|
Egyek vagyunk
Mesi 2007.06.29. 09:36
Sesshomaru belépett Kagome szobájába,
aki épp akkor lépett ki az
öltözőből, egy fehér ruhában.
Haja össze volt fogva, és érdeklődve
nézte a mosolygó youkait.
- Hogy jöttél be?- kérdezte a miko.
- Szereinted hogy?- incselkedett a démon.- A
lábamon.
- Na állj.- majd hitetlenkedve nézett
Sesshomarura.- Átugrottál az erkélyen?
- Valahogy úgy.- sétált még
mindig mosolyogva a miko háta mögé, majd
egyik kezével átölelte, és
szorosan magához húzta.- De tettem egy kis
kitérőt.- majd elővette háta
mögül a kezét, és a benne
tartott bársonyos rózsával
végig simított a miko arcán.
- Ahh...- sóhajtott Kagome.- Édes vagy.- vette el
a virágot.- A kedvencem. Hannon le.
(köszönöm)- szívta be
mélyen a rózsa
bódító illatát.
- Tudom.- ölelte át immár mind a
két kezével.- Mindig a vörös
rózsa volt a kedvenced.- majd egy csókot adott a
miko arcára.
- Aha.- nevetett fel, megfordult és megcsókolta
Sesshomarut, miközben átölelte a
nyakát, de a rózsa még mindig a
kezében volt.- Mond csak nem akarsz
felöltözni?- simított végig a
youkai mellkasán, mikor véget ért a
csók.
- Nem. Úgy gondoltam, hogy...- majdölbe kapta a
mikot, aki felnevetett.
- Sesshomaru ne csináld már.- nevetett, de a
démon nem az ágy felé vitte, hanem
kifelé.
Végig ölben vitte le a lányt,
egészen a lépcső aljáig, de ott
végre sziveskedett letenni őt. Ekkor jelentek meg a
többiek, akik kicsit megdöbbenve
nézték a
csókolózó párt.
- Khm.- köhögött Inuyasha.-
Örülök, hogy ilyen boldogok vagytok, de
azért ne vigyétek túlzásba.
És Sesshomaru...- nézett végig
bátyján.- Miért nem vagy
felöltözve?- kérdezte.
- Nos úgy gondoltam, hogy elmehetnénk kicsit
edzeni öcsi.- majd kicsit gúnyosan elmosolyodott.-
Kicsit puhány lettél mostanában. Nem
tesz jót neked ez a túl sok enyelgés.
- Miii?- nézett a youkaira hitetlenkedve.- Te mondod? Amikor
te állandóan Kagomével vagy,
ráadásul, biztos, hogy naponta
legalább háromszor teszed a
magadévá.- hergelte bátyját.
- Attól vagyok jó kondiban, te viszont nem.-
gúnyolódott.
- Te megöllek Sesshomaru.- és már ment
volna a bátyjához, de ekkor Kikyou rohant be
úgy, mint aki az ördöggel
találkozott.
- Kagome.- állt meg húga előtt és
úgy nézett rá, mint aki halni
készült.- Sajnálom Kagome az
én hibám. Nem vigyáztam rá
eléggé. Csak én vagyok a
hibás. Nem tudtam őrízni. Sajnálom.-
hajtotta le a fejét a papnő.
- Kikyou, miről beszélsz?- nézett rá
értetlenül a húga.
- Naraku.- nézett fel.- Összegyűjtötte a
teljes ékkövet.- mondta
kétségbeesve.
- De akkor ez az én hibám.- mondta Karen
szomorúan.- Én törtem össze. Te
nem vagy hibás Kikyou.
- Szóval megtette.- majd gúnyosan elmosolyodott.-
Istenem az idóta.
- Mi van ezen annyira jó dolog?- nézett
rá mindenki.
- Ah... Azt hiszem el kell mondanom nektek valamit, amit már
régen meg kellett volna tennem.- mondta majd Mayura
nézett.
- Mi van?- nézett rá Inuyasha majd Karen
mellé sétál, és a
derekára csúsztatta a kezét.
- Nincs Narakunál az ékkő.- mondta nyugodtan.-
Legalábbis nem az igazi.- nézett végig
a döbbent társaságon.
- Te miről beszélsz?- kérdezte a
nővére.
- Igazából nálad sem az igazi volt-
tért ki a miko.- Az igazi Shikon no Tama csak
nálam volt. Ez az után volt, hogy megkaptam az
ékkövet, hogy vigyázzak rá.
Túl sok démon támadott meg
érte. Amikor nem voltatok ott akkor jöttek az
erősebbek minidig.- nézett Sesshomarura és
Inutaishoura.- Ez is egy olyan eset volt. Elvittem a démont
a falutól, viszont már sérült
voltam. Végül fehasználtam minden erőmet
és megöltem. Térdre estem a
fájdalomtól. Akkor jött meg anya.
Letérdelt elém, és aggódva
azt mondta: ez nem mehet így tovább. Azt mondta,
hogy készítsünk egy másik
ékkövet, közösen az ő
és az én erőmből, ami közel sem olyan
hatalmas, mint a Szent ékkő, viszont egy kis
varázslat miatt a démonokat
tökéletesen megtéveszti. Így
is lett.- majd sóhajtott és folytatta.- Amikor
én elmentem a Shikon no Tama itt maradt; az tartotta a
védőfalat amit felhúztam. A démon
írtók elvitték hozzád a
másikat.- nézett nővérére.
- Micsoda?- kiáltott fel.- Szóval nem
bíztál bennem annyira, hogy átadd az
igazit?- kelt ki magából.- Ezt nem hiszem el!
Hogy voltál képes ezt tenni? Te csak azt
birtoklod, amihez igazából nekem lenne jogom, de
Midoriko neked adott mindent. Én mindig csak a
második voltam. A férfiak
körülrajongtak, amikor megjelentél, engem
pedig hagytak. Ezt eddig eltűrtem, de ezt.. Ezt nem bocsátom
meg. Tudod jól, hogy tudtam volna rá
vigyázni!
- Sajnálom, Kikyou.- suttogta csendesen Kagome, amit
mindenki döbbenten nézett, hogy nem
állítja le a nővérét.
- Ala.(nem)- sziszegte.- Ni yelta tye!! (gyűlöllek)-
ordította. Kagome pedig teljesen ledöbbent. Kikyou
kiszaladt és utána mindenki, kivéve
Sesshomarut és Inutaishout.
- Kagome… - kezdte Sesshomaru.- Ezt csak
dühében mondta.
- Nem igaz.- rázta a fejét a miko- Tudtam, hogy
így fog reagálni. Gyűlöl, és
igaza van.- majd ő is kisétált.
- Kikyou nem lehet ennyire önző, hisz Kagome csak azt tette
ami helyes volt abban a pillanatban.- nézett
apjára a youkai- Igaza volt.
- Te csak azért mondod ezt, mert szereted.- mosolygott a
dai- youkai.- De ha minden érzelem
nélkül végig gondolod, akkor is be kell
látnod, hogy helyesen döntött. Menj,
beszélj vele. Vígasztald meg.- kacsintott.-
Én pedig Kikyouval beszélek.
- Megyek.- mosolygott.
Sesshomaru követte Kagome illatát. Majd
végül egy szikla szirten talált
rá, ahogy ott ült a bársonyos fűben,
fehér ruhájában, haja ki bontva,
és térdét átölelve
nézett a messzeségbe. A youkai lassan
mögé sétált, majd
leült, és előrébb
húzódott, úgy hogy a miko a
két lába között
üljön, és épp annyira
közel, hogy magához tudja húzni.
Átölelte a lányt és
hátra húzta, hogy az kénytelen volt
elengedni a térdét, és
hátra dőlt Sesshomaru mellkasának. A
démon nem szólt semmit, csak ölelte a
lányt. Tudta, hogy Kagoménak most nem szavakra,
hanem tettekre van szüksége. Ha a lány
már kellő képpen megnyugodott, akkor ő maga fog
beszélgetést kezdeni. Sesshomarunak volt
elég ideje kiismerni a miko
természetét, és tudta hogy most
mélyen elgondolkodott, de örül, annak hogy
ott van vele. Kagome csak ült, és hagyta hogy a
youkai ölelje, és örömmel dőlt a
démon mellkasára. ’’- Tudtam,
hogy így fog reagálni. De nincs igaza. Ő is
veszélybe került volna, ha az igazi ékkő
lett volna nála. Akármilyen erős is nem tudta
volna sokáig tartani. Engem azért
támadtak sokan, mert a démonok már
mérföldekről megérezték a
Shikon no Tamát, és tudták hogy
nálam van. Amikkel Kikyou harcolt azok csak
véletlenül tudták, meg hogy ott van
abban a faluban. De még csak meg sem
érezték. Viszont aki a kezébe veszi,
összetéveszti az igazival. De ez csak egy kis
varázslat, akik nagy hatalommal rendelkeznek, azok
rögtön észre veszik. Ezen a
téren csalódtam Kikyouban.- gondolta
magában, majd sóhajtva lehunyta a szemeit.-
Köszönöm hogy velem vagy Sesshomaru.- majd
elmosolyodott.”
- Jó hogy itt vagy velem.- suttogta immár
hangosan a youkainak.
- Tudom.- majd állát a lány
fejére hajtotta.
Kagome elnevette magát, majd még
közelebb bújt a démonhoz és
úgy ültek. Már
sötétedett de még akkor is ott voltak
ölelték egymást, de nem
szóltak semmit. Lassan feljöttek az első csillagok.
Két csillag, ami fényesen ragyogott
egymás mellett. Kagome felnézett és
elmosolyodott.
- Látod azt a két csillagot?- kérdzte
a youkait.
- Igen.- nézett ő is fel.- Mi van velük?
- Az a két csillag, ami ragyog az égen. Tudod ők
már nagyon régen egyek.- majd
feltérdelt és szembe fordult Sesshomaruval.-
Szeretlek, ezt suttogják váltig.- majd
lágyan megcsókolta a démont.- Az egyik
Te vagy és Én a másik.- majd
újra megcsókolta; édesen,
lágyan.
- Hmm… ez az a fajta csók, amiből olyan keveset
kapok.- mosolygott és magához húzta a
lányt.- Honnan vetted ezt?
- Hát csak úgy jött.- mondta majd olyan
közel hajolt a démonhoz, hogy csak pár
milliméter választotta el az ajkaikat.- Figyelj
jól rám.- nézett mélyen a
youkai szemébe, és elmosolyodott.- Ketten
vagyunk. Csak te meg én.- majd még
közelebb hajolt.- Szeretlek!
Sesshomaru kicsit kétségbe esett. Tudta, hogy nem
tudja még kimondani a szót.
Végülis miért ne? Ha nem is tudja
kimondani, azért valamit meg tud tenni. És ezzel
is előkészíti a vallomást. Nagy
levegőt vett, majd elmosolyodott, és a miko
gesztenyeszínű szemeibe nézett, és
látta nincs félni valója.
- Én is…- mondta ki, majd várta a
lány reakcióját.
- Sesshomaru…- Kagome csak ennyit tudott kinyögni,
és a youkai már azt hitte, hogy
megbántotta a lányt, de ekkor az elmosolyodott,
szeméből pedig egy könnycsepp csordult ki, mielőtt
lezárta.- Köszönöm.- hajolt oda a
démonhoz.
- Mit?- nézett rá értetlenül
a youkai.- Nem is mondtam ki.
- De azt kimondtad, hogy te is.- nevetett a lány.-
Úgy látom haladunk.
Méghozzá nagyon jól.
- Na igen.- majd közel hajolt a lányhoz.- De nekem
valami más jár a fejemben.- mosolyodott el.
- Neked mindig az jár a fejedben.- mosolygott, majd
felállt.- Menjünk.
- De előbb beszélsz a nővéreddel.-
állt fel ő is, és magához
rántotta a mikot.
- Nem.- tiltakozott a lány.- Nem fogok
könyörögni.
- Nem is kell. Csak magyarázd meg neki. Hidd el, ha egy
kicsit átgondolja, akkor megérti.- mondta
lágyan.
- Jó beszélek vele.- sóhajtott.- De
csak a te kedvedért.- nézett
szerelmére.
- Helyes.- ragyogott fel a youkai arca.- De utána csak az
enyém vagy.- majd átölelte a
derekát miközben vissza indultak.- Ha
már egyszer eljátszottam a
békítő szerepét, akkor már
legyen valami jutalmam is.
- Igaz.- nevetett fel Kagome, és ő is
átölelte a youkai derekát.
Eközben Inutaishou megmagyarázta Kikyounak, hogy
Kagome nem tönkre tette, hanem megmentette az
életét.
- De az még mindig fáj, hogy ő vette
át azt, ami engem illetne.- mondta még mindig
kételyeit Kikyou.
- Ez nem igaz, te is tudod.- magyarázott tovább a
dai- youkai.- Ha Kagome nem született meg volna akkor a tied
lett, volna, de ő megszületett. Az igazi. Akiről a
legendák szólnak. Ezt te is látod. Nem
Midoriko és nem is az apád és nem is
én döntöttünk így. Ez
így lett és kész. El kell fogadnod. Ne
légy rá féltékeny
inkább segíts neki. Nehéz erősnek
maradnia, miközben folyamatosan meg akarják
törni.
- Akkor én vagyok a hibás?- nézett
hitetlenkedve Inutaishoura.
- Nem. Te csupán ugyan azt érezted, mint rajtad
kívűl rengeteg nő;
féltékenységet.- mosolygott
elnézően.- Ez nem baj, de te a nővére vagy. Ne
légy rá féltékeny
segíts neki. Te vagy az idősebb.
- Én vagyok a nagy nővér, aki mindig
megvédi a kicsi hugocskáját.- nevetett.
- Valahogy úgy.- majd Inutaishou felállt,
és kifelé indult.- Itt van. Mond ezt el neki is.
- Rendben.- bólintott.
- Kagome gyere.- szólt a mikonak Inutaishou.
Kagome belépett és csak nézett a
nővérére. Inutaishou magukra hagyta őket. Kikyou
mint már annyiszor, most sem tudott olvasni húga
tekintetében. Kagome büszkén
állt nővérével szemben, aki mint
mindig a miko közelében, sokkal kisebb
személynek érezte magát. De tudta most
ő hibázott, és neki kell bocsánatot
kérnie. Lassan felállt az
ágyról, vett egy mély levegőt,
és miko szemébe nézett.
- Sajnálom, Kagome.- mondta lehajtott fejjel a papnő.- Nem
kellett volna így viselkednem. Végig kelltett
volna gondolnom teljesen tiszta fejjel. Most megtettem, és
rájöttem, hogy megmentetted az életemet.
És ezt köszönöm.
- Nos Kikyou. Igazából én sem
gondoltam végig azt, amit tettem. Akkor az volt a
legészerűbb amit, anya mondott. De sajnálom, hogy
nem szóltam.- lépett nővére
felé.- Én is hibás vagyok. De amit
mondtál, az igaz?
- Hogy gyűlöllek?- kérdezte, majd elmosolyodott.-
Nem. Te vagy a kicsi húgom és nem
gyűlöllek. Szeretlek téged Kagome,
akármilyen butuska is vagy sokszor, és mindig
melletted leszek, mindenben.- majd Kagome elé
lépett, és átölelte.
- Én is szeretlek.- mosolyodott el a miko.
Folytatása következik…
| |