|
Egyek vagyunk
Mesi 2007.08.23. 08:41
Kagome pár óra múlva megjelent az
előcsarnokban, egy fekete fehér kimonoban, a
haját pedig szorosan összefogta a fején.
Sesshomaru is fehér kimonojában
feszített már, és a többiek
is mind lent voltak. Kagome kicsit félt, hogy annyi idő
után újra kell látnia azt a
férfit, aki oly sok fájdalmat okozott neki. De
tudta, hogy nem lesz egyedül, ráadásul
tartozik ennyivel Amarának, Sesshomarunak, és
magának is. Sesshomaru amint észre vette a
megérkező Kagomét, rögtön
mellé sétált, és
átölelte.
- Biztos vagy benne, hogy menni akarsz?- kérdezte suttogva.-
Ha nem akarod, akkor nem kell.
- Megyünk.- mondta határozottan.- Már
nincs vissza út. Köt a szavam.
- De…- kezdte volna a youkai.
- Semmi de!- vágott közbe a miko, majd
közelebb bújva a démonhoz, suttogva
folytatta.- Kérlek, tarts ki mellettem!
- Én kitartok. De nem lesz nehéz egy helyen
lenned Toraijal?- kérdezte aggódva.
- Kicsit.- sóhajtott a lány, majd elmosolyodott.-
De azért is leszel te ott velem.- majd
megcsókolta a démon arcát.
- Igen.- nevetett fel halkan a youkai.- De nem engedem, hogy a
közeledbe menjen.- mondta kicsit mérgesen.
- Sesshomaru, te senkit nem engednél a közelembe,
szíved szerint; csak magad.- kacagott fel a miko fojtott
hangon.
- Lehet.- majd hangja komor lett.- Nem akarom, hogy bajod essen.-
húzta még közelebb.
- Sandalye! (maradj velem)- suttogta.
Sesshomaru nem szólt, csak bólintott. Kagome
sokszor azért beszélt a saját
nyelvén, mert azt hitte, hogy Sesshomaru nem érti
meg, és csak olyankor beszélt a youkai
számára érthetetlen nyelven, mert
azokat a szavakat, érzéseket amiket kimondott,
könnyebb volt így elmondani. Hogy a
másik nem értette, mégis
érezte, mit akar megértetni vele. De a
démon nagy meglepetést tartogatott
számára ezzel kapcsolatban, de nem
állt szándékában felfedni
titkát. Egyelőre. Kagome lassan kobontakozott szerelme
öleléséből, és a
megérkező Amara felé fordult.
- Indulhatunk?- kérdezte a nő hidegen.
- Igen.- mondta a miko is hidegen.- Remélem nem
bánod, ha nem csak miketten megyünk!- mondta
könnyed hangon, de szeme fenyegető volt.
- Természetesen nem.- Amara legalább olyan
jegesen viselkedett, mint Kagome.- minnél többen
vagyunk, annál jobb.- tisztázta a helyzetet, majd
türelmetlen intéssel jelezte, hogy
kövessék.
- Csak nem ideges vagy, Amara?- kérdezte gúnyosan
a miko.- Nekem kellene annak lenni, nem pedig neked.
Egyébként mire ez a nagy sietség?
Még össze sem pakoltunk.
- Nincs rá szükség.- mondta
türelmetlenül.- Majd lent kaptok ruhát.
Nincs vesztegetni való időnk.
- Felőlem.- mondta nemtörődöm hangban a miko.-
Menjünk hát.- majd elindult.
Nem ment le mindenki, csak Kagome, Sesshomaru, Inuyasha, Sawada, Karen,
Kikyou, Mayu, Sango Miroku, Kirara és Sora. Izayoi
és Inutaishou fent maradtak, a gyerekekkel, és
vigyáztak a nyugati- területekre. Amara megnyitotta
a kaput az Alvilág és a fenti világ
között. Egy nagy fekete térkapu jelent
meg, minek végén nem lehetett látni
mást, mint sötétséget. A
jelenlévők zömén borzongás
futott át ennek hatására. Kagome
felszisszent, majd közelebb lépett a kapuhoz,
és intett Sorának, hogy menjen utána.
Sesshomaru elborzadva figyelte, ahogy szerelme belépett a
lóval majd eltűnt a
sötétségben. Ő is indult volna
utána, de apja visszarántotta. Amara
rögtön a miko után indult, és
őt szorosan Inuyasha követte Sesshomaru
kérésére. Őt a többiek
követték, csak Sawada maradt megvárni a
youkait.
Kagome és Sora pár perc gyomorforgató
utazás után földet ért. A
miko morogva nézte az
átjárót, ami az égbe lett
megnyitva. ’’- Csak azt tudnám, hogy
miért nem a szilárd talajon kellett megnyitni.
Sawada amint leszáll rögtön
hányni fog majd a szédítő
repüléstől.- gondolta mérgesen, majd
elnevette magát a gondolatra.- Szegény.- majd
elkomorodott” Megérkezett Amara is. A nő kecsesen
és puhán ért földet. Mintha
erre született volna. A miko hidegen nézett a nő
szemébe, aki egy idő után gúnyosan
elmosolyodott. A két nőtől alig pár
méterre egy fekete fény jelent meg, olyan, amivel
korábban Amara érkezett meg a fenti
világba. Kagome nézte a fényt, majd
amikor megérezte, hogy ki az, félelemmel
nézett abba a pontba. Szíve a torkában
dobogott, mikor a fény kezdett alakot ölteni. A
többiek még sehol nem voltak, Kagome pedig egyre
inkább kétségbe esett.
Gombóccal a torkában nézte az
árnyat. Sora idegesen fújtatni kezdett,
miközben a lábával dobolt. A miko
kapkodva vette a levegőt, és egyre
feszültebbé vált. Idegesen
fürkészte a tájat, hogy a
többiek mikor érkeznek meg. Tudta, hogy Inuyasha
nem sokkal Amara után indult el, azt viszont nem
értette, hogy hol marad ennyi ideig.
''- Inuyasha rögtön Amara után indultm
akkor hol van?- kérdezte magát idegesen- Istenem
nem akarok egyedül lenni. Sesshomaru kérlek.-
fohászkodott.- Ide kellett volna már
érniük. Hacsak... Nem az nem lehet.- majd
dühösen a mosolygó Amarára
nézett.- Te szemét kígyó!-
kiabált magában.- Szóval bontottad az
átjárót, hogy a többiek
másik helyre érkezzenek. Csak engem akarsz?
Legyen hát.- gondolta immár félelem
nélkül."
A fényből egy férfi alakja vált ki.
Derékig érő szénfekete haja volt.
Szemei lilásan fénylettek. Mint a jég.
Vonásai bár szépek és
férfiasak voltak, de sütött belőle a
gyűlölet és a rosszindulat. Izmos testalkata volt,
viszont közel sem annyira mint Sesshomarunak. Olyan kimonot
viselt mint youkai, az övé viszont egy fekete felső
volt, a nadrág pedig a lehető
legsötétebb. Az öv fekete-
fehér volt, a vért amit viselt pedig
szintén a legsötétebb színben
pompázott.
'' - Milyen egyhangú ez a férfi.- jegyezte meg
magában gúnyosasn Kagome.- Csakúgy
süt belőle a gonoszság. Semmit sem
változott.- gondolta undorodva."
A férfi alig észrevehető
bólintással köszönt
Amarának, majd a miko felé fordult.
Lilás szemeiben nem lehetett látni semmit. Hogy
meglepte- e a lány megjelenése azt csak ő maga
tudhatta. Lassan gonosz mosolyra húzta ajkait.
- Lady Kagome.- köszönt mély zengő
hangján, de mosolya továbbra is az ajkain
maradt.- Mylady, hogy lehet az hogy eljötél? Azt
hittem kerek- perec vissza fogod utasítani.
- Aya Torai! (üdvözöllek Torai)- mondta a
miko hidegen.- Nyomós okom van arra, hogy eljöttem.
Semmi köze hozzád.- mondta gúnyosan.-
nem szoktam megfutamodni.- jegyezte meg majd
körbejártatta a tekintetét a
tisztáson ahol álltak.
- Még mindig olyan nagyszerű íjjász
vagy, mint régen?- kérdezte negédesen.
- Igen.- mondta hűvösen.- Szeretnéd
kipróbálni?- kérdezte egy
gúnyos mosoly kíséretében,
miközben felajjazta az íjját.- Csak meg
kell kérned és máris egy
nyílvesszőt repítek a fejedbe.-
feszítette nmeg még jobban, de mosolya nem tűnt
el az arcáról.
- Na de mylady!- játszotta a döbbentet Torai.- Ne
légy ilyen ellenséges.- majd mosolya
még szélesebb lett. - Vagy még mindig
haragszol azért amit az utólsó
találkozánsunkkot tettem?- kérdezte
gúnyosan.- Sannálom lady Kagome, de nem
hagytál más választást.
- Te szemét.- sziszegte dühösen a miko,
majd elengedte a nyílvesszőt.
Torai döbbenten nézte a felé
száguldó nyílvesszőt, de
még döbbentebben az azt körülvevő
hatalamas fekete fényt. kagome gúnyosan
nézte, majd sóhajtva leengedte az
íjját. Ránézett a
földbe gyökerezett lábbal
álló Amarára, sóhajtott,
majd csettintett egyet, mire a nyílvessző
közvetlenül Torai előtt porrá lett,
és a fény is eltűnt mintha nem is lett volna
soha. A férfi hamar észbe kapott, és
egy pillanat alatt a miko mögött termett. Kagome
döbbenten és egyben dühösen
szisszent fel, mikor a youkai szorosan és durván
ölelte át.
- Engedj el de sürgősen!- suttogta a dühtől remegve.
- Meg ne próbálj még egyszer
rám támadni, főleg nem így.- mondta a
démon is dühösen.
- Különben?- kérdezte gúnyosan
a miko.
- Különben...- kezdte, de valaki félbe
szakította.
- Nem fogsz tenni semmit!- hallatszott egy mély,tiszteletet
parancsoló hang.- Engedd el!
- Sesshomaru!- suttogta a lány
megkönnyebülten és felnézett.
- Mi a fene! Lord Sesshomaru.- mondta gúnyosan, majd az
előttük puhán földet érő
youkaira nézett.
- Ereszd el!- mondta villámló szemekkel a
démon.
- Legyen hát.- mondta, majd egy ugrással az anyja
mellett termett.
- Torai, gyere!- szólalt meg az eddig hallgató
Amara, majd a miko és a youkai felé fordult.-
Majd gyertek utánunk ha megérkeztek a
többiek.- majd egy fekete fény
kíséretében eltűnt.
- Várlak mylady!- mondta gonosz mosollyal Torai, meghajolt,
majd ő is az anyja után ment.
- Sesshomaru...- ölelte át szorosan a youkait
Kagome.
- Minden rendben!- suttogta, miközben a remegő
lányt tartotta.- Mostmár minden rendben! Veled
vagyok. Mostmár itt vagyok. Nem hagylak el! Ne
félj!- suttogta és még
közelebb húzta magához a mikot.
- Ha még egy kicsit késel, akkor nem
bírom tovább.- suttogta rekedten, majd
felzokogott.- Sesshomaru...
- Csssss. Nyugodj meg, angyal!- suttogta megnyugtatóan.-
Édesem, menjünk haza. Nem bírom
elviselni a szenvedésedet.- mondta rekedten.
- Nem.- törölte le egy erőteljes mozdulatttal a
könnyeit.- Nem hátrálok meg!- jelentette
ki határozottan.- Tudod miért jöttem
ide? Tudod hogy egyáltalán miért
jöttem ide?- kérdezte keserűen.- A
bosszú miatt. Bosszút állok
mindazért amit velem tett.- suttogta szemében
izzó gyűlölettel.- Mire végzek vele azt
is megbánja, hogy valaha találkoztunk.- suttogta
vészjósló hangon.
- Kagome!- emelte meg a hangját a démon.- Ez nem
te vagy. Hagyd abba!.- majd a youkai döbbenten figyelte
kedvese szemeit.
- Sesshomaru elfelejted, hogy nem csak tisztalelkű miko vagyok.- emelte
a démonra arany színű szemeit.- Démon
is vagyok, és úgy látszik itt ez a
részem kerül előtárbe.
- Kagome...- mondta lágyabb hangon és
hátrébb tolta magától.-
Kérlek, angyal ne csináld ezt! Démon
vagy de nem olyan, mint Amara vagy Torai. Olyannak akarlak
látni mint amikor az apád még
élt.- szemei komolyan csillogtak.- Tüzes,
szenvedélyes. Aki tudott dühből harcolni,
és nem fogta vissza, de soha nem láttam azt az
izzó gyűlöletet a szemedben, mint amit az előbb.
Kagome kérlek változz azzá aki
voltál. Hát nem érted?-
rázta meg kétségbe esetten.- Ezt
akarják. Azt hogy ilyen légy, és hogy
átvedd az Alvilág
irányítását Amara helyett,
és Torai mellett.- majd elengedte a lányt,
és hátat fordított neki.-
Én... én ezt nem akarom!- mondta akadozva.-
Én azt akarom, hogy velem maradj, és hogy az
légy mint akinek születtél!- majd
indulni készült.
- Sesshomaru...- kapott a youkai karja után.- Ialelye!
(maradj) Kérlek!
- Ugyan minek?- nevetett fel keserűen a démon.- Hisz nincs
rám szükséged, mert mostantól
más fogja irányítani az
életed. Ezentúl nem leszel ura a saját
érzelmeidnek sem.- mondta halkan, s hangjába
szomorúság vegyült, majd
tovább indult.
- Ha még egy lépést teszel nem
állok jót magamért.-
kiáltott utána dühösen a
lány.
- Mit teszel?- termett ismét előtte és
döbbenten nézett a miko ismét
barnán ragyogó szemeibe.
- Nos, nagyon sok módszerem van a meggyőzésre.-
mondta huncut már- már kislányos
mosollyal az ajkán.
- Lássuk hát mik ezek mylady?-
kérdezte csintalan mosollyal a démon.
Kagome kicsit megemelkedve könnyedén
megcsókolta Sesshomarut. A youkai érezte
csókjában a szerelem ízét,
ami azonnal feltüzelte, megpezsdítette a
vérét.
- Nos úgy hiszem ez elég meggyőző-
ölelte át mosolyogva a miko derekát.
- Szereintem is.- mosolygott miközben
átölelte a youkai nyakát.-
Sajnálom.- komorodott el.- Nem tudom, hogy mi
történt velem.
- De én igen.- mondta Sesshomaru.- Csak emlékezz
arra; ki vagy. Hogy kinek kell lenned.- suttogta, majd még
egyszer meg akarta csókolni Kagomét.
- Te jó ég!- hallatszott egy
nyöszörgő hang.- Miért volt ilyen
hosszú az út?- mászott
térden a pár felé Sawada,
és olyan zöld volt az
ábrázata, mint aki hányni
készül.
- Sawada jól vagy?- szaladt oda a gyötrődő
démonhoz, Kagome miközben Sesshomaru hangosan
felnevetett.
- Mit röhögsz?- háborodott fel Sawada.-
Azt hiszed vicces?
- Mégis milyen démon vagy te?- nevetett
még mindig a youkai.- Egy kis utazás
megárt neked.
- Kis utazás?- állt fel hirtelen.- Neked az kis
uatzás, hogy már legalább
fél órája forgok körebe-
körbe egy helyen? Ez egyszerűen gyomorforgató volt.
Ráadásul arra jöttek valami
alvilági lények is, és mind nekem
jött, vagy meg akart enni. Persze megöltem őket.
Velem nem lehet versenyezni.- mondta öntelten, majd
még zöldebb lett és a szája
elé kapta a kezét, majd elfordult.
- Nos igen. Íme a nagy harcos.- mosolygott
gúnyosan Sesshomaru.
- Hagyd abba!- állt fel a youaki.- Igenis az vagyok. Sőt
még költő is vagyok, és biztos
többre megyek a verseimmel, mint te a páratlan
külsőddel.
- Aha. Szóval udvarolni akarsz?- nézett
rá szórakozva.- És hogy
kezdenéd?
- Hát így.- majd letérdelt Kagome
elé, mire az idősebb youkai morogni kezdett.- Úgy
szeretlek, mint légy a
lótrágyát.- mondta mosolyogva.
- Te jó isten Sawada.- húzta el a
száját a miko.
Sesshomaruból kitört a nevetés, mire
Sawada döbbenten nézett a mosolygó
mikora. A fiatalabb démon felállt, majd neki
esett unokabátyjának, aki minden
támadás elől szépen kitért.
Sesshomaru láthatóan remekül
szórakozott a küszködő Sawadán,
majd gondolt egyet, s hirtelen a döbbent démon
előtt termett, és képen
törölte. Sawada abban a pillanatban
eszméletét vesztette. Kagome
fejcsóválva nézte a győzedelmesen
vigyorgó Sesshomarut. Mint egy kis kamasz. Lassan
közelebb ment a démonhoz, aki ráemelte
tekintetét.
- Tudod Sesshomaru, nagyon brutális tudsz lenni.-
sóhajtott a miko.
- Én brutális?- nézett
ártatlan képpel a youkai.- Édesem, te
nagyon félre ismersz engem.- vigyorgott.
- Méghogy félre.- nyögött fel
Sawada.- Eddig is sejtettem, hogy nem vagy normális, de
mostmár tudom is. Te tényleg meg akarsz engem
ölni.- kapott a fejéhez ijedten.- Ezt nem hiszem
el. A rokonod vagyok, legalább erre legyél
tisztelettel. Figyelj az egy dolog, hogy tetszik nekem Kagome,
és neked mint rokonomnak szépen meg kell osztanod
velem.- vigyorgott.
- Te...- morgott az idősebb.- Van képed így a
pofámba vágni, hogy le akarod fektetni
Kagomét?- kiabált, és nem hallgatott a
miko nyugtató szavára sem.- Most
megöllek.- azzal elkezdte kergetni Sawadát, aki
kiabálva menekült előle.
- Sesshomaru nyugodj meg, hallod?-
próbáltkozott.- Sesshomaru tudod, hogy szeretlek
téged. De én valahogy a nőket jobban szeretem.
Főleg Kagomét. De ne aggódj majd
szólunk annak a... Jakotsunak. Ő nagyon kedvel
téged. Élhettek mint egy igazi szerelmes
pár.- majd nagyot röhögött a
saját hülyeségén, de ez lett
a veszte, ugyanis Sesshomaru beérte, és olyat
húzott be neki, hogy Sawada biztos volt benne, hogy az
orrcsontja felcsúsztott egészen az
agyáig.- Ah. Te hülye vagy.- terült el a
vérző testrészét szorngatva.
- Na és ezek után mit mondasz?- állt
diadalmasan a fiatalabb fölé.
- Megyünk virágot szedni?- vigyorgott.
- Idióta.- azzal újra leütötte
unokaöccsét, és
elsétált a miko oldalán.
Néhány pillanat múlva hangos
dübörgés rázta a meg az
Alvilágot. Valahol a távolban hatalmas porfelleg
tartott egyenesen a miko és a youkai felé. A
dübörgés egyre
erősödött, majd már
láthatóak voltak. Gusztustalan ocsmány
szörnyetegek voltak. Bőrük színe
különböző volt. A sárga, fekete
és a zöld színek
között húzódtak, de mind
piszkos volt. Némelyiknek pikkelyes volt a bőre.
Szemük vágott volt, zöld vagy
mérges sárga. Arcuk torz, tele sebhelyekkel vagy
ragyákkal. Mindegyiknek volt valami hiba az
arcán. Lapos, éles szaglású
orruk volt. Füleik mint a démonoké.
Ócska, rozsdás láncinget hordtak,
és dohos, undorító rongydarabokat.
Fogaik, melyet szívesen villogtattak,
sárgák voltak, vagy feketék.
Némelyiknek volt haja másnak nem. Kagome
elhúzta a száját, az
undorító dögök
láttán, míg Sesshomaru a miko
elé állt, de ez nem segített. A
lények több ezren voltak.
Körbevették őket. Kagome
próbálta megőrízni a
hidegvérét, ami csak nagyon nehezen
sikerült neki. Látta Sesshomaru arcán,
hogy nem fogja sokáig bírni a
szörnyekből áradó
kibírhatatlan bűzt. Még a mikonak is
nehéz volt elviselni, így hát el tudta
képzelni, hogy a youkainak akinek sokkal kifinomultabbak az
érzék szervei, milyen kín lehet. A
lényekből rohadt hulla szag áradt, és
mintha izzadsággal keveredett volna. A lány
már érezte ezt valahol. A lények nem
tettek semmit, csak morogtak, és röfögő
hangot hallattak. Hirtelen a szörnyek utat nyitottak. Egy
sokkal másabb lény lépett ki. Vagyis
mászott. Kerek feje volt, amin pár
szál haj volt. Különben kopasz volt, feje
tele sebhelyekkel. Szemei tág és
sápadtak, valaha kék színű lehetett.
Keze és lába vékony volt,
és megnyúlt, mint egy
békának. Ágyékát
csak valami bőrből készült rongydarab fedte. Bőre
megfeketedett. Vékony nyaka volt, és az
egész lény csontsovány. Kicsi,
asszott. És ennek még
undorítóbb szaga volt, int az összes
többinek. Mint egy dögletes mocsár.
Odamászott a pár elé. Sesshomaru
szánakozva nézett le rá,
míg Kagome enyhén undorodva. A lény
megállt, és felnézett először
a morgó youkaira, minek következtében
hátrált egy kicsit. Majd
ránézett a démon
mögött álló mikora. Szemei ha
lehet még jobban kitágultak, és
szája elnyílt. Miután
magához tért az első döbbenetből,
kéjesen elvigyorodott, ezzel megmutatva hegyes, fekete
fogait. Sesshomaru még inkább a lány
elé állt, mire a kis asszott lény
hátrébb ugrott, és a youkaira kezdett
el torokhangon fújtatni.
- Kik vagytok?- kérdezte gurgulázó
torokhangon.
- Ahhoz neked semmi közöd.- válaszolt
lenézően Sesshomaru.
- Vigyázz mit mondasz.- hörögte.- Tudom ki
vagy. Sesshomaru nagyúr. A démonok ura. Te
pedig.- nézett Kagomére.- Kagome úrnő.
A mikok úrnője.
- Te tudod, hogy mi kik vagyunk, de mi még mindig nem
tudjuk, hogy te ki vagy.- szólalt meg Kagome.
- Én a sötét úr; Sakio
tábornoka vagyok. A nevem: Gyou.- gurgulászta a
lánynak.
- Te tábornok?- nevetett fel gúnyosan Sesshomaru.
- Igen.- vágta rá hörögve
Gyou.- És mindjárt megismered a hatalmam!- majd
támadásba lendült volna.
- Gyou!- halatszott tiszteletet parancsoló hang.-
Bízd rám a mylordot!- lépett elő egy
árny a tömegből.
Folytatása következik...
| |