaru is földbe gyökerezett. Csak nézte, majd mikor feleszmélt meg akarta támadni Tyarat, de Kagome ránézett és jelezte hogy meg ne próbálja. Majd a miko hátrébb ugrott. Tyara megdöbbenve nézte, hogy Kagome még most is tud mozogni. Eltette kardját, felemelte kezét, amiből fehér fény tört elő egyenesen Kagome felé. A miko elővette íját és maga elé rántotta, kicsit ferdén, hogy teljesen takarja és egészen közel húzta magához. A papnő eltűnt a fehérségben. Mindenki azt várta, hogy a miko majd mikor a fény eltűnik holtan esik össze, de nem így történt. Kagome íja felszívta a támadást amit az angyal a miko felé küldött. A fehér fény most az íjat vette körül, Kagome suhintott fele egyet, úgy mint amikor egy kardból hoznak elő egy támadást, és az íjból fehér fény újra kitört, de most sokkal nagyobb erővel száguldott az angyal felé. És el is találta. Tyara méterekkel odébb ért földet a nagy támadástól, majd mikor látta hogy nincs eséje az úrnő ellen, el akart menni, de még előtte odaszólt Kagomének.

- Még látjuk egymást úrnő.- mondta.- És ne feledd soha nem lehet nyugtod mert rajtam kívül még vannak akik meg akarnak ölni.- majd emelkedni kezdett.- Jobb ha vigyázol magadra Miko úrnő.- mondta ki utólsó szavait gúnyosan, majd a jól ismert fehér fény kíséretében eltűt.
- Ó. Hát nem remek?- kérdezte gúnyolódva Kagome.- Meg akarnak ölni.- nevetett, majd felszisszent és térdre esett.
- Kagome!- szaladt oda Sesshomaru.- Jól vagy?- kérdezte aggódva, miközben a miko kezét szorongatta.
- Mindjárt jól leszek.- mosolygott erőtlenül a lány.- Csak menj egy kicsit hátrébb.

Mikor Sesshomaru arrébb ment, Kagome a kezét a sebe fölé emelte, és kék balzsamos fény tört elő belőle. Egy idő után a seb kezdett összehúzódni, majd teljesen eltűnt. A miko felállt rámosolygott Sesshomarura, felvette az íját és elindult a két kőtábla felé. A többiek is mentek volna utána, de a miko nem hagyta.

- Ajánlom, hogy inkább maradjatok távol.- fordult hozzájuk.- Nem szeretném ha megsérülnétek.- majd a sírok felé fordult.
- Mond mivel akarod feltámasztani őket, úrnő?- kérdezte Miroku.- Ha jól tudom erre nem vagy képes.- okoskodott.- Az ékkövet akarod használni?- kérdezte ámulva.
- Igen azt, Miroku.- mondta hárta sem nézve.- De nem a Négy lélek ékkövét.- társaság értetlenül nézett kivéve Sesshomarut, Kikyout és Mayut.
- Akkor mit?- értetlenkedett tovább a szerzetes.
- Halgass és figyelj!- mondta szigorúan Sesshomaru amitől Miroku összerezzent.- Akkor majd megtudod.- mondta valamivel lágyabb hangon.

Kagome lehunyta a szemét és koncentrálni kezdett. Arra koncentrált amit meg akart valósítani. De ez nagyon nehéz volt. Olyan valamit akrt előhívni magából amit, már sok ideje nem használt. És amit mindig csak akkor tudott előhívni amikor a legnagyobb szüksége volt rá. Eddig csak egyszer használta, de akkor az élete függött tőle. Nem a saját léte, hanem valaki olyan aki nélkül nem tudta elképzelni az életét, és nem is akarta. Valaki olyat akart megmenteni akit a világon a legjobban szeretett, és még most is szereti. És most is érte teszi, és azokért akiket szeret és akik fontosak a számára. De volt még egy oka hogy vissza akarta hozni Inutaishout és Izayoit. Mégpedig az, hogy mindig úgy tekintett rájuk mintha ők is a szülei lettek volna. Sokat köszönhetett Inu no Taishounak és Izayounak is. És ha már a szüleit nem tudja visszahozni, akkor visszahozza azokat akik pont olyanok számára. Hirtelen emlék képek villantak be az agyába. Amikor kicsi volt, talán négy éves Inuyashával és Sesshomaruval játszott, mikor megérkezett Izayoi. Rögtön oda szaladt hozzá átölelte és nagy hévvel kezdte mesélni, hogy Sesshomaru és Inuyasha megint összeverekedett, és Izayoi jót nevetett azon ahogy elmesélte. A kép változott és újra magát látta, de most tíz éves volt. Egy bandita aki sokkal idősebb volt nála elrabolta, és meg akarta erőszakolni, de ekkor megérkezett Inutaishou és megmentette. Szikla szilárd tartással állt és büszke arcal nézett a semmibe amíg a kicsi Kagomét ölelte aki hozzá bújva zokogott. De Kagome tudta a démon vele együtt sírt, csak nem mutatta. Kagom még mindig erősen koncentrált és hirtelen érzete, sikerült. A magasba emelte mind a két kezét és megjelent közöttük egy ékkő. Hasonló volt a Négy lélek ékkövéhez, de ez nagyobb volt valamivel és vörös fénnyel ragyogta be a sírboltot. Majd maga elé emelte és növelte a fényt és a kő erejét amit kibocsátott. Már egy ideje így állt, de nem akart sikerülni. Hirtelen megérezte, hogy valaki mögötte áll, tudta hogy ki az. Sesshomaru szorosan mögé állt, adott egy puszit a miko arcára, majd Kagome keze mellé emelte a sajátját, így még nagyobb erőt adva a kőnek és a lánynak is. A vörös fény körbe vette a két sírt, majd két alak körvonlát lehtett kivenni a fényen keresztül.  A miko és a démon is megérezte, sikerült. Sesshomaru leengedte a kezét és hátrébb lépett, míg Kagome fokozatosan csökkentette a fényt és a kő erejét, majd a kő visszaszállt a mikoba. A fény eloszlott, Kagome térdre esett. Egy kicsit kimerítette, hisz nagy erőt kellett kifjetenie. Felnézett Sesshomarura aki egy pontot figyelt. Kagome is arra nézett. Egy magas jóképű, hosszú ezüst hajú férfit pillantott meg, fehér kimonoba, és egy szép, hosszú fekete hajú nőt, piros- fehér miko kimonoba. Rögtön felismerte őket. Szemei derengeni kezdtek, és a következő pillanatban már csak egy kiáltást hallott és azt látta, hogy Inuyasha a szülei felé kezd el szaladni, hogy mind a ketőtt megölelje. Mikor mind a kettőt megölelte, Sesshomarura nézett aki még mindig nem mozdult, hanem Kagomére nézett tanácsért.

- Mire vársz még?- kérdezte lágyan a miko.- Menj már.- nevetett. Sesshomaru bólintott és az apja és Izayoi felé fordult, majd a következő pillanatban már ölelte őket, bár nem annyira érzelgősen mint Inuyasha. Dehát nem tehetett róla. Sokkal komolyabb és férfiasabb volt mint öccse, de öleléséből így is érződött a szeretet. Kagome még mindig ott térdelt, amikor valaki elé lépett. A miko felnézett, és megdöbbenve vette észre Inutaishout aki mosolyogva a kezét nyújtotta felé. Kagome is elmosolyodott és elfogadta a segítséget. Azzal a lendülettel amivel felállította, a démon magához rántotta és szorosan átölelte. Kagome pedig teljesen hozzábújt.
- Jó téged újra látni, kicsi lány.- mondta mély, de lágy hangon Inutaishou.- Ugye akkor neked nem történt bajod?- nézett aggódva a papnőre.
- Ugyan. Hisz itt vagyok nem?- kérdezte könnyes szemmel de nevetve. Nem sírt. Nem engedhette meg magának, hisz egszer fogadalmat tett, hogy nem fog sírni többé.
- De igen. Itt vagy.- mosolygott, majd átadta helyét Izayoinak aki szintén szorosan átölelte a lányt, viszont az Izayoi sírt. A miko nagyon fontos volt neki mindig, és örült hogy nincs baja.
- Örülök hogy jól vagy Kagome.- mosolyodott el végre a nő is.
- Én is hogy itt vagy Izayoi.-majd Kagome a többiekre nézett akik még mindig döbbenten álltak.- Oh... ne haragudjatok. Had mutassam be Izayoi úrnőt és Inu no Taishou nagyurat. Kikyou, Mayu gondolom nektek nem kell bemutatni őket.- mire az említett két személy mosolyogva ölelte át az érkezőket. És a többiek is mind sorba köszöntötték a démont és a mikot.
- Gondolom a nyugati palotába megyünk vissza ugye, Kagome?- kérdezte Inutaishou, de úgy mintha ez parancs is lenne.
- Igen, oda.- mondta kicsit megszeppenve a lány.

Mikor a csapat minden tagja összeszedte magát elindultak Nyugatra. Minden nyugodtan és vidáman ment. A gyerekek elől rohangáltak, Yaken pedig próbálta megállítani őket, hogy ilyen magas rangú társaságban nem csinálhatnak ilyet, de ők nem is figyeltek rá, helyette tele rakták virágokkal, amin mindenki jót nevetett. Karen Izyoival beszélgetett, Sango Mayuval és Kiyouval, Inuyasha Mirokunak mesélt a régi időkről, Sesshomaru pedig Inutaishouval beszélgetett.Kagome zárta a sort. Nagyon rosszul volt, de nem szólt senkinek, inkább csenben tűrt. Minden megtett lépés után érezte, hogy egyre gyengébb és fogy az ereje. Ahogy telt az idő mindig meg kellett állnia egy kicsit, vagy neki kellett támaszkodnia egy- egy fának. Pár óra elteltével már csak azt érezte, hogy a lába összecsuklik, és még látta hogy Sesshomaru felé fordult majd minden sötét lett körülötte.
Sesshomaru egy tompa puffanást hallott és rögtön hátra kapta a fejét, a többiekkel együtt, és már csak azt látta, hogy Kagome eldől a földön. Rögtön oda szaladt hozzá. Félt. Igen Sesshomaru félt, hogy megint elveszítheti őt, és most végleg. Annyira ideges volt, hogy nem gondolkodott hanem érzett. Kétségbe esetten beszélni kezdett az ájult lányhoz.

- Kagome.- kezdte már szinte könyörgő hangon.- Kagome, ébredj. Hallod, ébredj. Ne csináld ezt velem.- a hangja elcsuklott, és a szeme is derengett.
- Sesshomaru!- szólt az apja.- Hagyd ezt Sesshomaru. Kagome nem halt meg, de ha nem visszük gyorsan valami normális helyre és nem gyógyítják meg akkor meghal.- mondta keményen, bár ő is nagyon aggódott.

Sesshomaru bólintott majd felállt és fénygömbbé alakulva elvitte Kagomét Relyahoz. Aki amint megvizsgálta, nagyon megijedt, és ezt a démon is látta.

- Mi az Relya?- kérdezte aggódva Sesshomaru.- Ennyire súlyos?
- Vidd a szobájába.- mondta válasz helyett.- Azonnal megyek én is.
- Rendben, de nem válaszoltál.- a youkai kezdett ideges lenni.
- Majd megtudod, Sesshomaru.- mondta azzal elment gyógynövényekért és vízért.

Sesshomaru felvitte Kagomét, a lány szobájába, letette és ő is ott maradt vele.

- Ugye nem akarsz megint itt hagyni? Nem élném túl megint. Láttad mi történt akkor.- gondolta a youkai.- Megígérted. És te mindig betartottad az ígéretedet. Maradj velem!- majd Kagome arcát kezdte el simogatni, mire a lány felébredt.
- Sesshomaru.- nyögte gyengén.
- Kagome.- Sesshomaru szeme felcsillant örömében.- Jobban vagy? Nagyon megíjesztettél.
- Igen jobban.- mosolyodott el a lány.- Sajnálom, hogy aggódtál.- modta lágyan.
- Sajnálhatod is.- mondta kicsit morcosan.- Mindenki idegbetegnek nézett a faluban, hogy úgy száguldoztam mint aki megőrült, ráadásul Kagome úrnő a karjaimba fekszik. Remek mondthatom. Ha az emberek eddig nem néztek őrültnek mostmár annak néznek.- mondta duzzogva, majd elmosolyodott azon, hogy Kagome nevetett Mindig imádta a nevetését. De a nevetés hamar köhögésbe váltott, majd vérköpésbe. Sesshomaru pedig ijedten nézett az előtte szenvedő mikora.- Kagome ne erőltesd meg magad. Figyelj szépség. Meg kell gyógyulnod. Érted?- kérdezte aggódva.
- Megígérem.- mosolyodott el halványan, majd megérkezett Relya, Kikyou és Mayu.
- Sesshomaru, légy szíves menj ki.- adta ki az utasítást Relya.
- Addig nem amíg meg nem mondod, hogy mi baja van Kagomének.- állt fel a miko ágyáról és nagyon komolyan és hidegen beszélt.
- Legyen.- mondta ugyan olyan keményen Relya.- Nem akartam hogy ne aggódj, de akkor megteszem. Kagomének belső vérzése van.
- Mi?- Sesshomaru teljesen leddöbbent, nem gondolta, hogy a helyzet ennyire súlyos...

Folytatása következik...