Valahol Japánban egy lány ébredt fel hirelen. Idegesen felült és körbenézett mint aki nem tudja hol van. Szép arca verejtékben úszott. Mellette még mindenki aludt hiszen még hajnal sem volt.

- Mi volt ez? Az a lány... Az a lány egyszerűen káprázatos volt és hihetetlenül erős. És meghalt.- gondolta döbbenten- Meghalt amikor neki élni kellett volna. És az az üvöltés tele volt fájdalommal és bánattal. De a fiú olyan ismerős volt nekem, mintha már láttam volna. És hihetetlenül jóképű volt.- egy kicsit elpirult, majd gondolatmenetét egy álmos hang szakította félbe.
- Kagome mit csinálsz te ilyen korán? Még nem kelt fel a nap. Később szoktál kelni. Valami baj van? Rosszul vagy?- kérdezte egyre jobban aggódva és szinte már rámászott a lányra.
- Nincs semmi bajom,Inuyasha. - nyögte Kagome és megpróbálta lelökni magáról a fiút- Csak álmodtam valamit amit nem értek
- Ja, csak ennyi? Emiatt ne törd a fejed. Holnap úgyis Kaede falujába megyünk és majd megkérdezed tőle az álmod jelentését.- mondta nem törődöm stílusban, de közben majd szétvetette a kíváncsiság.
- Igazad van.- mondta a lány, előkotort a táskájából egy törölközőt és indult volna.
- Hová mégy Kagome?- kérdezte morcosan a hanyou
- Inuyasha! Ha nem látnád tiszta víz vagyok és szeretnék megmosdani ha megengeded!- válaszolt mérgesen a kérdezett
- Jól van nyugi! Nem kell mindjárt leharapni a fejem.- mondta kicsit félve Inuyasha
- Inuyasha csak nem félsz tőlem?- kérdezte nevetve a miko- Nincs okod rá tudod jól! - mondta lágy hangon és elment

Inuyashának hirtelen egy arc villant be, majd megjelent az egész alak, aki mosolyogva szintén ezt mondta neki, miután talpra segítette.

- Ez nem lehet.- gondolkozott a hanyou- Annyi időnek kellett volna eltelnie már, de az idő nem mozdul amióta ő elment. Sok minden más lett mint amilyen akkor volt. Senki nem tudja, hogy mért de érzik az idő nem múlik, mert az egynesúly felborult az ő távozásával. Itt van például ez a féreg Naraku. Ha ő itt lenne biztos, hogy nem menekülne el mindig, az ő nyílvesszője mindenkit eltalál és az ereje meg is semmisíti. Mért kellett elmenned?- hirtelen a szél női kacagást sodort a hanyouhoz, mire az elmosolyodott- Álomkép, egy káprázat. Bár tudom, hogy te csinálod nem dőlök be neked mint régen.- nevetett mostmár, majd  újra elkomorodott.- Azon a napon sok mindent elvesztettem. A szüleimet, a családomat, a barátaimat, téged. És a bátyjámat is. Azóta is haragba vagyunk. Nagyon hiányzol. Bárcsak itt lennél.- majd szomorúan visszament aludni.

 Álmában egy lánnyal sétált aki mindig mosolygott majd megjelent bátyja is aki csatlakozott hozzájuk, szintén mosolyogva. A lány nevetett és Inuyasha boldog volt tőle.
Eközben egy kicsit távolabb Kagome gondolkozik miközben lemossa arcát.Közben azon gondolkodott amit látott. Különös érzése volt. Egyszer csak egy sikítást hallott és már meg is látta kitől származott. Rin futott felé és őt egy farkas démon üldözte. Kagome döbbenten nézte a jelenetet és azt, hogy a kislány beszaladt mögé és a lábába kapaszkodva nyöszörgött. A farkas közben feléjük ment. Kagome is kezdett félni, mivel az íját nem vitte magával.

Úr isten, most mi lesz? - kérdezte magától- Most mit csináljak bárcsak segítene valaki!- fohászkodott.

Hirtelen felemelte a fejét és szeme valamivel sötétebb színt öltött. Gyönyörű volt. Benne elszántság csillogott, semmi félelem. Felemelte a kezét amiből rózsaszín fény süvített elő és alig érte el a démont az már porrá is vált. Rin ezt döbbenten nézte, emlékesztette ez a mozdulat valakire. Mikor Kagome észbe kapott, letérdelt Rinhez.

- Jól vagy Rin?- kérdezte aggódva- Nem esett bajod?
- Nem. De te ezt hogy csináltad?- kérdezte még kicsit döbbenten a kislány.
- Hát igazából még én sem tudom. De a lényeg az hogy megúsztuk.- mondta mostmár mosolyogva. Ekkor hirtelen egy mély, hideg hangot hallottak, mire Kagome összerzzent de egy furcsa érzés is hatalmába kerítette amit nem tudott megmagyarázni. Megjelent Sesshomaru, és rögtön Rinhez sétált. Mikor végigmérte a kislányt, Kagoméhoz fordult.

- Te mit keresel itt, halandó?- kérdezte hidegen, mire Kagome akaratlanul is elmosolyodott.- Most meg mit mosolyogsz? - Sesshomaru egyre dühösebb lett.
- Talán nem szabad? - kérdezte ártatlanul- Attól, hogy te ilyen savanyú vagy én még mosolyoghatok, nem?- Kagome egyre sejtelmesebb hangon beszélt.
- Ide figyelj. Velem senki, érted? Senki nem beszélhet így mert az biztos, hogy meghal!!- kiabálta Sesshomaru. Egy ember mondta neki csak, hogy savanyú, de ő meghalt. És Sesshomaru utálta ha rá emlékesztetik.
- Ne bántsd nagyuram. Megmentette az életemet.- kérte Rin könyörgő szemekkel.
- Tényleg?- kérdezte nem törődöm hangon, mire a kicsi bólintott.- Köszönöm- mondta ki nagy nehezen, majd indult volna.
- Ezt nem sokszor mondod ugye?- kérdezte Kagome mosolyogva. Mire Sesshomaru mérgesen hátra fordult.
- Ezt eddig csak egy embernek mondtam.- mondta idegesen- De neki szívből mondtam.
- Óóó. Kíváncsi vagyok arra a személyre akinek a nagy Sesshomaru ilyet mond.- kezdte viccelődve Kagome, mikor Sesshomaru hirtelen előtte termedt.
- Semmi közöd hozzá halandó!- kiáltotta és neki akart támadni amikor Rin elé állt.- Ne törődj vele kinek mondtam ezt. Ő már meghalt.- mondta mostár nyugodtabban, mikor Kagome hirtelen elkapta róla a tekintetét és a sötét erdőbe meredt egy pontra.
- Ez nem igaz. Hogy kerül ő ide?- kérdezte miközben még mindig kitartóan bámult az erdőbe.
- Mért ki jön szerinted?- kérdezte Sesshomaru úgy mint aki nem érti miről beszél a lány, közben nagyon is tudta. Ő is érezte, de ő a szagát.De kíváncsi volt, hogy a lány tényleg képes arra, hogy ilyen távolságról megérezze valaki jelenlétét.
- Te nem érzed? Ezt nem hiszem el.- mondta a lány, mint aki tudja, hogy csak próbára akarják tenni.- De, hogy válaszoljak, Kikyou jön.- mondta egy sejtelmes mosoly kíséretében.
- Ez nem lehet igaz. Honnan tudta?- gondolkodott magában a youkai. Teljesen ledöbbent, hisz erre csak egy valaki volt képes.

Megjelent Kikyou elmaradhatatlan lélekgyüjői körében. Ránézett Kagomére majd a démonra és teljesen ledöbbent, de gyorsan össze is szedte magát.

- Üdvözöllek Sesshomaru! Mióta állsz össze halandókkal?- kérdezte gúnyosan
- Halgass Kikyou- szólt rá hidegen.
- Kikyo milyen jó téged látni.- mondta szintén gúnyosan Kagome.- Rég láttalak. Nagyon hiányoztál, nővérem!- elmosolyodott
- Mióta vagyok én a te nővéred?- kérdezte idegesen Kikyou
- Ugyan nyugi, csak vicceltem.- nevetett- Ha nővérem lennél akkor nem harcolhatnék ellened. Márpedig az nem lenne túl jó, igaz?
- Bolond!!- kiáltott rá- Ne merj mégegyszer így szólítani. Te nem vagy a hugom!- üvöltött.
- Mi van itt?- jelent meg Inuyasha mérgesen, majd amikor meglátta kik vannak ott földbe gyökerezett.
- Semmi, mi lenne?- kérdezte Kagome ártatlanul.- Csak annyi, hogy Rinék egy ideig velünk fognak utazni.- jelentette ki Kagome
- Nem. Nem és nem.- Inuyasha egyre mérgesebb lett.- Kikyou jöhet, de a bátyám Nem!
- Inuyasha, mi az hogy Kikyou jöhet? - Kagome is kezdett ideges lenni.- Nem jöhet.
- De igen. Mostmár elég a ebből.- Inuyasha
- Azt csak hiszed.- majd nyugodtan odasétált Sesshomaruhoz.- Sesshomaru! Ölj meg!
- Miiiii? - döbbent le mindenki. Majd Sesshomaru meglátta a huncut csillogást Kagome szemében, így bele ment a játékba.
- Felőlem. Utólsó kívánság? - kérdezte egy ördögi mosoly kíséretében- Nincs? Hát akkor...
Folytatása következik