Kagome pár óra múlva megjelent az előcsarnokban, egy fekete fehér kimonoban, a haját pedig szorosan összefogta a fején. Sesshomaru is fehér kimonojában feszített már, és a többiek is mind lent voltak. Kagome kicsit félt, hogy annyi idő után újra kell látnia azt a férfit, aki oly sok fájdalmat okozott neki. De tudta, hogy nem lesz egyedül, ráadásul tartozik ennyivel Amarának, Sesshomarunak, és magának is. Sesshomaru amint észre vette a megérkező Kagomét, rögtön mellé sétált, és átölelte.

- Biztos vagy benne, hogy menni akarsz?- kérdezte suttogva.- Ha nem akarod, akkor nem kell.
- Megyünk.- mondta határozottan.- Már nincs vissza út. Köt a szavam.
- De…- kezdte volna a youkai.
- Semmi de!- vágott közbe a miko, majd közelebb bújva a démonhoz, suttogva folytatta.- Kérlek, tarts ki mellettem!
- Én kitartok. De nem lesz nehéz egy helyen lenned Toraijal?- kérdezte aggódva.
- Kicsit.- sóhajtott a lány, majd elmosolyodott.- De azért is leszel te ott velem.- majd megcsókolta a démon arcát.
- Igen.- nevetett fel halkan a youkai.- De nem engedem, hogy a közeledbe menjen.- mondta kicsit mérgesen.
- Sesshomaru, te senkit nem engednél a közelembe, szíved szerint; csak magad.- kacagott fel a miko fojtott hangon.
- Lehet.- majd hangja komor lett.- Nem akarom, hogy bajod essen.- húzta még közelebb.
- Sandalye! (maradj velem)- suttogta.

Sesshomaru nem szólt, csak bólintott. Kagome sokszor azért beszélt a saját nyelvén, mert azt hitte, hogy Sesshomaru nem érti meg, és csak olyankor beszélt a youkai számára érthetetlen nyelven, mert azokat a szavakat, érzéseket amiket kimondott, könnyebb volt így elmondani. Hogy a másik nem értette, mégis érezte, mit akar megértetni vele. De a démon nagy meglepetést tartogatott számára ezzel kapcsolatban, de nem állt szándékában felfedni titkát. Egyelőre. Kagome lassan kobontakozott szerelme öleléséből, és a megérkező Amara felé fordult.

- Indulhatunk?- kérdezte a nő hidegen.
- Igen.- mondta a miko is hidegen.- Remélem nem bánod, ha nem csak miketten megyünk!- mondta könnyed hangon, de szeme fenyegető volt.
- Természetesen nem.- Amara legalább olyan jegesen viselkedett, mint Kagome.- minnél többen vagyunk, annál jobb.- tisztázta a helyzetet, majd türelmetlen intéssel jelezte, hogy kövessék.
- Csak nem ideges vagy, Amara?- kérdezte gúnyosan a miko.- Nekem kellene annak lenni, nem pedig neked. Egyébként mire ez a nagy sietség? Még össze sem pakoltunk.
- Nincs rá szükség.- mondta türelmetlenül.- Majd lent kaptok ruhát. Nincs vesztegetni való időnk.
- Felőlem.- mondta nemtörődöm hangban a miko.- Menjünk hát.- majd elindult.

Nem ment le mindenki, csak Kagome, Sesshomaru, Inuyasha, Sawada, Karen, Kikyou, Mayu, Sango Miroku, Kirara és Sora. Izayoi és Inutaishou fent maradtak, a gyerekekkel, és vigyáztak a nyugati- területekre. Amara megnyitotta a kaput az Alvilág és a fenti világ között. Egy nagy fekete térkapu jelent meg, minek végén nem lehetett látni mást, mint sötétséget. A jelenlévők zömén borzongás futott át ennek hatására. Kagome felszisszent, majd közelebb lépett a kapuhoz, és intett Sorának, hogy menjen utána. Sesshomaru elborzadva figyelte, ahogy szerelme belépett a lóval majd eltűnt a sötétségben. Ő is indult volna utána, de apja visszarántotta. Amara rögtön a miko után indult, és őt szorosan Inuyasha követte Sesshomaru kérésére. Őt a többiek követték, csak Sawada maradt megvárni a youkait.
Kagome és Sora pár perc gyomorforgató utazás után földet ért. A miko morogva nézte az átjárót, ami az égbe lett megnyitva. ’’- Csak azt tudnám, hogy miért nem a szilárd talajon kellett megnyitni. Sawada amint leszáll rögtön hányni fog majd a szédítő repüléstől.- gondolta mérgesen, majd elnevette magát a gondolatra.- Szegény.- majd elkomorodott” Megérkezett Amara is. A nő kecsesen és puhán ért földet. Mintha erre született volna. A miko hidegen nézett a nő szemébe, aki egy idő után gúnyosan elmosolyodott. A két nőtől alig pár méterre egy fekete fény jelent meg, olyan, amivel korábban Amara érkezett meg a fenti világba. Kagome nézte a fényt, majd amikor megérezte, hogy ki az, félelemmel nézett abba a pontba. Szíve a torkában dobogott, mikor a fény kezdett alakot ölteni. A többiek még sehol nem voltak, Kagome pedig egyre inkább kétségbe esett. Gombóccal a torkában nézte az árnyat. Sora idegesen fújtatni kezdett, miközben a lábával dobolt. A miko kapkodva vette a levegőt, és egyre feszültebbé vált. Idegesen fürkészte a tájat, hogy a többiek mikor érkeznek meg. Tudta, hogy Inuyasha nem sokkal Amara után indult el, azt viszont nem értette, hogy hol marad ennyi ideig.
''- Inuyasha rögtön Amara után indultm akkor hol van?- kérdezte magát idegesen- Istenem nem akarok egyedül lenni. Sesshomaru kérlek.- fohászkodott.- Ide kellett volna már érniük. Hacsak... Nem az nem lehet.- majd dühösen a mosolygó Amarára nézett.- Te szemét kígyó!- kiabált magában.- Szóval bontottad az átjárót, hogy a többiek másik helyre érkezzenek. Csak engem akarsz? Legyen hát.- gondolta immár félelem nélkül."
A fényből egy férfi alakja vált ki. Derékig érő szénfekete haja volt. Szemei lilásan fénylettek. Mint a jég. Vonásai bár szépek és férfiasak voltak, de sütött belőle a gyűlölet és a rosszindulat. Izmos testalkata volt, viszont közel sem annyira mint Sesshomarunak. Olyan kimonot viselt mint youkai, az övé viszont egy fekete felső volt, a nadrág pedig a lehető legsötétebb. Az öv fekete- fehér volt, a vért amit viselt pedig szintén a legsötétebb színben pompázott.
'' - Milyen egyhangú ez a férfi.- jegyezte meg magában gúnyosasn Kagome.- Csakúgy süt belőle a gonoszság. Semmit sem változott.- gondolta undorodva."
A férfi alig észrevehető bólintással köszönt Amarának, majd a miko felé fordult. Lilás szemeiben nem lehetett látni semmit. Hogy meglepte- e a lány megjelenése azt csak ő maga tudhatta. Lassan gonosz mosolyra húzta ajkait.

- Lady Kagome.- köszönt mély zengő hangján, de mosolya továbbra is az ajkain maradt.- Mylady, hogy lehet az hogy eljötél? Azt hittem kerek- perec vissza fogod utasítani.
- Aya Torai! (üdvözöllek Torai)- mondta a miko hidegen.- Nyomós okom van arra, hogy eljöttem. Semmi köze hozzád.- mondta gúnyosan.- nem szoktam megfutamodni.- jegyezte meg majd körbejártatta a tekintetét a tisztáson ahol álltak.
- Még mindig olyan nagyszerű íjjász vagy, mint régen?- kérdezte negédesen.
- Igen.- mondta hűvösen.- Szeretnéd kipróbálni?- kérdezte egy gúnyos mosoly kíséretében, miközben felajjazta az íjját.- Csak meg kell kérned és máris egy nyílvesszőt repítek a fejedbe.- feszítette nmeg még jobban, de mosolya nem tűnt el az arcáról.
- Na de mylady!- játszotta a döbbentet Torai.- Ne légy ilyen ellenséges.- majd mosolya még szélesebb lett. - Vagy még mindig haragszol azért amit az utólsó találkozánsunkkot tettem?- kérdezte gúnyosan.- Sannálom lady Kagome, de nem hagytál más választást.
- Te szemét.- sziszegte dühösen a miko, majd elengedte a nyílvesszőt.

Torai döbbenten nézte a felé száguldó nyílvesszőt, de még döbbentebben az azt körülvevő hatalamas fekete fényt. kagome gúnyosan nézte, majd sóhajtva leengedte az íjját. Ránézett a földbe gyökerezett lábbal álló Amarára, sóhajtott, majd csettintett egyet, mire a nyílvessző közvetlenül Torai előtt porrá lett, és a fény is eltűnt mintha nem is lett volna soha. A férfi hamar észbe kapott, és egy pillanat alatt a miko mögött termett. Kagome döbbenten és egyben dühösen szisszent fel, mikor a youkai szorosan és durván ölelte át.

- Engedj el de sürgősen!- suttogta a dühtől remegve.
- Meg ne próbálj még egyszer rám támadni, főleg nem így.- mondta a démon is dühösen.
- Különben?- kérdezte gúnyosan a miko.
- Különben...- kezdte, de valaki félbe szakította.
- Nem fogsz tenni semmit!- hallatszott egy mély,tiszteletet parancsoló hang.- Engedd el!
- Sesshomaru!- suttogta a lány megkönnyebülten és felnézett.
- Mi a fene! Lord Sesshomaru.- mondta gúnyosan, majd az előttük puhán földet érő youkaira nézett.
- Ereszd el!- mondta villámló szemekkel a démon.
- Legyen hát.- mondta, majd egy ugrással az anyja mellett termett.
- Torai, gyere!- szólalt meg az eddig hallgató Amara, majd a miko és a youkai felé fordult.- Majd gyertek utánunk ha megérkeztek a többiek.- majd egy fekete fény kíséretében eltűnt.
- Várlak mylady!- mondta gonosz mosollyal Torai, meghajolt, majd ő is az anyja után ment.
- Sesshomaru...- ölelte át szorosan a youkait Kagome.
- Minden rendben!- suttogta, miközben a remegő lányt tartotta.- Mostmár minden rendben! Veled vagyok. Mostmár itt vagyok. Nem hagylak el! Ne félj!- suttogta és még közelebb húzta magához a mikot.
- Ha még egy kicsit késel, akkor nem bírom tovább.- suttogta rekedten, majd felzokogott.- Sesshomaru...
- Csssss. Nyugodj meg, angyal!- suttogta megnyugtatóan.- Édesem, menjünk haza. Nem bírom elviselni a szenvedésedet.- mondta rekedten.
- Nem.- törölte le egy erőteljes mozdulatttal a könnyeit.- Nem hátrálok meg!- jelentette ki határozottan.- Tudod miért jöttem ide? Tudod hogy egyáltalán miért jöttem ide?- kérdezte keserűen.- A bosszú miatt. Bosszút állok mindazért amit velem tett.- suttogta szemében izzó gyűlölettel.- Mire végzek vele azt is megbánja, hogy valaha találkoztunk.- suttogta vészjósló hangon.
- Kagome!- emelte meg a hangját a démon.- Ez nem te vagy. Hagyd abba!.- majd a youkai döbbenten figyelte kedvese szemeit.
- Sesshomaru elfelejted, hogy nem csak tisztalelkű miko vagyok.- emelte a démonra arany színű szemeit.- Démon is vagyok, és úgy látszik itt ez a részem kerül előtárbe.
- Kagome...- mondta lágyabb hangon és hátrébb tolta magától.- Kérlek, angyal ne csináld ezt! Démon vagy de nem olyan, mint Amara vagy Torai. Olyannak akarlak látni mint amikor az apád még élt.- szemei komolyan csillogtak.- Tüzes, szenvedélyes. Aki tudott dühből harcolni, és nem fogta vissza, de soha nem láttam azt az izzó gyűlöletet a szemedben, mint amit az előbb. Kagome kérlek változz azzá aki voltál. Hát nem érted?- rázta meg kétségbe esetten.- Ezt akarják. Azt hogy ilyen légy, és hogy átvedd az Alvilág irányítását Amara helyett, és Torai mellett.- majd elengedte a lányt, és hátat fordított neki.- Én... én ezt nem akarom!- mondta akadozva.- Én azt akarom, hogy velem maradj, és hogy az légy mint akinek születtél!- majd indulni készült.
- Sesshomaru...- kapott a youkai karja után.- Ialelye! (maradj) Kérlek!
- Ugyan minek?- nevetett fel keserűen a démon.- Hisz nincs rám szükséged, mert mostantól más fogja irányítani az életed. Ezentúl nem leszel ura a saját érzelmeidnek sem.- mondta halkan, s hangjába szomorúság vegyült, majd tovább indult.
- Ha még egy lépést teszel nem állok jót magamért.- kiáltott utána dühösen a lány.
- Mit teszel?- termett ismét előtte és döbbenten nézett a miko ismét barnán ragyogó szemeibe.
- Nos, nagyon sok módszerem van a meggyőzésre.- mondta huncut már- már kislányos mosollyal az ajkán.
- Lássuk hát mik ezek mylady?- kérdezte csintalan mosollyal a démon.

Kagome kicsit megemelkedve könnyedén megcsókolta Sesshomarut. A youkai érezte csókjában a szerelem ízét, ami azonnal feltüzelte, megpezsdítette a vérét.

- Nos úgy hiszem ez elég meggyőző- ölelte át mosolyogva a miko derekát.
- Szereintem is.- mosolygott miközben átölelte a youkai nyakát.- Sajnálom.- komorodott el.- Nem tudom, hogy mi történt velem.
- De én igen.- mondta Sesshomaru.- Csak emlékezz arra; ki vagy. Hogy kinek kell lenned.- suttogta, majd még egyszer meg akarta csókolni Kagomét.
- Te jó ég!- hallatszott egy nyöszörgő hang.- Miért volt ilyen hosszú az út?- mászott térden a pár felé Sawada, és olyan zöld volt az ábrázata, mint aki hányni készül.
- Sawada jól vagy?- szaladt oda a gyötrődő démonhoz, Kagome miközben Sesshomaru hangosan felnevetett.
- Mit röhögsz?- háborodott fel Sawada.- Azt hiszed vicces?
- Mégis milyen démon vagy te?- nevetett még mindig a youkai.- Egy kis utazás megárt neked.
- Kis utazás?- állt fel hirtelen.- Neked az kis uatzás, hogy már legalább fél órája forgok körebe- körbe egy helyen? Ez egyszerűen gyomorforgató volt. Ráadásul arra jöttek valami alvilági lények is, és mind nekem jött, vagy meg akart enni. Persze megöltem őket. Velem nem lehet versenyezni.- mondta öntelten, majd még zöldebb lett és a szája elé kapta a kezét, majd elfordult.
- Nos igen. Íme a nagy harcos.- mosolygott gúnyosan Sesshomaru.
- Hagyd abba!- állt fel a youaki.- Igenis az vagyok. Sőt még költő is vagyok, és biztos többre megyek a verseimmel, mint te a páratlan külsőddel.
- Aha. Szóval udvarolni akarsz?- nézett rá szórakozva.- És hogy kezdenéd?
- Hát így.- majd letérdelt Kagome elé, mire az idősebb youkai morogni kezdett.- Úgy szeretlek, mint légy a lótrágyát.- mondta mosolyogva.
- Te jó isten Sawada.- húzta el a száját a miko.

Sesshomaruból kitört a nevetés, mire Sawada döbbenten nézett a mosolygó mikora. A fiatalabb démon felállt, majd neki esett unokabátyjának, aki minden támadás elől szépen kitért. Sesshomaru láthatóan remekül szórakozott a küszködő Sawadán, majd gondolt egyet, s hirtelen a döbbent démon előtt termett, és képen törölte. Sawada abban a pillanatban eszméletét vesztette. Kagome fejcsóválva nézte a győzedelmesen vigyorgó Sesshomarut. Mint egy kis kamasz. Lassan közelebb ment a démonhoz, aki ráemelte tekintetét.

- Tudod Sesshomaru, nagyon brutális tudsz lenni.- sóhajtott a miko.
- Én brutális?- nézett ártatlan képpel a youkai.- Édesem, te nagyon félre ismersz engem.- vigyorgott.
- Méghogy félre.- nyögött fel Sawada.- Eddig is sejtettem, hogy nem vagy normális, de mostmár tudom is. Te tényleg meg akarsz engem ölni.- kapott a fejéhez ijedten.- Ezt nem hiszem el. A rokonod vagyok, legalább erre legyél tisztelettel. Figyelj az egy dolog, hogy tetszik nekem Kagome, és neked mint rokonomnak szépen meg kell osztanod velem.- vigyorgott.
- Te...- morgott az idősebb.- Van képed így a pofámba vágni, hogy le akarod fektetni Kagomét?- kiabált, és nem hallgatott a miko nyugtató szavára sem.- Most megöllek.- azzal elkezdte kergetni Sawadát, aki kiabálva menekült előle.
- Sesshomaru nyugodj meg, hallod?- próbáltkozott.- Sesshomaru tudod, hogy szeretlek téged. De én valahogy a nőket jobban szeretem. Főleg Kagomét. De ne aggódj majd szólunk annak a... Jakotsunak. Ő nagyon kedvel téged. Élhettek mint egy igazi szerelmes pár.- majd nagyot röhögött a saját hülyeségén, de ez lett a veszte, ugyanis Sesshomaru beérte, és olyat húzott be neki, hogy Sawada biztos volt benne, hogy az orrcsontja felcsúsztott egészen az agyáig.- Ah. Te hülye vagy.- terült el a vérző testrészét szorngatva.
- Na és ezek után mit mondasz?- állt diadalmasan a fiatalabb fölé.
- Megyünk virágot szedni?- vigyorgott.
- Idióta.- azzal újra leütötte unokaöccsét, és elsétált a miko oldalán.

Néhány pillanat múlva hangos dübörgés rázta a meg az Alvilágot. Valahol a távolban hatalmas porfelleg tartott egyenesen a miko és a youkai felé. A dübörgés egyre erősödött, majd már láthatóak voltak. Gusztustalan ocsmány szörnyetegek voltak. Bőrük színe különböző volt. A sárga, fekete és a zöld színek között húzódtak, de mind piszkos volt. Némelyiknek pikkelyes volt a bőre. Szemük vágott volt, zöld vagy mérges sárga. Arcuk torz, tele sebhelyekkel vagy ragyákkal. Mindegyiknek volt valami hiba az arcán. Lapos, éles szaglású orruk volt. Füleik mint a démonoké. Ócska, rozsdás láncinget hordtak, és dohos, undorító rongydarabokat. Fogaik, melyet szívesen villogtattak, sárgák voltak, vagy feketék. Némelyiknek volt haja másnak nem. Kagome elhúzta a száját, az undorító dögök láttán, míg Sesshomaru a miko elé állt, de ez nem segített. A lények több ezren voltak. Körbevették őket. Kagome próbálta megőrízni a hidegvérét, ami csak nagyon nehezen sikerült neki. Látta Sesshomaru arcán, hogy nem fogja sokáig bírni a szörnyekből áradó kibírhatatlan bűzt. Még a mikonak is nehéz volt elviselni, így hát el tudta képzelni, hogy a youkainak akinek sokkal kifinomultabbak az érzék szervei, milyen kín lehet. A lényekből rohadt hulla szag áradt, és mintha izzadsággal keveredett volna. A lány már érezte ezt valahol. A lények nem tettek semmit, csak morogtak, és röfögő hangot hallattak. Hirtelen a szörnyek utat nyitottak. Egy sokkal másabb lény lépett ki. Vagyis mászott. Kerek feje volt, amin pár szál haj volt. Különben kopasz volt, feje tele sebhelyekkel. Szemei tág és sápadtak, valaha kék színű lehetett. Keze és lába vékony volt, és megnyúlt, mint egy békának. Ágyékát csak valami bőrből készült rongydarab fedte. Bőre megfeketedett. Vékony nyaka volt, és az egész lény csontsovány. Kicsi, asszott. És ennek még undorítóbb szaga volt, int az összes többinek. Mint egy dögletes mocsár. Odamászott a pár elé. Sesshomaru szánakozva nézett le rá, míg Kagome enyhén undorodva. A lény megállt, és felnézett először a morgó youkaira, minek következtében hátrált egy kicsit. Majd ránézett a démon mögött álló mikora. Szemei ha lehet még jobban kitágultak, és szája elnyílt. Miután magához tért az első döbbenetből, kéjesen elvigyorodott, ezzel megmutatva hegyes, fekete fogait. Sesshomaru még inkább a lány elé állt, mire a kis asszott lény hátrébb ugrott, és a youkaira kezdett el torokhangon fújtatni.

- Kik vagytok?- kérdezte gurgulázó torokhangon.
- Ahhoz neked semmi közöd.- válaszolt lenézően Sesshomaru.
- Vigyázz mit mondasz.- hörögte.- Tudom ki vagy. Sesshomaru nagyúr. A démonok ura. Te pedig.- nézett Kagomére.- Kagome úrnő. A mikok úrnője.
- Te tudod, hogy mi kik vagyunk, de mi még mindig nem tudjuk, hogy te ki vagy.- szólalt meg Kagome.
- Én a sötét úr; Sakio tábornoka vagyok. A nevem: Gyou.- gurgulászta a lánynak.
- Te tábornok?- nevetett fel gúnyosan Sesshomaru.
- Igen.- vágta rá hörögve Gyou.- És mindjárt megismered a hatalmam!- majd támadásba lendült volna.
- Gyou!- halatszott tiszteletet parancsoló hang.- Bízd rám a mylordot!- lépett elő egy árny a tömegből.

Folytatása következik...