|
Egyek vagyunk
Mesi 2007.08.23. 08:45
A tömegből egy férfi alakja vált ki.
Fekete harciruhát viselt, és egy
vértet. Haja vöröses volt egy- egy fekete
csíkkal, és felkötve hordta. Kb. a
háta közpéig érhetett,
és enyhén hullámos volt. Szemei
vérvörösek voltak. Arca
különös vonásokat hordott. Nem
volt olyan jóképű mint Sesshomaru, viszont nagyon
férfias kisugárzása volt. Teste
kidolgozott volt, és arányos. Hegyes
fülei azt jelezték, hogy
démonról van szó, és nem is
akármilyenről. Oldalán kardot hordott, amiből
gonosz aura szűrődött ki. Jobb szeme alatt egy
vágás húzódott. A
szörnyek utat nyitottak neki, és a démon
a párhoz sétált. Megállt,
végig nézett a higadt youkain, és a
szintén nyugodt mikon. Felvonta egyik
szemöldökét, majd
könnyedén meghajolt a pár
felé.
- Mylady, mylord.- köszöntötte őket.- Mi
még nem találkoztunk,viszont én
már sokszor hallottam rólatok.- mondta hideg,
mély hangján.- A nevem...
- Sakio.- vágott közbe a miko.- Ha nem
tévedek.
- Nocsak.- mosolyodott el halványan.- Mégiscsak
olyan okos vagy mint amilyennek mondták Lady Kagome.
- Nagyon köszönöm a bókot, de nem
kedvelem őket.- mondta hűvösen.- Inkább azt mond
meg, mik ezek a lények?
- Iszonyatos szaguk van, így gondolom
tenyésztetted őket, és nem eredeti
alvilági szörnyek.- mondta enyhe undorral a
hangjában Sesshomaru.
- Így van mylord. Ezeket tenyésztettem. Mondjuk
úgy, hogy ez egyfajta változás.-
mondta halvány mosollyal.- Annak a
példája, hogy hogyan lesz a szépből
csúf. Ezek voltak az alvilág legszebb
lényei. Sötét angyaloknak
hívták őket. Felértek az angyalok
szépségéhez, viszont
démonok voltak.- majd mosolya gonosszá
változott.- A sötét erők
kínzásnak vetették alá
őket, így jöttek létre a queterek.- majd
szemei gonoszan villantak fel.
- Ezt te csináltad?- kérdezte hidegen Sesshomaru.
- Igen én.- majd Sakio lenyugodott kicsit.- És ti
azért jöttetek, hogy segítsetek
Amarának és Torainak?- majd Kagomére
nézett.- Nem hittem volna, hogy azok után amit
veled tett, képes leszel szövetséget
kötni vele.
- Nem is vele, hanem az anyjával.- mondta
látszólag hidegen.- És nem felejtettem
el amit tett.
- Hagyuk ezt.- zárta le a témát
Sesshomaru, mert érezte, hogy a miko megremeg.- Utunkra
engedsz, vagy csatázunk?- nyúlt a
kardjáért.
- Nem csatázom veletek. Most nem.- mondta komolyan.- Majd
akkor mikor eljön a háború ideje.- majd
intett a queter hordának, és a
tábornoknak, mire azok elindultak.- Kagome úrnő,
itt az ideje, hogy elmond, hogy mit tett veled Torai. Sesshomaru
nagyúr nem fog neki örülni sőt
dühöngeni fog, de joga van hozzá hogy
tudja.- mondta, majd meghajolt és a sereg után
ment.
- Kagome.- fordult a miko felé a youkai.- Elmondod?
- Majd később Sesshomaru.- fordította el a
tekintetét.- Hol vannak már a többiek?-
kérdezte tűnődve.
Sesshomaru gyanakodva nézte a mikot, aki
láthatólag nem akart beszélni
arról ami történt vele. Sejtette, hogy
olyan dologról van szó, ami az egész
életüket meg fogja változtatni. Hirtelen
meghallotta öccse hangját. Abba az
irányba fordult, és már meg is
látta a csapat hiányzó tagjait. Sawada
nyögdécselve jött a csapat
végén.
- Hol voltatok idáig?- kérdezte Sesshomaru.
- Jó kérdés.- kezdte Inuyasha.- Egy
ideig Kagome mögött jöttünk, de
utána elkezdtünk körbe- körbe
forogni.
- Igen ez Amara műve volt.- sóhajtott Kagome.- Volt egy kis
megbeszélni valónk.- mondta egyszerűen, majd mire
mindenki értetlen szemekkel nézett rá
elindult.- Menjünk. Sietnünk kell,
akármikor megtámadhatnak.
Mindenki egyet értett így hát
elindultak. Igazából egyikük sem
sejtette, hogy az Alvilág ennyire szép lehet.
Kagome a pusztáról ahol voltak, egy
gyönyörű erdőbe vezette a kis csapatot. A fű
zöld volt, és bársonyosan puha.
Mindenféle fák voltak. Fenyők, tölgyek,
és egy kis forrás, ami
kristálytisztán csobogott. Mindenhol
gombák, és vadvirágok voltak. A kis
csapat tagjai nem győztek csodálkozni. Kagomét
viszont nem nagyon foglalkoztatta a táj
szépsége; látta már
elégszer. Gondolataiba mélyedve ment a csapat
élén. Régen nem érzett
üresség lett úrrá a
lelkén. Régen nem gondolt már erre, de
a szívén keletkezett seb soha nem
gyógyult be igazán. Az a fájdalom amit
akkor élt át, örök nyomott
hagyott. Az összes seb együtt véve, amit
eddig okoztak a testén, nem volt olyan nagy
fájdalom, mint ez az egy ami nem is igazán a
testét érte. Úgy meg akarta akkor
mondani Sesshomarunak, hogy együtt éljék
át, de csak arra gondolt, hogy
elmeneküljön. És most miért
jött vissza? Hogy bosszút álljon? Vagy
hogy megtalálja azt a részét amit itt
hagyott? Nem sokkal később egy köves
útra értek, ami egy hegyi
ösvényen vezetett fel. Mikor felértek,
az út már lefelé vezetett. Kagome
megállt, és felsóhajtott.
Órák óta először
elmosolyodott a látványra. Régen
imádott itt lenni. Az alvilág hatalmas
kasélya állt előttük. Hatalmas hegyek
vették körbe. Két nagyobb hegy
között egy vízesés
zúgott alá, egy tóba, majd az
több kisebb részre vált szét,
és folyt lefelé a tóból a
szikla falon. Lent a szakadékba erdő
húzódott, ahogy a hegyek tetején
és oldalán. A kastély pont a hegyek
között állt, egy kisebb hegyen. A palota
több részből állt. Egy nagyobb
és egy kisebb részből. A két szakasz
között egy patakocska folyt végig egy
híd alatt lefelé. A köves út
a hídhoz vezetett. Valamint a nagyobbik rész
oldaláról egy kisebb forrás folyt
alá. Sokkal másabb volt ez a vár mint
a többi. Nem voltak falai, csak oszlopok
szegélyezték, és ahogy a hegy amin
állt magasadott, úgy magasodott a falain a
kastély is.
- Ez a híres kastély?- lépett a miko
mellé Kikyou.- Gyönyörű szép.-
mondta amint meglátta, hogy a nap felkel, a két
hegy vonulata között, és a
kastélyra vetül.
- Igen az.- mosolygott.- Menjünk.- majd elindult
lefelé az ösvényen miközben
megfogta Sora kantárját.
Mikor átértek a hídon, már
Amara és Torai várt rájuk. Mind a
ketten átöltöztek már egy
kényelmesebb ruhába. Amarán egy
sötétkék, bársony ruha volt,
minden díszétés
nélkül. Ujjai bőek voltak. Toraion egy
fehér nadrág volt, egy fekete felsővel ami
nyitott volt, így látni engedte a
mellkasát. Gonoszan a mikora mosolygott, majd
anyjával együtt meghajolt.
- Valasse tulta tye me Imladris! (isten hozott titeket Imladrisban)-
köszöntötte őket hidegen Amara.
- Hannon le. (köszönöm)-
bólintott Kagome.- Ná um limbe nin melwa
símen yéva. (de nincs túl sok kedvem
itt lenni)- mondta fagyosan.
- Menjünk.- zárta le a témát
Amara.
Mindannyian követték át a
hídon. Közben Sorát az egyik
démon elvezette. Majd újra egy felfelé
vezető ösvényr értek. A
hegyoldalakból, vízesések zubogtak
alá, hidakkal volt övezve. Mindenhol fák
és virágok voltak. A házak
szépen megmunkáltak, és a
kastély leírhatatlan volt. Átmentek
egy átjárón, amit a két
hegyoldal közzé építettek.
Teteje kisebb kupolákból állt, amit
oszlopokkal támasztottak alá. Sehol egy
ajtó, vagy fal. Mikor átértek, egy egy
kupola alakzatú szobába érkeztek, ami
hatalmas volt. Székek voltak, és
szófák, a világos
színekben. Amara megkért
néhány szolgát, hogy mutassa meg a
vendégeknek a szobáit, míg
Kagomét és Sesshomarut ő maga vitte el. A miko
és a youkai itt mindig egy szobában aludt
így most is. Egy újabb hídon kellett
átmenniük, majd felmentek a hegyoldalba
épített lépcsőn, ami mellett
közvetlenül egy vízesés folyt
alá. Mikor felértek lementek egy
újjabb lépcsősoron, ami rövidebb volt
mint az előző, és megérkeztek a szoba
erkélyére. Az erkély
korlátja vasból volt
készítve, és
különlegesen volt alakítva a
rácsozata. A szoba szintén oszlopokkal volt
körülvéve kívülről.
Ahogy beljebb mentek, egy hatalmas ágy volt
középen, és balra tőle egy
szófa, gyönyörű kék
bársony takaróval leterítve. Az
ágy Kagome ízlésének
megfelelően bordó, és fehér volt. A
szófa mögött egy fehér
függöny volt felakasztva, amit ha elhúznak
egy lépcsőt lehetett látni, ami egy keskeny
hegyvonulaton vitt fel. Egy vasrács volt a kis
híd két oldalán, és egy
sokkal rövidebb lépcső után egy kupola
alakú helyiségbe lehet jutni, és az
alatta lévő hegy oldalában egy cseresznyefa
virágzott. A kilátás
gyönyörű volt; hegyek mindenhol. A
szobából, pedig az egész
területet lehetett látni. A hegyekből
alázúgó
vízeséseket, a gyönyörű
virágokat, és a mindenféle
színben pompázó fákat.
- Remélem megfelel.- mondta Amara hűvösen.- A
szekrényben találtok ruhákat.- intett
a szófa mellett álló barnás
szekrényre.
- Igen. Köszönjük.- mondta Sesshomaru,
és intett a nőnek, hogy szeretne egyedül maradni a
mikoval.- Kagome.- fordult a lány felé
miután magukra maradtak.- Mi történt,
amikor egyedül jöttél le ide?-
kérdezte komolyan, miközben leült az
ágyra.
- Sesshomaru ezt nem most kellene megbeszélnünk,
úgy gonodolom.- mondta a miko de közben nem
nézett a démonra. Majd indulni
készült.
- Elég!- fogta meg a karját
dühösen a youkai.- Most beszéljük
meg és elmondod de sűrgősen.
- Eressz el!- szűrte a fogai közt dühösen.-
Engedj el!
- Addig nem amíg nem mondod el, hogy mi
történt. Miért félsz ennyire
Toraitól?- kiabált.
- Nem akarom, hogy meggyűlölj értsd meg
végre.- mondta szintén kiabálva.-
És azt sem szeretném, hogy
hülyeséget csinálj.
- Kagome miért gyűlölnélek meg? Mond
már el végre, hogy mit
történt!- ordított, majd
közelebb húzta magához a mikot,
és lágyabb hangon folytatta.- Miért
nem engeded hogy segítsek? Nem bírod
egyedül látom.
- Sesshomaru, kérlek ne akard, hogy most tegyem meg.-
suttogta már majdnem sírva.- Várj egy
kicsit, amíg elég erőm lesz hozzá.-
kérte.
- Rendben.- mondta látva kedvese mérhetetlen
fájdalmát.- Nincs baj. Nics olyan dolog ami miatt
meggyűlölnélek téged. Érted?
Nem tudlak gyűlölni.- szorította magához.
- Köszönöm.- mondta, majd
kilépett a youkai öleléséből,
és kiment.
Sesshomaru egy ideig nézte a távolodó
lányt, majd a szekrényhez lépett.
Kivett belőle egy fehér felsőt és egy fekete
nadrágot, majd öltözni kezdett. " Mit
rejtegetsz előlem Kagome? Mi az ami így fáj
neked? És miért nem akarod elmondadni. Engem is
érint tudom, de akkor nem értem miért
nem hagyod, hogy segítsek, hogy vigyázzak
rád úgy, mint régen? Érzem,
hogy olyan nagy fájdalmat hordozol, ami feszít,
szinte szétszaggat. Érzem, a
fájdalmad, de nem tudom, hogy mi az okozója.
Miért nem bízol bennem, angyal?" De gondolat
menetét megszakították,
méghozzá az akit egyáltalán
nem akart látni. Torai lépett be, pont mikor a
youkai készen lett az
öltözködéssel.
- Mit akarsz?- kérdezt Sesshomaru hidegen.
- Miért vagy ilyen ellenséges?-
kérdezte gúnyolódva.
- Szerinted miért?- kérdezte, miközben
egyre idegesebb lett.- Mit csináltál
Kagoméval, mikor én nem voltam vele?-
kérdezte visszafolytott indulattal.
- Én semmit.- mondta ártatlan képpel.
- Ez nem igaz te is tudod.- mondta dühösen.- Kagome
fél tőled. Te vagy az egyetlen személy akitől,
Kagome fél. Mit tettél vele?
- Legyen hát megmondom.- vigyorodott el.-
Megkínoztam egy kicsit.- mondta ki élvezettel.
- Te rohadék!- esett volna neki Sesshomaru.
- Na na.- állította meg.- Addig ne
tegyél semmit amíg nem tudod, hogyan
és mit csináltam vele.- vigyorgott.
- Kínoztad! Ez számomra annyit jelent, hogy
fájdalmat okoztál neki.- kiabált.
- Mit gondolsz mi a fájdalmasabb a testi... vagy a lelki
kínzás?- kérdezte sejtelmesen.- Mi
fáj jobban egy nőnek, ha testét sebzik meg, vagy
a szívét és a lelkét?-
suttogta.- Akkor te nem voltál ott. A szeme olyan
fájdalommal volt tele, amit se ember, se démon
nem képes elviselni. Nagyon nagy fájdalmai
voltak. Egyszerre volt dühös és
kétségbesett. Félt. Félt de
nem attól, hogy megölöm. A
saját életénél, valami
sokkal de sokkal fontosabbat és
drágábbat védett. És tudod
mit mondok? Meg tudta volna magát védeni.
Harcolni tudott volna, ha az a lény amit hoztam nem
szívta volna el az összes erejét.
Csupán annyi maradt belőle, hogy képes volt
életben maradni, azok után is amiket vele tettek.
Tudod hiába vesztette el azt amiért harcolt, de
volt valaki akiért ugyan úgy küzdenie
kellett. Érted Sesshomaru.- majd keserűen felnevetett.-
Kagome mindig téged szeretett. Hiába nem mondtad
ki nyíltan az érzéseidet,
hiába voltál sokszor arrogáns
és bunkó, ő akkor is szeretett. Kitartott
melletted. És mindig is ki fog. Én akartam őt, de
kertelés nélkül a szemembe mondta, hogy
nem hagyna el senkiért. Azért
csináltam.- mondta.- De ő nem tört meg
úgy ahogy gondoltam. És most újra itt
van veled.
- Még mindig nem tudom, hogy mit tettél, ami
ilyen fájdalmat okozott neki.- mondta
türelmetlenül.
- Te tényleg nem tudtál arról, hogy mi
történt? Hogy miért voltak olyan nagy
fájdalmai?- nézett a youkaira döbbenten,
de mikor az csak nézett rá már tudta.-
Nos akkor megmondom neked.- vigyorodott el.- Kagome...- de nem fejezte
be, oldalra kapta a fejét; az erkélyen ott
állt Kagome.
- Mi van velem?- kérdezte hűvösen miközben
beljebb ment.- És mit keresel itt?
- Én csak beszélgettem egy kicsit Sesshomaruval,
de már megyek is.- indult kifelé.- Majd
találkozunk.
- Mit akart?- ment a youkaihoz a miko.
- Csak elárult egy- két részletet.-
mondta gúnyosan a démon.- Arról ami
történt. De mi lenne ha te fejeznéd be?-
kérdezte gúnyosan.
- Sesshomaru ezt már megbeszéltük.-
lépett a szekrényhez.
- Nem, nem beszéltük meg.- rántotta
vissza, és szemei szikráztak a dühtől.-
Követelem, hogy azonnal mond el mi
történt.- kiabált.
- Ezt akarod?- tépte ki magát a szoros karok
közzül.- Legyen hát elmondom.-
ordította.- Torai a magáévá
akart tenni! Nem engedtem. Akkor lerángatott, valami
sötét pincébe, és ott
várt ránk egy lény. Gusztustalan volt.
Tudod, hogy ki volt az?- kérdezte
dühösen.- Az a Gyou. Bizony nem is sejted milyen
hatalma van. Elvette az erőmet, én ebből az
egészből csak ennyit vettem észre, hogy
már állni sem tudok. Akkor az a dög
olyan dolgokat csinált, amiket inkább nem
részeletezek. Féltem. Nagyon féltem.-
majd könnyezni kezdett.- Nem tudtam védekezni.
És nem tudtam megmenteni.- kiabált
sírva.
- Mi történt?-
kérdezte félve a youkai.- Mit nem
tudtál megmenteni?
- A kisbabámat!!- kiáltott fel.- Elvesztettem a
gyerekemet!!!- ordította, mire
fájdalmában térdre esett.
Folytatása következik...
| |